F1: Russell mellett Ocon is esélyes a Mercedes-ülésre

H. L.H. L.
2021.02.22. 15:12
null
A Mercedes Oconról sem mondott még le (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff megerősítette, hogy George Russell mellett Esteban Oconnal is számolnak, ha a soron következő idény végén új versenyző után kell nézniük.

 

Mint ismert, a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton helye vált a legkésőbb hivatalossá a 2021-es idényre, miután a brit és a Mercedes nem tudta időben megkezdeni a tárgyalásokat, s az idő szűke miatt a felek úgy határoztak, inkább csak egy évre hosszabbítják meg a szerződést. Azzal, hogy Valtteri Bottas mellett a címvédő kontraktusa az idei év végén jár le, mindkét hely felszabadulhat a sorozatban hét egyéni és konstruktőri címet megszerző alakulatnál, ami adott esetben komoly mozgolódást indíthat be a pilótapiacon.

A csapatfőnök, Toto Wolff már a bejelentést követően egyértelműsítette, hogy első körben a jelenlegi párosával ül le tárgyalni, ugyanakkor megerősítette, hogy a fiatal versenyzőké a jövő, így mindenképpen kell készülniük a Hamilton utáni időszakra.

A Mercedes fiataljai közül jelenleg George Russell és Esteban Ocon erősíti a mezőnyt, előbbi szerződése a Williamsszel az idei év végén jár le, míg utóbbié az Alpine-nál ugyancsak az idén veszíti érvényét.

„Az időhiány állt az egyéves szerződéshosszabbítás hátterében. Karácsony előtt ültünk le először tárgyalni, és egy többéves kontraktus jóval összetettebb, mint egy egyéves, ezért úgy döntöttünk, inkább aláírjuk egy idényre a hosszabbítást, aztán a többit később meglátjuk. Jelenleg mindkét fél szempontjából nyitott a 2021 utáni időszak" – kezdte az osztrák a Speedweeknek adott nyilatkozatában, majd kitért arra, a csapatnak milyen opciói lehetnek.

Ocon a kétéves szerződése második évét kezdi meg az Alpine-nal, míg Russell kontraktusa ugyancsak az idén jár le a Williamsszel. Szóval van néhány opciónk 2022-re, ám addig is Lewis és Valtteri élvezi az elsőbbséget, aztán valamikor az év közepén értékeljük, hogy akarunk-e változást a következő idényre. Most még korai erről beszélni" – tette hozzá.

A Mercedes tehát Russell mellett Oconnal is számol, és ha Hamilton a visszavonulás mellett dönt, az sem kizárt, hogy újra megkörnyékezi Max Verstappent. Ezt a Red Bull csapatfőnöke Christian Horner, illetve a tanácsadója, Helmut Marko is megerősítette, elmondásuk szerint ugyanis nem kizárt, hogy a holland távozik tőlük az év végén, s ha ez megvalósul, úgy hiszik, pilótájuk fog az „ezüstnyilak" kívánságlistájának élén szerepelni.

Legfrissebb hírek

Rövidebbek lesznek az F1-es futamok a jövő évtől

F1
3 órája

Visszatért a Red Bullhoz Isack Hadjar – hivatalos

F1
4 órája

Mikor áll végre Verstappen újra a dobogó tetején?

F1
2026.09.19. 09:06

Égető kérdés a Ferrarinál: hol az időmérős tempó?

F1
2026.09.18. 14:07

Hétvége a sebesség templomában – fókuszban Monza

Képes Sport
2026.09.17. 19:43

Verstappen könnyedén győzte le száz gokartos ellenfelét – videók

Egyéb autó-motor
2026.09.16. 21:15

Vettel örülne neki, ha Antonelli döntené meg a rekordját

F1
2026.09.16. 17:00

F1: tíz sprintfutam és 24 versenyhétvége a jövő évi versenynaptárban

F1
2026.09.16. 11:12