Vb 2010: Blattert bizakodással töltik el a biztonsági tervek

MTI MTIMTI MTI
2010.03.05. 13:58
Címkék
Joseph Blattert, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnökét bizakodással töltik el a nyári, dél-afrikai világbajnokságra készített biztonsági tervek.

A svájci sportdiplomata hangsúlyozta: a házigazda az elmúlt időszakban rendezett nagyszabású sporteseményekkel – különösen a tavalyi Konföderációs Kupával – bizonyította, hogy képes a vb-t biztonságosan levezényelni.

Blatter pénteken azt követően beszélt minderről, hogy a biztonsági előkészületeket is érintő kétnapos tanácskozáson vett részt többek között Danny Jordaan főszervezővel, illetve a tornára kijutott országok rendőrségi vezetőivel. A megbeszélés azért is volt fontos, mert a Dél-afrikai Köztársaságban kiugróan magas az erőszakos bűncselekmények és gyilkosságok száma.

Christopher Eaton, az Interpol biztonsági főnöke kiemelte: a június 11-én kezdődő egy hónapos torna előtt az összhang rendkívül jó.

Legfrissebb hírek

Csennai tenisztorna: Udvardy ismét korán búcsúzott

Tenisz
7 perce

Kijelölték a Milan elleni meccs játékvezetőjét – a Fradinak egyszer már szerencsét hozott

Európa-liga
12 perce

Jesper Jensen: Jó úton jár a Ferencváros, fényes a klub jövője

Kézilabda
40 perce

Mégis lehet magyar válogatott Urblík József – sajtóhír

Magyar válogatott
49 perce

„Titok marad...” – Szoboszlai arról, hogy túl korán tért-e vissza

Angol labdarúgás
50 perce

A Tenerife közölte, elhunyt a brutális ütközést szenvedő játékosa

Spanyol labdarúgás
50 perce

Az MTK megvált Pinezits Máté vezetőedzőtől – hivatalos

Labdarúgó NB I
51 perce

Szavazás: melyik volt a magyar futball elmúlt évtizedeinek legemlékezetesebb öngólja?

Labdarúgó NB I
1 órája