A máltai kapitány még nem döntött, folytatja-e a munkát

2008.10.16. 10:00
Címkék
Máltán nem túl boldogok, miután a magyar válogatott – is – legyőzte a cseh Dusan Fitzel csapatát, ám miután a mutatott játék nagyot javult a csapat korábbi teljesítményéhez képest, lehet, hogy mégsem kell távoznia a két éve még istenített szövetségi kapitánynak. Miután a szigetország válogatottja első három selejtezője után pont nélkül állt és gólt sem rúgott, viszont kapott tízet, a máltai szövetségben már arról pletykáltak, hogy ha mieink ellen sem javul a nemzeti csapat produkciója, elköszönnek Dusan Fitzeltől.
Fitzel még nem intett búcsút
Fotó: Action Images (archív)
Fitzel még nem intett búcsút
Fitzel még nem intett búcsút
Fotó: Action Images (archív)
Fitzel még nem intett búcsút

Nos, a magyar válogatott szerda este Torghelle Sándor fejesével 1–0-ra győzött, ám a máltaiak elégedettek voltak csapatukkal, így tulajdonképpen Dusan Fitzel dönthet saját sorsáról.

„Arra kértem a játékosaimat, hogy kössék fel a gatyájukat, és elsősorban magukért küzdjenek a magyarok ellen. Mutassák meg, hogy nem eleve vesztésre ítéltettek, és igenis képesek elérni valamit a pályán.”

„Azt nem tartom elfogadhatónak, ha egy játékosom nem adja ki magából a száz százalékot. Most azonban nem találkoztam ilyennel, a fiúk megtették, amit kértem, derekasan küzdöttek. Ez számomra a legnagyobb pozitívuma a szerdai találkozónak” – értékelte a mérkőzést Fitzel, aki kitért jövőjére is.

A cseh szakember a jövő hétre szabadságot vett ki, hazautazik a családjához, és otthon dönt majd a folytatásról. Várható döntéséről sokat elárul, hogy egyúttal azt is közölte, a november 19-i, Izland elleni barátságos mérkőzésen új játékosokat is szeretne kipróbálni – többek között a Lokomotiv Szófiában futballozó Daniel Bogdanovicot.

A 28 éves támadó neve elsősorban a Vasas-szurkolóknak csenghet ismerősen, hiszen 2001 nyarán a Slavko Kovacic vezetőedzővel érkező fél tucat légiós egyike volt. Bogdanovic Angyalföldön nem alkotott maradandót, azóta viszont már 20 alkalommal szerepelt a máltai válogatottban, de mindössze egyszer volt eredményes.

TORGHELLE FEJESE GYŐZELMET ÉRT


A CSOPORT ÁLLÁSA

1. Dánia 3 2 1 6–2 +4 7
2. Magyarország 4 2 1 1 4–2 +2 7
3. Portugália 4 1 2 1 6–3 +3 5
4. Albánia 4 1 2 1 3–2 +1 5
5. Svédország 3 1 2 2–1 +1 5
6. Málta 4 4 0–11 –11 0

A CSOPORT MENETRENDJE

2008.09.06. Albánia–Svédország 0–0
2008.09.06. Málta–Portugália 0–4 (Said 26. öngól, H. Almeida 61., Simao 72., Nani 78.)
2008.09.06. Magyarország–Dánia 0–0
2008.09.10. Svédország–Magyarország 2–1 (Källström 55., Holmén 63., ill. Rudolf 90.+3)
2008.09.10. Portugália–Dánia 2–3 (Nani 42., Deco 86.–11-es, ill. Bendtner 84., C. Poulsen 90., D. Jensen 90+2.)
2008.09.10. Albánia–Málta 3–0 (Bogdani 45, Duro 83, Dalku 89.)
2008.10.11. Magyarország–Albánia 2–0 (Torghelle 49., Juhász 81.)
2008.10.11. Dánia–Málta 3–0 (S. Larsen 10., 47., Agger 29. – 11-esből)
2008.10.11. Svédország–Portugália 0–0
2008.10.15. Málta–Magyarország 0–1 (Torghelle 23.)
2008.10.15. Portugália–Albánia 0–0
2009.02.11. Málta–Albánia
2009.03.28. Málta–Dánia
2009.03.28. Albánia–Magyarország
2009.03.28. Portugália–Svédország
2009.04.01. Magyarország–Málta
2009.04.01. Dánia–Albánia
2009.06.06. Albánia–Portugália
2009.06.06. Svédország–Dánia
2009.06.10. Svédország–Málta
2009.09.05. Dánia–Portugália
2009.09.05. Magyarország–Svédország
2009.09.09. Magyarország–Portugália
2009.09.09. Málta–Svédország
2009.09.09. Albánia–Dánia
2009.10.10. Portugália–Magyarország
2009.10.10. Dánia–Svédország
2009.10.14. Dánia–Magyarország
2009.10.14. Portugália–Málta
2009.10.14. Svédország–Albánia
Legfrissebb hírek

Az óvás sem segített, 16 lett a magyar kéziszercsapat az rg vb-n

Egyéb egyéni
1 perce

A Fradi nyerte meg a derbit a női NB I-ben, Miskolcon gálázott az ETO

Labdarúgó NB I
3 perce

Kazincbarcikán zsinórban a negyedik vereségét is elszenvedte a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
7 perce

Márton Richárd: Újra álmodhatok az olimpiai döntőről

Úszás
17 perce

Kvasina hosszabbításban szerzett góljával nyert a Nyíregyháza a Kisvárda ellen

Labdarúgó NB I
17 perce

Márton Richárd ezüstérmes lett 200 méter pillangón az úszó Európa-bajnokságon

Úszás
50 perce

Ljujics pazar gólt lőtt, Szappanos büntetőt védett, döntetlen lett az Újpest–MTK

Labdarúgó NB I
1 órája

Felkészülés: megnyerte a Telekom-kupát a Bayern, óriási pofonba szaladt bele a Frankfurt

Minden más foci
1 órája