Hülkenberget kizárták a bahreini versenyről – hivatalos

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2025.04.13. 21:27
Hülkenberg Sauberje szórta a szikrákat a versenyen (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Sauber német versenyzőjét, Nico Hülkenberget utólag kizárták a vasárnapi bahreini versenyről, mivel a padlólemeze túlzott kopást mutatott.

Nico Hülkenberg a szombati időmérőt követően azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy azután törölték a továbbjutást érő Q1-es körét pályakiszélesítés miatt, hogy már részt vett és ki is esett a második szakaszban, míg a tizenharmadik helyen befejezett verseny után azzal került középpontba, hogy utólag kizárták, mivel a Sauber padlólemeze túlzott mértékű kopást mutatott – az ilyen szabálysértés minden esetben diszkvalifikációt von maga után.

A német versenyző kizárásával Isack Hadjar örökölte meg a 13. pozíciót, s a francia mögött valamennyi pilótatárs egy-egy helyet léphetett előre. Míg Hülkenberg nem kerülhette el a büntetést, Russellt tisztázta a szövetség a tiltott DRS-használat miatt indított vizsgálódás után.

BAHREINI NAGYDÍJ, A VERSENY VÉGEREDMÉNYE

1.Oscar PiastriausztrálMcLaren-Mercedes1:35:39.435 
2.George RussellbritMercedes15.499 mp h. 
3.Lando NorrisbritMcLaren-Mercedes16.273 mp h. 
4.Charles LeclercmonacóiFerrari19.679 mp h. 
5.Lewis HamiltonbritFerrari27.993 mp h. 
6.Max VerstappenhollandRed Bull-Honda34.395 mp h. 
7.Pierre GaslyfranciaAlpine-Renault36.002 mp h. 
8.Esteban OconfranciaHaas-Ferrari44.244 mp h. 
9.Cunoda JukijapánRed Bull-Honda45.061 mp h. 
10.Oliver BearmanbritHaas-Ferrari47.594 mp h. 
11.Andrea Kimi AntonelliolaszMercedes48.016 mp h. 
12.Alexander AlbonthaiföldiWilliams-Mercedes48.839 mp h. 
13.Isack HadjarfranciaRacing Bulls-Honda56.314 mp h. 
14.Jack DoohanausztrálAlpine-Renault57.806 mp h. 
15.Fernando AlonsospanyolAston Martin-Mercedes1:00.340 p h. 
16.Liam Lawsonúj-zélandiRacing Bulls-Honda1:04.435 p h. 
17.Lance StrollkanadaiAston Martin-Mercedes1:05.489 p h. 
18.Gabriel BortoletobrazilSauber-Ferrari1:06.872 p h. 
 FELADTÁK  megtett körökkiesés oka
 Carlos SainzspanyolWilliams-Mercedes45feladta
Nico Hülkenberget (Sauber) utólag kizárták a padlólemeze túlzott kopása miatt.

 

21. BAHREINI NAGYDÍJ
ÁPRILIS 11., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Norris 1:33.204
2. szabadedzés1. Piastri 1:30.505
ÁPRILIS 12., SZOMBAT
3. szabadedzés1. Piastri 1:31.646
Időmérő1. Piastri 1:29.841
ÁPRILIS 13., VASÁRNAP
A verseny1. Piastri, 2. Russell, 3. Norris
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Szaúdi Nagydíj, Dzsiddaáprilis 20., 19.00
Miami Nagydíj, Miamimájus 4., 22.00
Emilia-romagnai Nagydíj, Imolamájus 18., 15.00

 

 

Legfrissebb hírek

Norris visszavágna a tavalyi elbukott győzelem után; a Ferrari újra dobogóra állna – az eső bolondíthatja meg a 40. Magyar Nagydíjat?

F1
6 órája

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – futamunk sikerének öt titka

F1
9 órája

F1 75: a boxban kattant a bilincs Schumacher első győzelmének hétvégéjén

F1
11 órája

Magyar Nagydíj: Domenicali szerint Magyarország példát mutat a világnak

F1
11 órája

F1 75: Sennának nyolcadikra összejött a hazai siker

F1
Tegnap, 16:46

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – „az első osztály” emlékei

F1
Tegnap, 11:17

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – így kezdődött minden

F1
2025.07.28. 19:13

Különleges programok és vendégek a 40. F1-es Magyar Nagydíj hetében

F1
2025.07.28. 13:40
Ezek is érdekelhetik