FIFA: a nemzetközi szövetség foglalkozik az egyiptomi dobálással

2009.11.13. 13:06
Címkék
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) arra kérte egyiptomi tagszervezetét, hogy hozza meg a szükséges biztonsági intézkedéseket a szombati, kairói világbajnoki selejtezőmérkőzés zavartalan lebonyolítása érdekében. A FIFA annak nyomán hívta fel a helyi szervezők figyelmét a biztonság szavatolásának szükségességére, hogy csütörtökön egy csoport megdobálta az egyiptomi fővárosba érkezett algériai labdarúgó-válogatott buszát.

„Megkaptuk a FIFA-küldöttek jelentését, jelenleg tanulmányozzuk ezeket" – közölte a nemzetközi szövetség szóvivője, hozzátéve, hogy a FIFA még pénteken állást foglal az ügyben.

A támadásban a jármű szélvédője betört, és bár a helyi rendőrség közlése szerint egyéb következménye nem volt az incidensnek, algériai források három, illetve öt sérültről számoltak be.

Az egyiptomi és az algériai válogatott fontos mérkőzést játszik egymással szombaton, ezen dől el az afrikai C csoport első helye, amely vb-részvételt jelent. Pillanatnyilag a vendégek vannak kedvezőbb helyzetben, három ponttal vezetnek a hazaiak előtt, de utóbbiak nagy különbségű győzelemmel megelőzhetik őket. Kétgólos egyiptomi siker esetén pótselejtezőre kerül sor Szudánban.

Legfrissebb hírek

19 meccs kapott gól nélkül, 18 találat szöglet után – az Arsenal bajnoki címe számokban

Angol labdarúgás
9 perce

Utánajártunk, mekkora esélyünk van szabadkártyát kapni a férfi kézi-vb-re

Kézilabda
12 perce

A Háromszéki Ágyúsok csatlakozik az Erste Ligához

Jégkorong
15 perce

Unai Emery: A trófeát nem adják ajándékba

Európa-liga
23 perce

Van 150 millió forintja? Megveheti a 2023-as kazah bajnokcsapatot

Minden más foci
45 perce

Femke Bol Ostravában először fut szabadtéren 800 métert

Atlétika
55 perce

Bálizs Bence: Abszolút csapatgyőzelem!

Jégkorong
1 órája

Négy kölcsönjátékosától elköszönt a DVTK

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik