„Megfelelően összeálltak a csillagok" – Bearman nem gondolja túl a hirtelen jött debütálást

B. Ö. B.B. Ö. B.
2024.03.08. 21:49
Oliver Bearmannek eddig arra sem volt ideje Dzsiddában, hogy debütálása miatt aggódjon (Fotó: AFP)
Max Verstappen indulhat a pole pozícióból a Formula–1-es Szaúdi Nagydíjon. A Red Bull címvédője ismét magabiztos teljesítményt nyújtott, ám csapata botránya kissé eltereli a figyelmet erről. Charles Leclerc úgy érzi, a Ferrari vasárnap többre lehet képes a Red Bull ellen, míg újdonsült csapattársa, Oliver Bearman mesélt a tündérmeséről, amibe hirtelen csöppent Dzsiddában.

 

Dzsiddában korábban nem sikerült a pole pozícióból rajtolnia Max Verstappennek, szombaton azon erre is sor kerülhet. A háromszoros világbajnok több mint háromtizedmásodperces előnnyel hódította el a rajtelsőséget, amiről három évvel ezelőtt egy időmérő végi hibája következtében maradt le.

„Ez elég jó nap volt – összegzett Verstappen. – Sikerült kissé javítanunk az autón mára, aminek köszönhetően bátrabban tudtam bevenni a gyors kanyarokat. Ezen a pályán fontos a magabiztosság, illetve az, mennyire tudunk a határon autózni, és én ma nagyon jól éreztem magam az autóban. Hihetetlen a gyorsaság ezen a pályán, különösen a Q3-as első köröm sikerült nagyon jól. Olyasmi volt, mint az a kör, amit végül elbuktam 2021-ben. Láthattunk már őrült versenyeket itt, amiken bármi megtörténhet. Sok egyenes van, de reménykedem abban, hogy a megfelelő versenytempónknak köszönhetően az autó majd elég jól megy.”

Mindent bevetett a Ferrari Verstappen ellen, de Charles Leclerc-nek végül meg kellett elégednie a második rajtpozícióval. A monacói versenyző reménykedett benne, hogy közelebb lesznek a Red Bullhoz, de úgy érzi, a futamon még okozhatnak meglepetést.

„A Q3 elején megpróbálkoztunk valami újjal, és mentem egy előkészítő kört, ami végül nem jött ki jól – ecsetelte Leclerc. – A második körömön mindent beleadtam, de ennyi volt az autóban ma. Elégedett vagyok a körömmel, de kár, hogy kicsit jobban le voltunk maradva az időmérőn, mint abban korábban reménykedtünk. A versenyt holnap rendezik, és remélem, hogy meglepetést tudunk okozni azzal, hogy fel tudjuk venni a kesztyűt a Red Bull ellen. Úgy érzem, hogy az autó jobban megy versenykörülmények között. Magunkra kell koncentrálnunk holnap, de már nem változtathatunk az autón, szóval optimalizálnunk kell azon, amin tudunk, aztán meglátjuk, mit tartogat számunkra a holnap.”

Továbbra sem csillapodnak a kedélyek Christian Horner és a Red Bull körül, Dzsiddában pedig újabb teóriákkal állt elő a sajtó. Az osztrák ORF például arról számolt be, hogy Helmut Markót, az istálló tanácsadóját napokon belül felfüggeszthetik pozíciójából.

„Én döntök arról, mi lesz, de mindig fennáll a lehetősége a távozásnak – kommentálta a távozásáról szóló híreket az osztrák szakember. – Összetett problémáról van szó, de továbbra is békét szeretnénk a csapaton belül. Önmagában nehéz a világbajnoki címért folytatott csata, hiszen huszonnégy verseny van idén, és ezekre kell koncentrálnunk.”

Újabb pletykák láttak napvilágot a Red Bull körüli botrányban (Fotó: AFP)

A Ford és a Honda már jelezte, hogy magyarázatot vár a Red Bull belső vizsgálatának ügyében, amely szerintük nem adott választ a problémás kérdésekre, a legfrissebb hírek szerint pedig egyre nagyobb az esélye annak, hogy az érintett női alkalmazott – akit a héten fizetett szabadságra küldött a Red Bull – bíróságra viszi az ügyet.

A semmiből jött pályafutása legjelentősebb pillanata Oliver Bearman számára, aki a vakbélgyulladással küzdő Carlos Sainz Jr. autóját vezetheti a dzsiddai versenyhétvége pénteki és szombati napján. A 18 éves pilóta – aki a 11. pozícióból rajtolhat első F1-es versenyén – elmondása szerint nem idegeskedte túl a hirtelen jött lehetőséget.

„Megfelelően összeálltak a csillagok – vélekedik Bearman. – Nagyon gyorsnak tűnik az tempó a karrieremben, hiszen néhány éve még az F4-ben vezettem, és az első F1-es tesztemre is mindössze pár hónappal ezelőtt került sor. Az, hogy összejött a debütálásom vörös színekben, remélhetőleg annak a jele, ami még rám vár. Nem volt előjele a dolognak, úgy keltem fel ma reggel, hogy készen álltam az F2-es versenyemre, aztán néhány órával a harmadik szabadedzés kezdete előtt csörgött a telefonom.”

„Nem ilyen körülmények között szerettem volna debütálni, és gyors felépülést kívánok Carlos számára, de nagyszerű lehetőség adódott számomra. Arra sem volt időm, hogy aggódjak vagy túlgondoljam a dolgot, hiszen máris az edzésre kellett koncentrálnom. Esélyem sem volt, hogy a helyzet súlyosságán gondolkodjak” – árulta el Bearman. 

Ami Sainz állapotát illeti, Frédéric Vasseur megerősítette, hogy a spanyol műtétje komplikáció nélkül zajlott le, és arra is kitért, hogyan kezdődött versenyzője rosszulléte.

„A műtét rendben ment, és remélhetőleg hamar vissza tud térni – mondta a Ferrari csapatfőnöke. – Nehéz helyzetben voltunk, de végül minden jól alakult. Carlos már csütörtök reggel rosszul érezte magát, de eleinte csupán gyomorrontásra gyanakodtunk. Ma reggel még kevésbé volt jól, úgyhogy bement a kórházba, ahol nyilvánvalóvá vált a helyzet.” 

Vasseur elégedett Bearman beugrásával, aki bár mindössze egy edzésen gyakorolhatott az időmérő előtt, egy másik mezőnyben a lehető legjobban készült fel a dzsiddai pályán.

„Tavaly két szabadedzésen vett részt a Haasnál, és elég jól ment. Persze más helyzetről van szó, amikor hirtelen be kell ugrani az autóba a harmadik edzésre. Nem volt könnyű dolga, de tegnap az F2-ben vezetett, ráadásul igen jól, hiszen megszerezte a pole pozíciót. Ez végülis elég jó felkészülésnek mondható” – tette hozzá a francia szakember.

1.Max VerstappenhollandRed Bull-Honda RBPT1:27.472átlag: 254.097 km/ó
2.Charles LeclercmonacóiFerrari1:27.7910.319 mp h.
3.Sergio PérezmexikóiRed Bull-Honda RBPT1:27.8070.335
4.Fernando AlonsospanyolAston Martin-Mercedes1:27.8460.374
5.Oscar PiastriausztrálMcLaren-Mercedes1:28.0890.617
6.Lando NorrisbritMcLaren-Mercedes1:28.1320.660
7.George RussellbritMercedes1:28.3160.844
8.Lewis HamiltonbritMercedes1:28.4600.988
9.Cunoda JukijapánRB-Honda RBPT1:28.5471.075
10.Lance StrollkanadaiAston Martin-Mercedes1:28.5721.100
11.Oliver BearmanbritFerrari1:28.6420.609
12.Alexander AlbonthaiföldiWilliams-Mercedes1:28.9800.947
13.Kevin MagnussendánHaas-Ferrari1:29.0200.987
14.Daniel RicciardoausztrálRB-Honda RBPT1:29.0250.992
15.Nico HülkenbergnémetHaas-Ferrariidő nélkül
16.Valtteri BottasfinnSauber-Ferrari1:29.1791.008
17.Esteban OconfranciaAlpine-Renault1:29.4751.304
18.Pierre GaslyfranciaAlpine-Renault1:29.4791.308
19.Logan SargeantamerikaiWilliams-Mercedes1:29.5261.355
20.Csou Kuan-jükínaiSauber-Ferrariidő nélkül
szaúdi nagydíj, az időmérő végeredménye
1. SZAKASZ  2. SZAKASZ  
1.Verstappen1:28.1711.Verstappen1:28.033
2.Stroll1:28.2502.Leclerc1:28.112
3.Leclerc1:28.3183.Alonso1:28.122
4.Pérez1:28.6384.Piastri1:28.343
5.Alonso1:28.7065.Russell1:28.448
6.Russell1:28.7496.Pérez1:28.467
7.Piastri1:28.7557.Norris1:28.479
8.Norris1:28.8058.Cunoda1:28.564
9.Bearman1:28.9849.Stroll1:28.578
10.Cunoda1:28.98810.Hamilton1:28.606
11.Hamilton1:28.99411.Bearman1:28.642
12.Hülkenberg1:29.05512.Albon1:28.980
13.Ricciardo1:29.06513.Magnussen1:29.020
14.Magnussen1:29.06914.Ricciardo1:29.025
15.Albon1:29.10715.Hülkenbergidő nélkül
16.Bottas1:29.179   
17.Ocon1:29.475   
18.Gasly1:29.479   
19.Sargeant1:29.526   
20.Csouidő nélkül   
az első két szakasz végeredménye
4. SZAÚD-ARÁBIAI NAGYDÍJ
MÁRCIUS 7., CSÜTÖRTÖK
1. szabadedzés1. Verstappen 1:29.659
2. szabadedzés1. Alonso 1:28.827
MÁRCIUS 8., PÉNTEK
3. szabadedzés1. Verstappen 1:28.412
Időmérő1. Verstappen 1:27.472
MÁRCIUS 9., SZOMBAT
A verseny (50 kör, 308.45 km) rajtja18.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Ausztrál Nagydíj, MelbourneMárcius 24., 5.00
Japán Nagydíj, SzuzukaÁprilis 7., 7.00
Kínai Nagydíj, SanghajÁprilis 21., 9.00

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik