F1: törölték a hétvégi Emilia-romagnai Nagydíjat – hivatalos

H. L.H. L.
2023.05.17. 13:27
null
Az időjárás elmosta az imolai versenyt
A Formula–1 vezetősége szerda délután megerősítette, hogy törli az eredeti tervek szerint most hétvégén rendezendő Emilia-romagnai Nagydíjat az időjárási körülmények miatt.

 

 

A térségben már az elmúlt hetekben is jelentős károkat okoztak a heves esőzések, az áradások emberéleteket is követeltek, és most hétvégére is a legmagasabb szintű vörös riasztás volt érvényben. Bár a mezőny ennek ellenére is elutazott a helyszínre, már az előkészületek sem zajlottak zökkenőmentesen, hiszen kedden evakuálni kellett a csapatokat, és a víz elárasztotta az alsóbb kategóriák, a Formula–2 és a Formula–3 paddokcját is.

Szerdán Olaszország közlekedésügyi minisztere, Matteo Salvini is kifejezte az aggályait a nagydíjjal kapcsolatban, és közleményében hangsúlyozta, a tartományban katasztrófahelyzet alakult ki a Santerno folyó áradása miatt, ezért minden energiát a bajba jutottak megsegítésére kell fordítani, miközben a futam megrendezése dugókat is okozna, ami lassítaná a segítségnyújtást.

A Formula–1 vezetősége szerda kora délután tartott ülést többek között az imolai verseny szervezőivel, illetve a helyi hatóságokkal, és arra a döntésre jutott, hogy az időjárás, valamint a kialakult veszélyhelyzet miatt törli az Emilia-romagnai Nagydíjat.

„A Formula–1-es közösség szeretné kifejezni az együttérzését az Emilia-Romagna régióban a közelmúltban történt események által érintett emberek és közösségek felé. Emellett szeretnénk tisztelegni a mentőszolgálatok munkája előtt, akik mindent megtesznek azért, hogy segítsenek a bajba jutottakon. Az F1 a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) elnökével, az illetékes hatóságok, így az Olasz Automobilklub elnökével, az Emilia-Romagna régió elnökével, a város polgármesterével, valamint a szervezővel történt egyeztetés után arra a döntésre jutott, hogy nem rendezi meg a hétvégi Emilia-romagnai Nagydíjat.”

„A határozat azért született, mert a szurkolók, a csapatok és személyzetünk számára sem lehetséges garantálni az esemény biztonságos megtartását, ez a helyes és felelősségteljes döntés figyelembe véve a régió településeinek és városainak jelenlegi helyzetét. Nem lett volna helyénvaló további nyomást helyezni a helyi hatóságokra és a vészhelyzeti szolgálatokra egy ilyen nehéz időben” – olvasható az F1 hivatalos közleményben.

Arról egyelőre nem érkezett információ, hogy valamikor pótolják-e az imolai versenyhétvégét. Az F1 mezőnye jövő hét végén Monacóban, majd egy héttel később Spanyolországban versenyez.

Legfrissebb hírek

Lapaj fent játszik tovább – Tóth Anita emlékezik Dávid Sándorra

Egyéb egyéni
2 órája

Antonelli bravúrja – 87 éve nem látott ilyet a Grand Prix-versenyzés

F1
23 órája

„Néha a frászt hozták rám” – Vassuer nem tartotta volna igazságosnak, ha leállítja Hamiltont és Leclerc-t

F1
2026.03.16. 13:02

Alonso egy kör alatt 5 helyet vesztett, integetett Péreznek, majd feladta a kínai versenyt

F1
2026.03.16. 12:27

„Verstappennek ez egy igazi horrorshow” – Wolff szerint nem az F1-gyel, hanem a Red Bull autójával van gond

F1
2026.03.15. 20:23

Dupla nulla a McLarennél – Norris és Piastri sem tudott elrajtolni Kínában

F1
2026.03.15. 19:11

„Akinek ez tetszik, az nem igazán érti, miről szól a versenyzés” – Verstappen kifakadt a kínai verseny után

F1
2026.03.15. 13:23

„Mondtam, hogy szeretném visszavezetni Olaszországot a csúcsra, ez ma sikerült” – Antonelli elsírta magát első győzelme után

F1
2026.03.15. 12:36
Ezek is érdekelhetik