F1: Hamiltonnak mindenképpen nyernie kell Silverstone-ban?

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2021.07.15. 14:36
null
Hamilton legutóbb Spanyolországban tudott nyerni, hátránya már 18 pont az egyéni összetettben (Fotó: AFP)
Egy szabad hétvége után folytatódik a Formula–1 2021-es idénye, a helyszín Silverstone, ahol a 72. Brit Nagydíjat rendezik meg. Az elmúlt öt versenyen győzedelmeskedő Red Bull az egyéni összetettben 32 pontos hátránnyal második helyen álló Lewis Hamilton egyik legerősebb pályáján szeretné folytatni a sikerszériáját, míg a Mercedes vissza akar zárkózni az idei utolsó nagy fejlesztési csomagjával. A hét végén debütáló sprintkvalifikáció ugyanakkor könnyen megkavarhatja az esélyeket, s nem zárható ki, hogy nem várt esemény történik a száz kilométeresre tervezett szombati versenyen.

 

 

ERRŐL BESZÉLNEK – PLETYKÁK A SILVERSTONE-I PADDOCKBÓL

Noha Lando Norris, Esteban Ocon és Lewis Hamilton már bejelenthette, hogy szerződéshosszabbítást írt alá a csapatával, hivatalosan nyolc hely még kiadó a következő évre. Közülük is egyértelműen a Mercedes második ülése szolgáltatja a legforróbb témát, hiszen Toto Wolffék a hírek szerint megválnak az év végén a csapathoz 2017-ben csatlakozó Valtteri Bottastól, s a helyére George Russellt hozzák.

72. BRIT NAGYDÍJ
JÚLIUS 16., PÉNTEK
1. szabadedzés: 15.3016.30
Időmérő: 19.00–20.00
JÚLIUS 17., SZOMBAT
2. szabadedzés: 13.00–14.00
Sprintkvalifikáció: 17.30–18.00
JÚLIUS 18., VASÁRNAP
A verseny (52 kör, 306.198 km) rajtja: 16.00
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Augusztus 1., 15.00
Magyar Nagydíj, Mogyoród
Augusztus 29., 15.00Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps
Szeptember 5., 15.00
Holland Nagydíj, Zandvoort

A csapatfőnök nyárra ígért döntést, s több egybehangzó sajtóinformáció szerint akár már a most hét végi Brit Nagydíjon is megtörténhet a nagy bejelentés, ugyanakkor pont az egyik fő érintett, Russell igyekezett lehűteni a kedélyeket, ugyanis az elmondása szerint még nem írt alá semmilyen kontraktust a következő évet illetően.

Ha nem is lesz bejelentés, Russell esetleges csapatváltása mindenképpen elindítaná a pilótakeringőt, hiszen a Williams csapatfőnöke, Jost Capito hiába beszélt arról, hogy adott esetben visszatérhet hozzájuk Bottas, a finn kétségkívül egyéb lehetőségeket is meg fog vizsgálni – de hová vezethet a kilencszeres futamgyőztes útja?

Az egyik opciót az Alfa Romeo jelentheti, amelynél a Formula–1-ben még 2001-ben bemutatkozó Kimi Räikkönen akaszthatja szögre a bukósisakját. A márkatárstól, Antonio Giovinazzitól az időmérőkön rendre kikapó finn egyelőre nem tudja, folytatni szeretné-e, és az alakulatot irányító Frédéric Vasseur elmondása alapján sem mostanában lesz döntés a pilótafelállást illetően.

Az Alfa Romeóval szerdán újabb többéves együttműködést kötő svájciakkal emellett összeboronálták Mick Schumachert is, azonban a Haas csapatfőnöke, Günther Steiner azt mondta, jelen állás szerint változatlan párossal vágnak neki a 2022-es évnek, amelyben nagy szabályváltoztatások lesznek.

A másik kérdőjelet a Red Bull jelenti, amely a sajátja mellett az AlphaTauri felállását is meghatározhatja, ugyanakkor Bottasnak nem igazán jelenthet egyik csapat sem alternatívát. Bár a „vörös bikáknál" továbbra is opció lehet Pierre Gasly újabb előléptetése, jó esély van rá, hogy Sergio Pérez marad Max Verstappen csapattársa jövőre is. A francia pilóta ráadásul a remek teljesítménye ellenére a faenzaiaknál is ülés nélkül maradhat, hiszen Cunoda Juki helye szinte biztos, miközben előfordulhat, hogy egy másik Red Bull-protezsált is lehetőséghez jut. Ez leginkább attól függ, miként teljesítenek a fiatalok a Formula–2-ben.

A LEGNAGYOBB KÉRDÉSEK

Noha a Pirelli Osztrák Nagydíjon tesztelt gumijait Silverstone-tól véglegesen bevezetik, nem ez lesz az egyetlen változás a hét végén, ugyanis most debütál a Formula–1 történetének első sprintkvalifikációja, ami a teljes nagydíj programját átírja, így az egyik legnagyobb kérdés kétségkívül az, hogy beválik-e az új rendszer, és hogyan fogadják a csapatok és a nézők az újítást.

Az új lebonyolítási rendszer szerint egyórás szabadedzéssel veszi kezdetét a program, amelyen a mezőnyre nem kisebb feladat vár, mint megtalálni a megfelelő beállításokat a hétvége további részére.

A csapatok nagy valószínűséggel a keményebb keverékeken kezdik meg a munkát, és a tréning végére hagyják az időmérős szimulációt, miközben minden eddiginél fontosabb lesz nekik, hogy ne lépjen fel semmilyen technikai meghibásodás, valamint az, hogy a versenyzők ne hibázzanak, hiszen kisebb időveszteség is döntő hatással lehet a folytatásra.

A gyakorlás után két és fél órája lesz az alakulatoknak arra, hogy finomhangolják a beállításokat, majd következik az időmérő, méghozzá szokatlanul későn, helyi idő szerint 18 órakor, aminek hátterében az áll, hogy minél több nézőnek legyen lehetősége már pénteken is követni az eseményeket.

A kvalifikáció a megszokott módon zajlik majd, a kivételt egyedül a gumikkal kapcsolatos szabályok fogják jelenteni, ugyanis a versenyzők kizárólag lágy abroncson teljesíthetnek kört, és összesen négy szettet használhatnak el a három szakasz során. Ez azt is jelenti, hogy a top 10-be jutóknak ezúttal nem azon a gumikon kell rajtolniuk, amelyeken a legjobb idejüket futották a második szakaszban, hanem szabad kezet kapnak a 11–20. helyezettekhez hasonlóan.

A hagyományos időmérő a szombat délutáni sprintkvalifikáció rajtsorrendjét határozza meg, igaz, a két esemény között rendeznek egy újabb szabadedzést is, amelyen a csapatok bizonyos keretek között módosíthatnak az autókon. Ezen a tréningen leginkább a gumik és a hosszabb etapok kerülnek fókuszba, így várhatóan a közepes és a kemény keverék lesz leginkább munkában.

Az újabb hatvanperces gyakorlást tehát a sprintkvalifikáció követi, amely valójában száz kilométeres verseny lesz – ez Silverstone-ban 17 kört, vagyis körülbelül 25–30 percet jelent.

A vezetőség reményei szerint a versenyzők végig padlógázon nyomják majd, ugyanakkor kérdéses, ki és mennyi kockázatot mer vállalni, hiszen egy esetleges baleset akár a vasárnapi esélyeket is átírhatja, ráadásul a csapatokat a költségvetési határ, illetve a használható erőforrás-mennyiség is óvatosságra is intheti.

Ami a gumikat illeti, a versenyzőknek szabad választása lesz, vagyis a lágy, a közepes, vagy akár a kemény gumi mellett is letehetik a voksukat. A Pirelli számításai szerint a tizenötödik körben érkezik el az a pont, amikor mindhárom fajta abroncs egy szintre kerül teljesítményben, s ezt követően a lágy kezd el a legtöbb időt veszíteni, szóval érdekes lesz látni, hogy valaki bevállalja-e a közepeset annak reményében, hogy végig keményen tudja nyomni anélkül, hogy a kopásra kelljen figyelnie.

A verseny maximum egyórás lehet, ugyanakkor abban az esetben, ha piros zászlós megszakítás következik be, a határ kilencven percre tolódik ki. Azokat a versenyzőket, akik nem teljesítik a táv kilencven százalékát, a mezőny végére sorolják hátra aszerint, hogy ki hányadik körben esett ki, ha pedig két pilóta ugyanabban a körben kényszerül feladni a versenyt, akkor a pénteki időmérőn megszerzett hely lesz a meghatározó.

Az első helyezett – aki hivatalosan a pole pozíciót szerzi a hétvégén – három pontot kap, a második kettőt, míg a harmadik egyet, ha azonban a mezőny nem teljesíti a táv hetvenöt százalékát, akkor feleződnek a pontok. Fontos továbbá megjegyezni, hogy ha az idény végén két versenyző azonos pontszámmal áll, és a versenyeken elért eredmények döntetnének a bajnoki helyezésről, akkor a sprintkvalifikáció nem számít bele a végelszámolásnál.

Emellett a versenyzőknek büntetéseket is kioszthatnak szombaton, ugyanakkor ha a hétvége korábbi szakaszában kap egyikük valamilyen hátrasorolást, akkor azt nem a sprintkvalifikáción, hanem a vasárnapi (hagyományos) futamon érvényesítik.

Az 52 körös verseny rajtsorát tehát a sprintkvalifikáció végeredménye határozza meg, míg ami a gumikat illeti, a versenyzők az általuk választott abroncsokon indulhatnak, igaz, mindenképpen két különféle keveréken kell teljesíteniük a távot.

MI VÁRHATÓ A BRIT NAGYDÍJON?

Egy évvel ezelőtt Silverstone a duplázók között szerepelt, aminek értelmében egymás után két hétvégén is összecsapott a mezőny a helyszínen. Az első versenyen Hamilton emlékezetes módon három kerékkel szelte át célvonalat, míg a másodikon Verstappen aratott győzelmet azután, hogy a Mercedes szenvedett az abroncsokon.

Ami a történelmi múltat illeti, a címvédő emelkedik ki, hiszen hét győzelmének, valamint hét pole pozíciójának köszönhetően nemcsak ő számít a legsikeresebb versenyzőnek a helyszínen, hanem a hazai pályán aratott sikerek tekintetében is az ő neve mellett áll a legtöbb időmérőn és versenyen jegyzett elsőség. A fő rivális, Verstappen eközben még egyszer sem várhatta az élről a piros lámpák kialvását Nagy-Britanniában, s az első diadalát is csak tavaly ünnepelhette a szigetországban.

Hiába azonban Hamilton tavalyi egy másodperc körüli fölénye, a jelenlegi formát, valamint az RB16B idei egykörös tempóját tekintve jó esély van rá, hogy a sorozatban három pole-nál járó holland megszerezze az első rajtelsőségét a helyszínen.

Könnyen lehet, hogy kettejük párharcába Bottas is beleszól, hiszen a finn amellett, hogy a tavalyi második ottani futamra kisajátította az első helyet, általában jól szokott menni a még kevésbé felgumizott aszfaltcsíkon, s mivel csupán egyórás tréning fogja megelőzni az időmérőt, ez az ő kezére játszhat pénteken.

Ami a sprintkvalifikációt illeti, a versenyzőknek lehetőségük lesz módosítani a pénteken megszerzett pozíciójukon, vagyis nem feltétlenül az egykörös tempó fog dönteni a végső rajtsorrendről. A száz kilométeres futam során akár a pénteki első is kieshet, vagy veszíthet pozíciókat, egy kisebb incidens pedig akár a vasárnapi (hagyományos) versenyre is jelentős hatással lehet, hiszen nem zárható ki, hogy egy esélyes a mezőny végéről lesz kénytelen indulni.

MELEG, NAPOS IDŐRE VAN KILÁTÁS
Pénteken 25 Celsius-fok körül alakul a hőmérséklet, mint ahogyan szombaton is, a legmelegebb körülményere pedig vasárnap lehet számítani, miközben a teljes hétvégén csekély az esélye annak, hogy megérkezzen az eső.

Egyelőre nehéz megmondani, pontosan milyen végkimenetele lehet a szombati futamnak, de az egyértelmű, hogy a legtöbbet az élmezőny veszíthet rajta, míg a középcsapatoknak, illetve a kicsiknek lehetőséget biztosít, hogy nyerjenek néhány pozíciót.

Az első körben nyert pozíciók, valamint a verseny eleji tempó alapján ugyanakkor bizonyos pilótáknak kedvezhet a rövidebb futam, köztük van Verstappen is, aki többnyire jól rugaszkodik el, és az RB16B adottságainak köszönhetően gyorsabban a megfelelő tartományba is tudja hozni a gumikat, vagyis ha az élről indul, jó eséllyel tarthatja meg a vezetést, míg abban az esetben, ha második vagy harmadik, könnyen előreléphet a rajtrácson.

Rajta kívül Daniel Ricciardo és Kimi Räikkönen nyerhet még a sprintkvalifikáción: egyikük sem teljesít túl jól az időmérőkön, az erősségüket inkább a versenytempó, és kifejezetten az első körök jelentik. Előbbi tíz, míg utóbbi huszonhárom helyet lépett előre az elmúlt kilenc futam első körében, tehát nagy valószínűség szerint mindketten tudnak majd javítani a vasárnapi esélyeiken.

Ami a versenyt illeti, a Mercedes hiába rendelkezik tehát remek mutatóval Nagyd-Britanniában, a 2014 óta íródó hibrid érában még nem tapasztalt nyeretlenségi szériában van. Az „ezüstnyilak” legutóbb a májusi Spanyol Nagydíjon arattak győzelmet, azóta kivétel nélkül a Red Bull (egyszer Pérez, négyszer Verstappen) diadalmaskodott.

A „vörös bikák” tanácsadója, Helmut Marko már Ausztriában figyelmeztette a riválist, hogy egyetlen pályától sem tartanak, míg a csapatfőnök, Christian Horner némileg óvatosabban készül a hétvégére, és bízik benne, hogy tovább tudják vinni a lendületüket a Mercedes silverstone-i menetelése ellenére is.

Ha ez sikerül az osztrákoknak, az döntő lehet a bajnokság végkimenetelét illetően, hiszen ha a német gárda az Ausztriához viszonyítva neki jobban fekvő helyszínen és az idei utolsó nagyobb fejlesztési csomagjával felvértezve sem tudja felvenni a harcot a riválissal, akkor minden eddiginél elérhetetlenebb távolságba kerülhet a címvédéstől.

Ami a dobogós esélyeket illeti, Norrisra lesz érdemes figyelni, a továbbra is parádés formában versenyző brit két héttel ezelőtt a második helyről vághatott neki a futamnak, és idénybeli harmadik dobogóját ünnepelhette, miközben most a hazai közönség adhat neki némi lélektani előnyt és pluszmotivációt.

Rajta kívül a Ferrari duója okozhat még meglepetést: Charles Leclerc tavaly harmadik és negyedik hellyel távozott a két szigetországi hétvégéről a kicsit sem erősnek mondható SF1000-essel, míg Carlos Sainz Jr. az egyik kedvenc pályájaként tartja számon a silverstone-it.

Ami a további pontszerző helyeket illeti, a másik mclarenes, Ricciardo, valamint az Alpine is bizakodhat. Előbbi hetedikként szelte át a célvonalat a második osztrák hétvégén, míg utóbbinál Fernando Alonso sorozatban négy top 10-es helyezésnél jár, a Monacói GP óta pont nélkül maradó, de a hétvégére új karosszériát kapó Esteban Ocon pedig még sosem zárt az első nyolcason kívül Nagy-Britanniában.

Rajtuk kívül az Aston Martinra és Pierre Gaslyra is érdemes lehet figyelni, hiszen a csapat már tavaly is jól szerepelt a helyszínen, ráadásul Sebastian Vettel személyében kétszeres silverstone-i futamgyőztese is van, míg a francia Norrishoz hasonlóan remek formában versenyez az idén.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik