F1: Verstappen nehéz hétvégére készül Szingapúrban – megszakad a sikersorozat?

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2023.09.14. 18:07
null
Verstappen még nem nyert Szingapúrban (Fotó: AFP)
Egy szabad hétvége után folytatódik a 2023-as Formula–1-es világbajnokság, a tizenötödik állomás Szingapúr, ahol a 14. Szingapúri Nagydíjat rendezik meg a hétvégén. A továbbra is veretlen Red Bull kezdi elhinni, hogy a sportág történetében egyedüliként képes lehet százszázalékos idényt futni, ám ehhez először helyt kell állnia Marina Bayen is. A „vörös bikák” úgy hiszik, a riválisok itt jelenthetik rájuk a legnagyobb fenyegetést a fennmaradó versenyek közül.

 

 

ERRŐL BESZÉLNEK – A LEGFORRÓBB TÉMÁK A PADDOCKBAN

Max Verstappen sorozatban tizedszer szelte át elsőként a célvonalat, amivel átírta a történelemkönyveket, hiszen most már egyedüliként tartja az egymás után megszerzett legtöbb futamgyőzelem rekordját. A holland újabb sikerének köszönhetően a Red Bull menetelése is tovább folytatódott, a „vörös bikák” immár tizenöt nagydíj óta veretlenek, és akár már most hétvégén bebiztosíthatják fennállásuk hatodik konstruktőri címét.

Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, tökéletes hétvégét kell futniuk egy olyan helyszínen, amitől maga a csapat is tart. A tanácsadó, Helmut Marko úgy véli, ha Szingapúrban is nyernének, akkor valós esélyük lenne, hogy az F1 történetében először makulátlan idényt teljesítsenek. A tanácsadó okkal tart a Marina Bay Street Circuittől, hiszen karakterisztikáját tekintve talán ez a helyszín fekszik a legkevésbé az RB19-esnek a fennmaradó nyolc közül.

Verstappen már a monzai leintést követően hangsúlyozta, hogy Szingapúrban nehezebb dolga lesz, és a nagy leszorítóerőt igénylő aszfaltcsíkon a várakozások szerint a riválisok is felerősödnek. Bár a tanácsadó szerint a Ferrari és különösen az Olaszországban házon belül alulmaradó Charles Leclerc jelentheti a legnagyobb fenyegetést rájuk, a maranellóiak úgy készülnek, küzdelmes hétvége vár rájuk a Marina Bayen. Nem úgy, mint a Mercedes és az Aston Martin, a német és a brit csapat ugyanis erősebb teljesítményt vár magától, illetve a McLaren is újra erőre kaphat.

14. SZINGAPÚRI NAGYDÍJ
SZEPTEMBER 15., PÉNTEK
1. szabadedzés: 11.30–12.30
2. szabadedzés: 15.00–16.00
SZEPTEMBER 16., SZOMBAT
3. szabadedzés: 11.30–12.30
Időmérő: 15.00–16.00
SZEPTEMBER 17., VASÁRNAP
A verseny (62 kör, 306.143 km) rajtja: 14.00
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Szeptember 24., 7.00Japán Nagydíj, Szuzuka
Október 8., 19.00Katari Nagydíj, Loszaíl
Október 22., 21.00 Amerikai Nagydíj, Austin

Emellett az időjárás, valamint a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) által kiadott direktívák is szerepet játszhatnak a hétvége alakulásában, így az eddig is igencsak szoros üldözőbolyban még inkább összekuszálódhatnak az esélyek, és talán némileg csökkenhet a Red Bull és a riválisok közötti különbség is.

A szigorítások ráadásul az év hátralévő részére is rányomhatják a bélyeget, hiszen az első szárnyon kikényszerített változtatások az autó egész aerodinamikájára is hatással lehetnek.

Mint ismert, a szövetség szeretné elejét venni, hogy az istállók rugalmas első vagy hátsó szárnnyal tegyenek szert előnyre, miután megítélése szerint egyesek feszegetik a határokat, és tudatosan hajlékonnyá tesznek egy-egy elemet. Az új direktíva keretein belül az alakulatok kötelesek voltak szeptember 8-i határidővel rendelkezésre bocsátani a versenygép bizonyos részeinek részletes adatait, illetve tervrajzait, ráadásul Szingapúrban különféle teszteket is végre fognak hajtani, hogy kiszúrják a trükközést.

Noha a csapatok képviselői egyöntetűen úgy nyilatkoztak, a változtatás nem lesz hatással rájuk, és üdvözölték az intézkedéseket, az egymásra mutogatás már elkezdődött. A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner kijelentette, több lógó orrot is láttak is a bokszutcában, míg a Mercedesnél Toto Wolff beszélt arról, jó lenne, ha a „vörös bikák” akár fél másodpercet is lassulnának a módosítások miatt, illetve utalt rá, hogy az Aston Martin már esett vissza hasonló intézkedések miatt az év első felében.

A szövetség emellett a padlólemezeket érintő, egyébként tavaly óta érvényben lévő direktíván is pontosított, ami sajtóértesülések szerint leginkább a favorit Red Bullt érintheti. Mindezt figyelembe véve, az osztrákokra talán minden eddiginél nagyobb nyomás nehezedik a hétvégén, és kisebb megingás is elég lehet ahhoz, hogy valamelyik vetélytársuk kihasználja a kínálkozó lehetőséget.

Egy biztos, az FIA okkal döntött úgy, hogy szigorít, szóval nehéz elképzelni, hogy egyik istálló sem trükközött. A kérdés így leginkább az, a változtatás mennyire lesz látványos hatással az erőviszonyok alakulására, és mely istállók esnek esetleg vissza az erősorrendben.

A toronymagasan vezető Red Bull mögött ugyanis egyre nagyobb a tülekedés: a Mercedest, a Ferrarit és az Aston Martint már csak 56 pont választja el egymástól, és mind a három istálló fő célja az, hogy megszerezze a konstruktőri második helyet. Erre az eddig látottak alapján előbbi kettőnek van nagyobb esélye, hiszen a silverstone-iaknál Lance Stroll továbbra is jóval elmarad házon belül, így Fernando Alonsónak egyedül kellene harcba szállnia a maranellóiak és az „ezüstnyilak” párosával.

A 2016-os idény világbajnoka, Nico Rosberg szerint nem is tartható sokáig a helyzet, ha a kanadai nem javul, az ugyanakkor már biztos, hogy jövőre is Stroll marad Alonso márkatársa. Mint ahogyan Csou Kuan-jü helyzete is tisztázódott az Alfa Romeónál, a svájci-olasz csapat a Szingapúri Nagydíj csütörtöki sajtónapján tette hivatalossá, hogy a kínai pilóta 2024-ben is lehetőséget kap.

A 2024-ES RAJTLISTA
rajtszámnév (nemzetiség)csapatmotor
1Max VERSTAPPEN (holland)Red Bull Honda RBPT
11Sergio PÉREZ (mexikói)Red Bull Honda RBPT
44
Lewis HAMILTON (brit)
MercedesMercedes
63George RUSSELL (brit)MercedesMercedes
55Carlos SAINZ Jr. (spanyol) Ferrari Ferrari
16Charles LECLERC (monacói)FerrariFerrari
14
Fernando ALONSO (spanyol)Aston Martin Mercedes
18Lance STROLL (kanadai)Aston MartinMercedes
23Alexander ALBON (thaiföldi)
WilliamsMercedes
?
WilliamsMercedes
10Pierre GASLY (francia)
AlpineRenault
31Esteban OCON (francia)AlpineRenault
?
AlphaTauri (?)
Honda RBPT
?
AlphaTauri (?)
Honda RBPT
20Kevin MAGNUSSEN (dán)HaasFerrari
27
Nico HÜLKENBERG (német) Haas Ferrari
81
Oscar PIASTRI (ausztrál)McLarenRenault
4Lando NORRIS (brit)McLarenRenault
77Valtteri BOTTAS (finn)Alfa RomeoFerrari
24
CSOU Kuan-jü (kínai)
Alfa RomeoFerrari

 

MI VÁRHATÓ A SZINGAPÚRI NAGYDÍJON?

Egy szabad hétvége után folytatódik a bajnokság, a tizenötödik állomás Szingapúr, ahol a 14. Szingapúri Nagydíjat rendezik meg. A pálya 2007-ben látta először vendégül a Formula–1-es mezőnyt, és a sportág első villanyfényes versenyének adott otthont. Bár a Marina Bay Street Circuit azóta több módosításon is átesett, a mostani átalakítás minden eddiginél komolyabb, hiszen a nyomvonal karakterét tekintve is megváltozott.

Az előzetes tervek szerint csak átmeneti jellegű módosításra városrendezési okok miatt volt szükség, hiszen átépítik az érintett öbölszakaszt. A változtatás az aszfaltcsík 15-ös és 20-as kanyar közötti részét érinti, hiszen kiesik onnan két lassú kanyarkombináció, aminek a helyét egy hosszú egyenes szakasz váltja fel. A pálya hossza 5063-ról 4928 méterre, a kanyarok száma 23-ról 19-re csökken, aminek eredményeként a köridő az előzetes számítások alapján körülbelül 8, de a csapatok meglátása szerint akár 10 másodperccel javul az előző évhez képest..

A csapatok és a versenyzők is üdvözlik a változtatást, hiszen amellett, hogy valamivel kisebb terhet fog róni a gumikra és egyes elemekre, köztük a váltóra, egy potenciális előzési pontot is teremthet az ebben szűkölködő aszfaltcsíkon. Az új egyenes résznek a Williams különösen örül, hiszen autójának az eredeti kanyarkombináció kevésbé feküdt, míg a mostani pont az erősségeit fogja hangsúlyozni. Az, hogy a helyszín mikor tér vissza, vagy esetleg visszatér-e a korábbi nyomvonalhoz, nagyban függ attól, miként válik be a kiegyenesített verzió, és hogy valóban elősegíti-e a manőverezést.

Ami a történelmi múltat illeti, az előző év végén visszavonult Sebastian Vettel a csúcstartó, a négyszeres világbajnok öt alkalommal ünnepelhetett a pódium felső fokán, ami mellett három további dobogós helyezést is számlál a helyszínen. Az aktív versenyzők közül Hamilton a legeredményesebb, a brit négy ízben szelte át elsőként a célvonalat, utána Alonso következik két sikerrel, míg Pérez egyszer diadalmaskodott a villanyfényben.

Ami a jelenlegi formát illeti, nagy a valószínűsége annak, hogy új győztest láthat a kilátogató közönség, hiszen a zsinórban tíz sikernél járó Verstappen számít a fő esélyesnek. A holland kétszer zárt a pódiumon Szingapúrban, 2018-ban második, 2019-ben harmadik lett. A pilóta tavaly a hetedik pozícióban látta meg a kockás zászlót, míg a csapattársa, Pérez elsőként ért célba.

Ami az időmérőt illeti, Verstappennek várhatóan nem lesz könnyű dolga, a Hungaroringen pole pozíciós Mercedes, valamint az elmúlt két alkalommal rajtelsőséget szerző Ferrari is fenyegetést jelenthet rá, nem mellesleg az Aston Martin és a különleges festéssel készülő McLaren is úgy számol, hogy jobban fekszik neki a szingapúri pálya.

A Red Bull idén eddig négy alkalommal maradt alul egy körön, háromszor a Ferrari, egyszer a Mercedes bizonyult a leggyorsabbnak. Noha ez alapvetően nem festene biztató képet, az elmúlt négy versenyhétvégét tekintve teljesen más arány rajzolódik ki, hiszen a „vörös bikák” mindössze egyszer kaparintották meg a pole-t, Zandvoortban. Magyarországon Hamilton, Belgiumban Leclerc (igaz, Verstappen büntetésének köszönhetően), míg Olaszországban Sainz indulhatott az élről.

Ami a versenyt illeti, 2017 és 2022 után újra szerepet kaphat az eső, előbbi évben látványos balesettel vette kezdetét az éjszakai száguldás, hiszen a két Ferrari kiütötte egymást, majd háromszor is pályára hajtott a biztonsági autó, míg utóbbiban az időjárási körülmények miatt egy órát csúszott a kezdés, és sok korlátozás is fokozta az izgalmakat – összesen ötször volt valódi vagy virtuális biztonsági autós szakasz a viadal során.

ESŐ OKOZHAT KÁOSZT SZINGAPÚRBAN
Pénteken napközben 20 százalék a valószínűsége, hogy megérkezik az eső, míg a levegő hőmérséklete 30 Celsius-fok körül fog mozogni, mint ahogyan szombaton is, igaz, akkor valamivel nagyobb esély van rá, hogy a nappali órákban zivatar szórja meg a pályát. A csapadék valószínűsége vasárnapra még tovább nő, akkor már 60 százalék esély lesz rá, hogy leszakad az ég, amit villámlás is kísérhet. A hőmérséklet a futamon is 30 Celsius-fok körül alakul.

Bár összességében nyolc ízben ünnepelhetett a pole pozíciós, az elmúlt öt futamot alapul véve csupán kétszer született siker az első helyről. 2017-ben az ötödik, 2019-ben a harmadik, míg tavaly a második rajtkockából induló diadalmaskodott.

A korábbi esztendőket, és főleg a mostani idényt figyelembe véve Verstappennek a pole megszerzése nélkül is remek kilátásai vannak vasárnap. A holland az immár tíz Grand Prix-t felölelő menetelése során kétszer a második, illetve egy-egy ízben a hatodik és a kilencedik pozícióból indulva szelte át elsőként a célvonalat.

Az esetleges eső, illetve a Szingapúrban eddig kivétel nélkül szerephez jutó biztonsági autó ugyanakkor sok lehetőséget teremthet a hibázásra, így a Red Bull és Verstappen vállára nagy nyomás nehezedhet, és egy-egy korlátozás akár a győzelmi esélyben még bízó riválisok kezére is játszhat.

Ami a dobogós helyezéseket illeti, a Monzában rosszabb formában lévő Mercedes és Aston Martin mellett várhatóan a McLaren is jobb arcát mutathatja Szingapúrban, így újabb szoros csata alakulhat ki az első három helyért. Az előbb említett három gárda közül az „ezüstnyilak” számítanak a legsikeresebbnek a pályán, hiszen hatszor képviseltették magukat a pódiumon, ebből négyszer a felső fokán. A wokingiak négyszer pezsgőzhettek, a silverstone-iak viszont egyelőre nem zártak a top 3-ban, nem úgy, mint a Ferrari, amely tíz pódiumot, köztük három győzelmet számlál a helyszínen.

Ami a további pontszerző helyeket illeti, a Williams előtt újabb remek lehetőség lehet, hogy megerősítse a hetedik pozícióját a konstruktőri tabellán, míg az Alfa Romeo akár előzhet is, hiszen a monzai top 10-es eredményével már csak egy pont választja el a nyolcadik Haastól.

Az amerikaiak legutóbb Ausztriában végeztek a mezőny első felében, míg a módosításokkal készülő AlphaTauri Belgium után térne vissza a pontzónába. A faenzaiak már hazai pályán is közel kerültek a pontszerzéshez, akkor a Daniel Ricciardót továbbra is helyettesítő Liam Lawson a 11. helyen látta meg a kockás zászlót.

A VB ÁLLÁSA
PILÓTÁK GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LEGGYORSABB KÖRÖK PONT
1. Max Verstappen 12 14 14 7 364
2. Sergio Pérez 2 8 13 2 219
3. Fernando Alonso 7 14 1 170
4. Lewis Hamilton 4 14 2 164
5. Carlos Sainz 1 12 117
6. Charles Leclerc 3 9 111
7. George Russell 1 11 1 109
8. Lando Norris 2 10 79
9. Lance Stroll 9 47
10. Pierre Gasly 1 8 37
11. Esteban Ocon 1 8 36
12. Oscar Piastri 6 1 36
13. Alexander Albon 5 21
14. Nico Hülkenberg 2 9
15. Valtteri Bottas 3 6
16. Csou Kuan-jü 2 4
17. Cunoda Juki 3 3
18. Kevin Magnussen 2 2
KONSTRUKTŐRÖK
1. Red Bull-Honda 583
2. Mercedes 273
3. Ferrari 228
4. Aston Martin-Mercedes 217
5. McLaren-Mercedes 115
6. Alpine-Renault 73
7. Williams-Mercedes 21
8. Haas-Ferrari 11
9. Alfa Romeo-Ferrari 10
10. AlphaTauri-Honda 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik