A Ferrari és a McLaren is trükközhet – az FIA lép a rugalmas hátsó szárnyak ügyében

H. L.H. L.
2025.03.05. 13:48
Újra középpontba kerültek a hátsó szárnyak (Fotó: AFP)
Egybehangzó sajtóértesülések szerint a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) már a Formula–1-es idénynyitó Ausztrál Nagydíjtól kezdődően fokozott figyelemmel fogja kísérni a bahreini tesztet követően újra az egyik fő beszédtémát jelentő hátsó szárnyak viselkedését, mivel a gyanú szerint több csapat is érdekes aerodinamikai megoldásokat alkalmaz.

Technikai oldalról nézve az előző év legforróbb témáját jelentette a szárnyak hajlékonysága: több csapat is feszegette a határokat az első szárnyak rugalmasságával, miközben a végül konstruktőri bajnoki címet ünneplő McLaren az úgynevezett mini-DRS-ével hívta fel magára a figyelmet. Noha a wokingiak minden esetben átmentek a teszteken, így az elem legálisnak minősült, a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) a kipattant botrány után mégis arra kérte a csapatot, hogy módosítson a hátsó szárnyán.

Ugyan a szövetség az idei évre szigorított az előírásokon is, melynek részeként csökkentette a rés megengedett szélességét, valamint meghatározta, hogy kizárólag két állása (nyitott és zárt) lehet a DRS-nek, úgy tűnik, a résztvevőket ez sem riasztotta el: tovább kísérleteznek a területen. „Még mindig megy. Úgy gondolom, a Ferrari és a McLaren továbbra is használja a mini-DRS-t” – jelentette ki a Red Bull technikai igazgatója, Pierre Wache, aki érdekes módon pont e két alakulat kapcsán jegyezte meg, hogy gyorsabbnak tűnnek náluk.

A „vörös bikákat” az előző szezonban megelőző wokingi és maranellói istállón kívül a gyanú szerint a Mercedes is trükközik a hátsó szárnnyal, de több más résztvevő is próbálgathatja kisebb vagy épp nagyobb mértékben kiaknázni a megoldást. Mindez elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy az FIA már az idényrajt előtt lépjen: az Autoracer beszámolója után az informátoraira hivatkozva a The Race is megerősítette, hogy a szövetség már a jövő hétvégén rendezendő Ausztrál Nagydíjon is fokozott figyelemmel fogja követni a hátsó szárnyak hajlékonyságát.

A források szerint az együléses szériákat irányító Nikolasz Tombazisz új technikai direktívát küldött ki a csapatoknak, amelyben arra kérte őket, hogy tegyék lehetővé a hátsó szárny viselkedését menet közben vizsgáló nagy felbontású kamerák, valamint a kijelölt pontokra felragasztott matricák elhelyezését. Ez a lépés megegyezik azzal, ahogyan az FIA az előző évben reagált az első szárnyak rugalmasságát érintő ügyben a Belga GP-től kezdődően. A szövetség akkor kiemelte, a célja elsődlegesen az információgyűjtés, és nem a szigorítás, ugyanakkor az akkor nyert adatokat felhasználva később mégis az új szankciók bevezetése mellett határozott. 

Ha az FIA úgy látja, hogy valóban rendellenesen viselkedik egyes csapatok hátsó szárnya, és adott esetben újra szürke zónába tévedtek, dönthet úgy, hogy külön felszólíthatja az érintetteket, hogy változtassanak, vagy akár a szabályok további szigorítását is megfontolhatja. 

39. AUSZTRÁL NAGYDÍJ
MÁRCIUS 14., PÉNTEK
1. szabadedzés2.30–3.30
2. szabadedzés6.00–7.00
MÁRCIUS 15., SZOMBAT
3. szabadedzés2.30–3.30
Időmérő6.00–7.00
MÁRCIUS 16., VASÁRNAP
A verseny (58 kör, 306.124 km) rajtja5.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Kínai Nagydíj, Sanghajmárcius 23., 8.00
Japán Nagydíj, Szuzukaáprilis 6., 7.00
Bahreini Nagydíj, Szahíráprilis 13., 17.00



 

 

Legfrissebb hírek

Az olasz miniszterelnök és sztársportolók is üzentek Antonellinek

F1
6 órája

Hamilton erősen bírálta Leclerc-t; Vasseur frusztrált az elbukott kettős győzelem miatt

F1
8 órája

Legenda, új hős, bambino-világbajnok – így ünnepli a nemzetközi sajtó Kimi Antonellit

F1
12 órája

Ezért lett 2026-ban Kimi Antonelli a Formula–1 világbajnoka

F1
14 órája

A papa öléből az F1 trónjáig – tíz érdekesség az új bajnokról, Kimi Antonelliről

F1
15 órája

Piastrit megbüntették – változott a Mexikóvárosi Nagydíj végeredménye

F1
21 órája

„Ez csak a kezdet!” – Antonelli nem állna meg egy világbajnoki címnél

F1
22 órája

Antonelli felért a csúcsra Mexikóban: az F1 történetének legfiatalabb világbajnoka lett!

F1
23 órája