Vb 2010: a vb-n vezetni mindennél többet ér - Kassai Viktor

2010.02.05. 21:10
Címkék
Kassai Viktor eddigi eredményeire is büszke, de ha, a világbajnokságon is vezethetne, az mindennél többet jelentene a számára. A dél-afrikai vb-re készülő 30 fős keretbe beválogatott játékvezető a Nemzeti Sportnak elmondta: Európából 10 sípmester készülhet a tornára, kilencen pedig biztosan vezetnek mérkőzést is a seregszemlén. A „maradék" egy játékvezető (illetve segítői) tartalék lesz a tornán.

„Az elmúlt három évben rengeteg pozitív visszajelzést kaptam a nemzetközi szövetségtől, ami nem csak nekem, hanem segítőimnek, Erős Gábornak és Vámos Tibornak is az érdeme. A vb-k történetében csak négyszer fordult elő, hogy nem volt magyar bíró vagy partjelző a tornán, és most hárman is képviselhetjük hazánkat" – mondta a Nemzeti Sportnak Kassai Viktor.

„Európából 10-en kerültek a szűk keretbe, amelyből 9-en bíráskodhatnak Dél-Afrikában, hogy kik lesznek ezek, az csak májusban dől el. Eddigi eredményeimre is nagyon büszke vagyok, ám vb-n vezetni mindennél többet ér" – tette hozzá a sípmester.

Legfrissebb hírek

Szegedről jön a KTE harmadik igazolása – hivatalos

Labdarúgó NB II
9 perce

A beatzene szerelmese – Hosszú Kávé Horváth Attilával

Képes Sport
26 perce

Három magyar játékosával hosszabbított a fehérvári hokicsapat

Jégkorong
41 perce

Hét Bayern München-játékos, köztük Manuel Neuer is bekerült a németek világbajnoki keretébe

Foci vb 2026
47 perce

Zárt kapus lesz a Honvéd első hazai élvonalbeli meccse

Labdarúgó NB I
51 perce

Supka Attila lett a Kisvárda vezetőedzője

Labdarúgó NB I
1 órája

Erdély Csanád: Ha az elején nekünk beakadna egy gól, az lélektanilag nagyon jó tenne velünk

Jégkorong
1 órája

„Köszönöm, hogy részesei voltatok az utamnak” – visszavonul a kétszeres BL-győztes Dragana Cvijics

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik