F1: Érthetetlen pénzpocsékolás – Hamilton kiakadt a változásokon

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.11.13. 17:07
null
Lewis Hamilton szerint élvezhetetlen az egyébként csodálatos isztambuli pálya (Fotó: AFP)
A Török Nagydíj pénteki nyitányán úgy csúszkáltak összevissza az F1-es autók a tükörsima aszfaltréteggel borított isztambuli versenypályán, mintha jégen száguldoztak volna. Az edzésnap megosztotta a mezőny tagjait, volt, aki szerint borzasztó, élvezhetetlen és veszélyes az útfelület, mások viszont próbálják meglátni a benne rejlő lehetőséget.

A mezőnyt teljesen megosztotta az isztambuli pálya pénteki állapota. Reggel még kigyorsítani is alig lehetett a nemrég elkészített aszfalton, de délutánra, ahogy fokozatosan lerakódott rá a gumi, egyre magabiztosabban vezettek rajta a versenyzők.

A Mercedes és az óvatosabb pilóták azt szeretnék, ha folytatódna a szabadedzéseken látott folyamat, egyre több gumi rakódna le az aszfaltra. Így a pálya az időmérőre és a versenyre ideális vagy ahhoz közeli állapotba kerülhet, lehet nyomni a gázt, ahogy más pályákon is, s nem kell attól tartani, hogy egy váratlan pillanatban megcsúszik az autó és netán baleset történik.

A hetedik vb-címe megnyerésének küszöbén álló Lewis Hamilton javulást szeretne. A 2010-es Török Nagydíj győztese bosszúsan nyilatkozott a pénteki tréningek után.

HAMILTON VILÁGBAJNOK TÖRÖKORSZÁGBAN, HA…
…Bottas előtt inti le a kockás zászló.
…Bottas nyer, míg ő legfeljebb második és nem a finné a versenyen futott leggyorsabb kör.
…Bottas második, míg ő legfeljebb negyedik, vagy ötödik úgy, hogy megfutja a leggyorsabb kört.
…Bottas harmadik, míg ő legfeljebb hatodik, és nem a finné a versenyen futott leggyorsabb kör.
…Bottas negyedik, míg ő legfeljebb hetedik, vagy nyolcadik úgy, hogy megfutja a leggyorsabb kört.
…Bottas ötödik, míg ő legfeljebb nyolcadik, vagy kilencedik úgy, hogy megfutja a leggyorsabb kört.
…Bottas hatodik, míg ő legfeljebb tizedik és nem a finné a versenyen futott leggyorsabb kör.
…Bottas hetedik vagy annál hátrébb végez.

„Egy csodálatos pályára jöttünk, nem tudom felfogni, miért kellett tönkretenniük egy milliós újraaszfaltozással. Érthetetlen pénzpocsékolás. Megértem, hogy régóta érintetlenül állt, de talán elég lett volna neki egy sima takarítás is – mondta Hamilton. – Ez most rémesebb, mint amikor Portimao a legrosszabb volt. Esélyünk sincs arra, hogy élvezzük a csodálatos pálya egyedülálló ritmusát. Rémisztő, mintha itt-ott pocsolyák lennének.

Hamilton szerint a fő probléma, hogy teljesen sima az út felülete, ráadásul a bitumenből szivárog a friss olaj, ami fokozza a csúszósságát.

„Ez így sz.r, nagy Sz-szel – jegyezte meg Hamilton, aki nem tudja, mennyit segítene a helyzeten, ha a Pirelli nem a három legkeményebb gumikeverékét vitte volna Isztambulba. – Biztosan jobb lenne a tapadás, ugyanakkor a nyolcas kanyar hamar megöli a gumikat, azaz a lágyabbak aligha bírnák tovább. Ez van, azokkal a gumikkal kell kezdenünk valamit, amelyek itt vannak.”

Hamilton aggodalmaiban osztozik Romain Grosjean, aki szerint az edzések között személyautókkal mehetnének a pályán, hogy javítsanak az aszfalt minőségén. Antonio Giovinazzi azt mondta, soha nem érezte magát annyira rosszul F1-es autóban, mint pénteken Isztambulban. Kimi Räikkönen is egyetért abban, hogy az aszfalt állapota messze van a tökéletestől.

A mezőnyben olyanok is akadnak, akik nem bánnák, ha esne az eső (az FIA már jelezte, hogy a szombati 3. szabadedzés előtt mindenki kap egy plusz készlet intermediate gumit), vagy a pálya karbantartói a péntek reggelihez hasonló mosást végeznének az aszfalton, mert így felborulhatnak az erőviszonyok.

A Portugál Nagydíj rajtjánál láthattuk, hogy a portimaói esőben a McLaren pilótái mindenki másnál jobban érezték magukat a csúszós úton, és a hetedik helyről rajtoló Carlos Sainz Jr. a második körben vezetett a versenyben. Amikor aztán felszáradt a pálya, a két Mercedes visszakerült az élre. Törökországban valós esély van rá, hogy ugyanígy bedőljön az erősorrend, és valaki egy jó beállításnak köszönhetően kihasználja a körülményeket. Ráadásul ez a fellángolás itt nemcsak két körön át tartana, hanem akár a futam nagy részén megmaradhat az így szerzett előny.

Max Verstappen úgy érzi, fekszik az isztambuli pálya a Red Bullnak (Fotó: AFP)
Max Verstappen úgy érzi, fekszik az isztambuli pálya a Red Bullnak (Fotó: AFP)
8. TÖRÖK NAGYDÍJ
NOVEMBER 13., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Verstappen 1:35.077
2. szabadedzés: 1. Verstappen 1:28.330
NOVEMBER 14., SZOMBAT
3. szabadedzés: 10.00–11.00
Időmérő: 13.00–14.00
NOVEMBER 15., VASÁRNAP
A verseny (58 kör, 309.396 km) rajtja: 11.10
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
November 29., 16.10
Bahreini Nagydíj, Szahír
December 6., 18.10Szahíri Nagydíj, Szahír
December 13., 14.10Abu-dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi

Hamilton csapattársa, Valtteri Bottas próbálta meglátni a körülmények élvezetes faktorát, Sainz pedig újra kihasználná a furcsa helyzetből adódó lehetőséget. Csapattársa, Lando Norris a 21. születésnapjára kapott ajándék driftélményvezetésként tekintett a szabadedzésekre, míg Kevin Magnussen kifejezetten élvezte az „őrült” napot.

A két szabadedzést élen záró Max Verstappen is ahhoz a csoporthoz tartozik, amely inkább a lehetőséget látja a körülményekben.

„Nagyon alacsony volt a tapadás, alig lehet vezetni a kocsit. Ennek ellenére jó napunk volt, úgy tűnik, fekszik a pálya az autónknak – mondta Verstappen, aki egyetértett Hamiltonnal abban, hogy szerencsétlen döntés volt az újraaszfaltozás. – Van még öt másodperc a köridőben, a csapatok feladata, hogy kitalálják, hogyan nyerhetik vissza. A Mercedes nagyon jó ebben, össze fogja szedni magát.”

A csúszós úton nyilván nagyobb esély van egy izgalmasabb viadalra. Ahogy Verstappen mondta, az istállók feladata, hogy stabilabbá tegyék az autót, míg a versenyzőké, hogy a rossz körülmények között is elvezessék négykerekűiket.

TÖRÖK NAGYDÍJ, A 2. SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE
1. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:28.330 átlag: 217.556 km/ó 37 kör
2. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:28.731 0.401 mp. h. 45
3. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:28.905 0.575 43
4. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:29.180 0.850 39
5. Alexander Albon thaiföldi Red Bull-Honda 1:29.363 1.033 42
6. Danyiil Kvjat orosz AlphaTauri-Honda 1:29.689 1.359 43
7. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 1:29.944 1.614 43
8. Sebastian Vettel német Ferrari 1:30.022 1.692 41
9. Lance Stroll kanadai Racing Point-Mercedes 1:30.297 1.967 38
10. Lando Norris brit McLaren-Renault 1:30.907 2.577 39
11. Sergio Pérez mexikói Racing Point-Mercedes 1:31.104 2.774 38
12. Esteban Ocon francia Renault 1:31.380 3.050 36
13. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1:31.493 3.163 39
14. Carlos Sainz Jr. spanyol McLaren-Renault 1:31.498 3.168 40
15. Daniel Ricciardo ausztrál Renault 1:31.660 3.330 35
16. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1:31.932 3.602 43
17. George Russell kanadai Williams-Mercedes 1:32.302 3.972 39
18. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:32.570 4.240 33
19. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:32.807 4.477 37
20. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 1:33.488 5.158 40

 

AZ 1. SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE
1. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:35.077 átlag: 202.118 km/ó 29 kör
2. Alexander Albon thaiföldi Red Bull-Honda 1:35.318 0.241 mp. h.
27
3. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:35.507 0.430 26
4. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 1:35.543 0.466 26
5. Sebastian Vettel német Ferrari 1:35.620 0.543 29
6. Danyiil Kvjat orosz AlphaTauri-Honda 1:36.738 1.661 27
7. Lando Norris brit McLaren-Renault 1:37.216 2.139 21
8. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1:37.503 2.426 21
9. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:37.629 2.552 23
10. Esteban Ocon francia Renault 1:38.428 3.351 23
11. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 1:38.508 3.431 18
12. Sergio Pérez mexikói Racing Point-Mercedes 1:38.612 3.535 22
13. Lance Stroll kanadai Racing Point-Mercedes 1:39.484 4.407 21
14. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:40.025 4.948 25
15. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:40.225 5.148 12
16. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1:41.035 5.958 23
17. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:41.854 6.777 21
18. Daniel Ricciardo ausztrál Renault 1:45.156 10.079 20
19. Carlos Sainz Jr. spanyol McLaren-Renault 1:46.462 11.385 12
20. George Russell brit Williams-Mercedes 1:49.256 14.179 17

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik