F1: vörös és fekete – bemutatkozott a 2022-es Ferrari

H. L.H. L.
2022.02.17. 14:11
null
Megérkezett az F1-75-ös (Fotók: Twitter)
A Formula–1-es Ferrari hivatalosan is bemutatta a 2022-es autóját, az F1-75-öt, amellyel újra visszatérne a győztesek útjára.

 

A Ferrari a főhadiszállásán, Maranellóban rántotta le a leplet a 2022-es versenygépéről, az F1-75-ről. Az elnevezés történelmi jelentőségű, hiszen az istálló ezzel a márka alapítását ünnepli, ugyanis 75 évvel ezelőtt, 1947. március 12-én hagyta el az első Ferrari a gyárat.

Az autó az idei évtől életbe lépő nagy szabályváltoztatások nyomán jelentősen átalakult, és noha a Santanderrel újjáélesztett együttműködés okán arra lehetett számítani, hogy a piros mellett a fehér fényezés is visszatér, helyette a fekete szín kapott hangsúlyosabb szerepet.

 

A csapatfőnök, Mattia Binotto elmondása szerint az innovációt nemcsak a külső formákban, hanem a borítás alatt található részekben is tükröző kocsit 2022-ben is a Charles Leclerc, Carlos Sainz Jr. páros vezetheti, amely tavaly a harmadik helyhez segítette az alakulatot pont a régi nagy rivális, a McLaren legyőzésével.

 

Noha a maranellóiak meglehetősen óvatosan fogalmaznak az idei célokkal kapcsolatban, azt nem titkolják, hogy minél közelebb szeretnének kerülni az élmezőnyhöz, és már az idén visszatérnének a győztesek útjára. Bizakodásra lehet is okuk, ugyanis sajtóhírek szerint nagyon jól sikerült az erőforrásuk.

A Ferrari legutóbb a 2019-es Szingapúri Nagydíjon aratott győzelmet, míg világbajnoki címet 2008 óta nem nyert.

 

Az autóbemutatók sorát a Mercedes folytatja, a címvédő csapat pénteken leplezi le a 2022-es konstrukcióját, a W13-ast.

 

CSAPAT
DÁTUM
MERCEDES
Február 18.
FERRARIFebruár 17.
RED BULL-HONDAA Red Bull leleplezte Verstappenék 2022-es autóját
ALPINE
Február 21.
HAAS-FERRARI A Haas bemutatta a 2022-es autóját
MCLAREN-MERCEDESLehullt a lepel a McLaren új autójáról is
ASTON MARTIN-MERCEDES
Megérkezett az új Aston Martin
ALFA ROMEO-FERRARI
Február 27.
ALPHATAURI-HONDA
Megérkezett az AlphaTauri 2022-es autója
WILLIAMS-MERCEDESÚj korszakhoz új festés dukál – íme, a Williams 2022-es autója

 

Legfrissebb hírek

Élesedik a harc a Mercedes és a Ferrari között – Olasz Nagydíj, 3. szabadedzés

F1
1 órája

Norris szerint a McLaren nem harcolhat a pole-ért Monzában; Briatore botrányt keltett a pénteki edzésnapon

F1
16 órája

Russell vette át a vezetést Leclerc és Antonelli előtt Monzában

F1
20 órája

A Ferrari hengerelt a monzai nyitányon; a McLaren hátrányban kezdett

F1
23 órája

F1: Pierre Gaslyt újra megfosztották a monacói harmadik helyétől

F1
23 órája

Ferrari-láz, McLaren-roham – forrósodik a harc Monzában

F1
2026.09.03. 15:38

A megbüntetett Antonelli szerint az olaszoknak közte és a Ferrari között kell választaniuk

F1
2026.09.03. 15:35

Hadjar az Olasz Nagydíjat is kihagyja – hivatalos

F1
2026.09.02. 16:10