F1: Verstappen mindig elront mindent! – Norris

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2023.07.08. 20:11
null
A két McLaren meglepte a mezőny a remek tempójával (Fotó: AFP)
Max Verstappen szerezte meg a rajtelsőséget a Formula–1-es Brit Nagydíj időmérőjén, így sorozatban az ötödik alkalommal ő várhatja az élről a piros lámpák kialvását. Mellőle és mögüle meglepetésre a McLaren két pilótája indulhat, míg a Ferrari a negyedik és az ötödik helyről célozza meg a dobogót. Sergio Pérez eközben újra a mezőny hátsó felében foglalhat helyet, a mexikói borzalmas kvalifikáción van túl.

 

Noha folyamatosan változtak a körülmények az időmérő során, hol esett, hol felszáradt, hol csepegett, hol kisütött a nap, Max Verstappennél ezúttal sem volt gyorsabb. A holland versenyző sorozatban az ötödik pole pozícióját szerezte meg, míg a Brit Nagydíjon másodszor várhatja az élről a piros lámpák kialvását.

„Őrült időmérőnk volt! Elég hektikus, és a pálya bizonyos részein meglehetősen csúszós is volt, de sikerült összetenni a köröket. Eléggé meglepett, hogy a két McLarent látom magam mellett. Nagyszerű eredményt értek el, és örülök nekik, valamint annak is, hogy megszereztem az első rajtkockát" – kezdte az értékelést.

74. BRIT NAGYDÍJ
JÚLIUS 7., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Verstappen 1:28.600
2. szabadedzés: 1. Verstappen 1:28.078
JÚLIUS 8., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Leclerc 1:27.419
Időmérő: 1. Verstappen 1:26.720
JÚLIUS 9., VASÁRNAP
A verseny (52 kör, 306.198 km) rajtja: 16.00
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Július 23., 15.00Magyar Nagydíj, Mogyoród
Július 30., 15.00
Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps
Augusztus 27., 15.00
Holland Nagydíj, Zandvoort

„Az első és a második szakaszban óvatosnak kellett lennünk, hiszen volt még néhány nedves folt, de tudtuk, hogy gyors autónk van, így nem kell a határon mennünk. Bár a Q3-ban azonban már jobban nyomhattam, végül nem előztem meg sokkal a McLarent. Mindenesetre nagyszerű napunk volt, és már alig várom a futamot" – zárta a gondolatait az egyéni vb-összetettet 81 pontos előnnyel vezető pilóta.

Míg az egyik Red Bull a pole-ból indulhat vasárnap, a másikat ezúttal is a mezőny hátsó felében kell keresni. Sergio Pérez ugyanis újabb csalódáskeltő kvalifikáción van túl, miután már a Q1-ben búcsúzott. A mexikói egymás után az ötödik versenyhétvégén nem jutott be az utolsó szakaszba, és a 16. pozícióból lesz kénytelen nekivágni a vasárnapi futamnak.

„Borzalmas időmérő volt. A piros zászlós szakasz tovább tartott, mint előzetesen számítottunk rá, így elég sokat vártunk, ami nem igazán segített abban, hogy fel tudjam melegíteni az abroncsokat. Elég frusztráló, hiszen nagyszerű péntekünk volt, és jónak tűnt a tempónk. Azzal, hogy megint a mezőny végéről startolok, a kármentésről fog szólni a futamom. Az ilyen változó körülmények között szenvedek a leginkább, és ez olyasmi, amit csapatként meg kell oldanunk. Rá kell jönnünk, miért történik ez, és mit tehetnénk jobban."

Néhány pillanatig úgy tűnt, Lando Norris akár pályafutása második pole pozícióját is megszerezheti, ám végül meg kellett elégednie a második hellyel. A McLaren brit versenyzője ugyanakkor korántsem lehet csalódott, hiszen a mostani lesz a harmadik alkalom, amikor az első sorból indulhat, míg hazai pályán ez a legelőkelőbb rajthelye.

„Nagyon közel voltam a pole-hoz! A Q1-ben az első voltam, aztán a Q2-ben sem voltam messze, és a Q3-ban is vezettem. Egészen őrületes! Az utolsó gyors köröm jól sikerült, és a levezető körömön hallottam Zak Brownt is, ami az egyik legjobb dolog volt. Nagyszerű eredményt értünk el mindketten, a második és a harmadik pozíció csodálatos az egész csapat számára" – kezdte az értékelést hazai közönség előtt.

„Max mindig elront mindent! Nem, igazából nagyon boldog vagyok. Különleges nap ez a számunkra. Mindenért kárpótol, a kemény munkáért, amit belefektettünk, különösen itt, az én és a csapat hazai pályáján ezzel a különleges festéssel. Köszönöm mindenkinek!" – mondta levakarhatatlan mosollyal az arcán a rajtelsőségről 241 ezreddel lemaradó brit.

Az újra ezüstös fényezést használó wokingiak örömét Oscar Piastri tette teljessé, aki a harmadik pozíciót szerezte meg a változékony időt hozó kvalifikáción. Az ausztrál eddigi karrierje során még nem rajtolhatott a nyolcadik helynél előrébb – most a második sorból várhatja a piros lámpák kialvását.

„Nagyon-nagyon boldog vagyok! Micsoda időmérő: az első szakaszban majdnem kiestünk, aztán a másodikban és a harmadikban űrhajó volt az autó. Az, hogy mindketten itt vagyunk az első hármasban, elképesztő eredmény a csapat számára, szóval most már csak megpróbáljuk megtartani a pozícióinkat a versenyen."

„A péntekünk elég rosszul alakult, de gyorsabbak voltunk, mint látszott, a beállításokkal küszködtünk. Ma viszont jobb munkát végeztünk, és a körülményekhez is jól alkalmazkodtunk. Volt néhány meleg pillanat, de óriási eredményt értünk el. Már mindketten megkaptuk az új fejlesztéseket a kocsira, és nagyon jól működnek."

Charles Leclerc a harmadik szabadedzésen még a leggyorsabbnak bizonyult, és úgy tűnt, a Ferrari lehet a Red Bull legnagyobb kihívója, ám a monacóinak meg kellett elégednie a negyedik hellyel, míg a márkatársa, Carlos Sainz Jr. az ötödik pozícióban végzett. A két ferraris ugyanakkor nem volt csalódott, előbbi úgy érezte, a körülményekhez képest jó eredményt értek el, míg a spanyol a dobogót tűzte ki célul maga előtt.

„Figyelembe véve, hogy mennyire küszködöm ilyen körülmények között az elmúlt nagydíjakon, az első és a második szakasz elég jól sikerült. Jól éreztem magam, és a kemény munka, amit az elmúlt napokban és hetekben belefektettem, most kifizetődött. A Q3-ban azonban nem sikerült összetennem a kört, mert túlcsúsztam a 15-ös kanyarban. Kissé vizes volt, és elvesztettem a tapadást. Talán ezen ment el az első sor" – mutatott rá Leclerc, hogy jobban is alakulhatott volna neki az utolsó szakasz, majd kitért a McLaren teljesítményére is.

„Meglepő látni, hogy ilyen gyors a McLaren. Jó dolog, úgy hiszem, elég közel vagyunk egymáshoz, szóval izgalmas verseny várhat ránk még úgy is, hogy nincsen semmi adatom a hosszú etapról, hiszen egyáltalán nem tudtam pályára hajtani a második gyakorláson."

„A tempó tekintetében egyáltalán nem volt rossz, és kissé váratlanul ért minket, hogy mindkét McLaren előttünk végzett. Arra kell összpontosítanunk, hogy legyőzzük a McLareneket, ami dobogót jelenthetne a számunkra – tekintett előre már Sainz, aki nem feledkezett meg az „ezüstnyilak" pénteken mutatott erős versenytempójáról sem. – A Mercedes ellenben gyorsabb volt versenytávon, mint mi, szóval minket és a McLarent is üldözni fogja. Izgalmas lesz."

A Mercedes módosított első szárnnyal érkezett meg Nagy-Britanniába, és arra számított, hogy a silverstone-i nyomvonal jobban fog feküdni az autójának, mint az ausztriai egy héttel ezelőtt. Az időmérő azonban nem alakult túl jól az „ezüstnyilak" számára, George Russell a hatodik, Lewis Hamilton a hetedik helyre kvalifikálta magát. Utóbbi nem igazán értette, hol vesztettek ennyi időt a többiekhez képest, de a McLaren kiugró eredményének örült.

„Nem igazán tudom, hol vesztettünk időt, utána kell járnunk. Továbbfejlesztett első szárnnyal érkeztünk meg, és bizakodóak voltunk abban a tekintetben, hogy előrelépést jelent, de az autó nem igazán változott. Az éjszaka folyamán sikerült javítanunk a beállításokon, és a harmadik tréning jobban alakult. Az időmérőn azonban egyszerűen szenvedtünk. Nagy kár érte, mert voltak pillanatok, amikor úgy éreztük, versenyben vagyunk. A McLarennek meg örülök, nagyszerű megint ilyen előkelő helyen látni."

BRIT NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:26.720 átlag: 6.6 km/ó
2. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 1:26.961 0.241 mp h.
3. Oscar Piastri ausztrál McLaren-Mercedes 1:27.092 0.372
4. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:27.136 0.416
5. Carlos Sainz spanyol Ferrari 1:27.148 0.428
6. George Russell brit Mercedes 1:27.155 0.435
7. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:27.211 0.491
8. Alexander Albon thaiföldi Williams-Mercedes 1:27.530 0.810
9. Fernando Alonso spanyol Aston Martin-Mercedes 1:27.659 0.939
10. Pierre Gasly francia Alpine-Renault 1:27.689 0.969
11. Nico Hülkenberg német Haas-Ferrari 1:28.896 1.194
12. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 1:28.935 1.233
13. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 1:28.956 1.254
14. Logan Sargeant amerikai Williams-Mercedes 1:29.031 1.329
15. Vatteri Bottas
finn
Alfa Romeo-Ferrari
mért kör nélkül
16. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda 1:29.968 1.051
17. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda 1:30.025 1.108
18. Csou Kuan-jü kínai Alfa Romeo-Ferrari 1:30.123 1.206
19. Nyck de Vries holland AlphaTauri-Honda 1:30.513 1.596
20. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:32.378 3.461
AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ VÉGEREDMÉNYE
1. SZAKASZ 2. SZAKASZ
1. Norris 1:28.917 1. Verstappen 1:27.702
2. Leclerc 1:29.143 2. Piastri 1:27.845
3. Russell 1:29.412 3. Norris 1:28.042
4. Hamilton 1:29.415 4. Albon 1:28.067
5. Verstappen 1:29.428 5. Sainz 1:28.265
6. Stroll 1:29.448 6. Leclerc 1:28.361
7. Albon 1:29.466 7. Alonso 1:28.368
8. Gasly 1:29.533 8. Hamilton 1:28.545
9. Hülkenberg 1:29.603 9. Gasly 1:28.751
10. Ocon 1:29.700 10. Russell 1:28.782
11. Bottas 1:29.798 11. Hülkenberg 1:28.896
12. Sainz 1:29.865 12. Stroll 1:28.935
13. Sargeant 1:29.873 13. Ocon 1:28.956
14. Piastri 1:29.874 14. Sargeant 1:29.031
15. Alonso 1:29.949 15. Bottas mért kör nélkül
16. Pérez 1:29.968
17. Cunoda 1:30.025
18. Csou 1:30.123
19. De Vries 1:30.513
20. Magnussen 1:32.378
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik