A Red Bull erősebb riválisokra számított – Pérez

H. L.H. L.
2024.03.05. 11:38
Pérez másodikként ért célba a bahreini idénynyitón (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Red Bull mexikói versenyzőjét, Sergio Pérezt kellemes meglepetésként érte, milyen könnyedén szereztek kettős győzelmet az idénynyitó Bahreini Nagydíjon.

Sergio Pérez az ötödik helyre kvalifikálta magát a múlt pénteki időmérőn, amit követően a két Ferrarit, valamint George Russellt is maga mögé utasítva másodikként látta meg a kockás zászlót a nyitó versenyen. A győzelmet arató csapattársa, Max Verstappen mögött huszonkét másodperces lemaradással befutó mexikói versenyzőt meglepetésként érte, milyen könnyedén szereztek kettős sikert Bahreinben. 

„Kellemes meglepetés volt. Határozottan arra számítottunk, hogy erősebbek lesznek a riválisaink – jelentette ki, majd elismerte, a pálya milyensége is a segítségükre volt, így más helyszíneken szorosabb csatát vár. – Talán ez a legrosszabb hely a gumikopás tekintetében. Szóval úgy hiszem, minél jobb lesz a helyzet, annál szorosabb lesz a harc. Dzsidda teljesen más kihívást fog elénk állítani, így érdekes lesz látni, hogyan állunk ott."

Pérez futamát megpecsételte a túl korai kiállás, amivel Carlos Sainz Jr.-t próbálta megelőzni. „Minden a gumikezelésről szólt, hiszen nyilvánvalóan túl korai kiállásra kényszerültünk. Hosszú etap várt rám, szóval igyekeztem folyamatosan építeni az előnyömet, majd megtartani a különbséget, ami szerintem jól sikerült. Voltak még bizonyos problémáim a futam végén, ami azt eredményezte, hogy rosszabb lett a gumikopásom."

Az előző idényben Szaúd-Arábiában győzedelmeskedő mexikói arra számít, hogy újra erősek lehetnek Dzsiddában. „Hiszek benne, hogy az autónk erős lesz a nagy sebességű pályán, így újabb erős hétvégére készülök."

20. BAHREINI NAGYDÍJ
FEBRUÁR 29., CSÜTÖRTÖK
1. szabadedzés1. Ricciardo 1:32.869
2. szabadedzés1. Hamilton 1:30.374
MÁRCIUS 1., PÉNTEK
3. szabadedzés1. Sainz 1:30.824
Időmérő1. Verstappen 1:29.179
MÁRCIUS 2., SZOMBAT
A verseny1. Verstappen, 2. Pérez, 3. Sainz
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Szaúdi Nagydíj, DzsiddaMárcius 9., 18.00
Ausztrál Nagydíj, MelbourneMárcius 24., 5.00
Japán Nagydíj, SzuzukaÁprilis 7., 7.00

 

Legfrissebb hírek

Norris a pole-ban, Lawson és Hülkenberg a második sorban az esőverte, hosszúra nyúló interlagosi időmérőn

F1
1 órája

Ötéves szerződéshosszabbítást írtak alá az F1 brazíliai helyszínével

F1
6 órája

Verstappen átvette a vezetést, vasárnap azonban a mezőny végére sorolják Brazíliában

F1
6 órája

A McLaren bizakodó, a Ferrari elbeszélgetett a versenyzőivel Brazíliában

F1
9 órája

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
Tegnap, 21:00

Norris az élen nyitott a továbbfejlesztett McLarennel Brazíliában

F1
Tegnap, 17:35

Senna ihlette sisakban versenyez Brazíliában Antonelli – képek

F1
Tegnap, 13:20

„Nem fognak elhallgattatni” – Hamilton szerint Leclerc keményebben bánik a csapattársaival

F1
Tegnap, 9:23