Vb 2010: az MTV minden mérkőzést élőben közvetít a tornáról

2010.04.23. 13:04
Címkék
A Magyar Televízió mind a 64 mérkőzést élőben, a helyszínen tartózkodó kommentátorok közreműködésével közvetíti a nyári labdarúgó-világbajnokságról.

A pénteki sajtótájékoztatón az MTV képviselői elmondták, hogy öt kommentátor (Somos Ákos, Somos Zoltán, Egri Viktor, Gundel Takács Gábor és Faragó Richard, akit a Sport Tv-től vesznek kölcsön a vb idejére) tudósít majd a mérkőzésekről, valamennyi a helyszínről.

A csoportmérkőzések idején naponta három blokkal jelentkezik az MTV a tornáról: 12.55-től 18 óráig a két délutáni meccs, valamint közöttük stúdióbeszélgetések alkotják a programot, 20.05 és 22.40 között az esti mérkőzést lehet megnézni, 23.30 és 1.30 között pedig a napi összefoglalót. Az egyenes kieséses szakaszban 16 órakor kezdődik a program, míg az elődöntőktől kezdve az esti órákban.

Schulek Csaba, az MTV sportműsorainak főszerkesztője elmondta, hogy új stílussal jelentkeznek – ami számukra is újdonság lesz –, a vitákkal, dinamikus beszélgetésekkel a sportbárok hangulatát próbálják majd idézni.

A stúdióban a műsorvezető (Mérei Andrea, Somogyi Diána, Zelinka Ildikó, Deák Horváth Péter, Szántó Dávid, Mezei Dániel) mellett szakértőként Sallói Istvánt, Bognár Györgyöt, Mészöly Gézát és Bánfi Jánost láthatjuk majd, illetve internetes szakírókat és a labdarúgást kedvelő sztárokat.

„Megpróbáltak minket a kispadra ültetni, pedig a csatársorban a helyünk. Szerény anyagi lehetőségeink ellenére a lehető legszínvonalasabb módon szeretnénk közvetíteni a tornát” – mondta Medveczky Balázs, az MTV alelnöke, aki hozzátette, hogy valamennyi mérkőzést HD-minőségben is élvezhetnek a nézők.

 SCHULEK CSABA ÉS GUNDEL TAKÁCS GÁBOR
 
Legfrissebb hírek

Julian Jenner: Kovács Bendegúzban minden megvan, hogy a magyar válogatott első számú csatára legyen

Légiósok
3 perce

Gyémánt Liga: Molnár Attila is indul Hsziamenben

Atlétika
25 perce

Csúcsot döntve juthat az élvonalba a lendvai csapat

Minden más foci
31 perce

Holnap Borbélyhoz mész! – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
41 perce

Népsport: vörös ördögök a mágikus 7-es mezben

Népsport
57 perce

Spygate-ügy: a vezetőedző áldását adta a Soton kémkedésére

Angol labdarúgás
1 órája

Az észérvek alapján nekünk jár az egyik szabadkártya a férfi kézilabda-vb-n

Kézilabda
1 órája

A BL-nagykövet Juhász Roland örül, hogy legendák ellen futballozhat

Bajnokok Ligája
2 órája
Ezek is érdekelhetik