F1: Leclerc nem akar tanácsokat adni Sainznak

H. L.H. L.
2021.01.29. 13:17
null
Leclerc a pálya széléről figyelte új csapattársát (Fotó: Twitter/ScuderiaFerrari)
A Formula–1-es Ferrari monacói versenyzője, Charles Leclerc nem kívánja tanácsokkal ellátni új csapattársát, Carlos Sainz Jr.-t, szerinte a spanyol nagyon jól tudja, mit csinál.

 

Mint ismert, a McLarentől távozó Carlos Sainz Jr. váltja Sebastian Vettelt a Ferrarinál a 2021-es idénytől. A spanyol versenyző már teljesítette is az első tesztjét a maranellói gárdával Fioranóban, ahol az új csapattársa, a koronavírusból felgyógyult Charles Leclerc is autóba pattant. A monacói kedden vezethette a 2018-as versenygépet, azonban ezt követően nem távozott a helyszínről, helyette a pálya széléről figyelte, ahogyan Sainz megteszi az első kilométereit a Ferrarival.

„Nagyon örülök Carlosnak, hiszen a Ferrari nagyszerű lehetőség számára. Tavaly már bizonyította, hogy képes kiegyensúlyozottan teljesíteni, és tudom, hogy kihívást fog jelenteni, azonban már nagyon várom, hogy egy csapatban versenyezzünk" – jelentette ki, majd válaszolt arra a kérdésre is, hogy ad-e tanácsokat a spanyolnak.

„Ha már idáig eljutott, akkor szerintem nincs szüksége a tanácsaimra. Carlos nagyon jól tudja, mit csinál, és a fioranói teszt remek lehetőséget biztosít számára, hogy elkezdje felépíteni a magabiztosságát az autóban. Ugyanis nagyon hasznos a 2018-as géppel tesztelni, hiszen a különböző folyamatok megegyeznek a 2021-es autónál. Nyilván én egy kicsit jobban ismerem a csapatot, de ennyi. Nagyon alaposan megfigyeltem őt a teszt során, és csak a legjobbakat kívánom neki" – tette hozzá.

A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto már egyértelművé tette, hogy a tervek szerint a március 28-i hétvégén elrajtoló 2021-es idény kezdetén nem állítanak csapatsorrendet, azonban nem zárja ki, hogy a bajnokság előrehaladtával az alakulat pontjainak maximalizálása érdekében alkalmaznak majd csapatutasításokat.

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
16 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
18 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
18 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
21 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.25. 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
2026.09.25. 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2026.09.25. 11:35