F1: Mugello és Szocsi szeptemberben tart versenyt – hivatalos

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2020.07.10. 11:12
null
Mugello először látja vendégül a Formula–1 mezőnyét (Fotó: AFP)
A Formula–1 hivatalosan is bejelentette, hogy szeptember 13-án Mugello először láthatja vendégül a mezőnyt, majd két héttel később Oroszországban tartják az idény 10. nagydíját.

 

A vezetőség nem sokkal a Stájer Nagydíj első szabadedzésének kezdete után tette hivatalossá azt, amit már jó ideje pedzegettek: Mugello először tart Formula–1-es futamot, s debütálása egyben a Ferrari fennállásának 1000. versenyét fogja jelenteni. A Toszkán Nagydíjat egy héttel a monzai Olasz GP-t követően bonyolítják le, ezzel az idény harmadik tripla hétvégéjét téve biztossá.

 

A mugellói állomást követően egy szabad hétvége következik, majd a mezőny Oroszország felé veszi az irányt, ahol szeptember 27-én rendezik az idei kiírás 10. Grand Prix-ját.

„Örömmel jelentjük be, hogy Mugello és Szocsi is részese lesz az idei versenynaptárnak, aminek kapcsán szeretnénk köszönetet mondani valamennyi partnerünknek az elmúlt hetekben nyújtott támogatásáért. Nagyszerűen vette kezdetét az idényünk a múlt héten Ausztriában, és egyre magabiztosabbak vagyunk a 2020-as versenynaptárunkkal kapcsolatban. Az Orosz Nagydíj rendkívül fontos állomása az idényünknek, és már alig várjuk, hogy szeptemberben visszatérjünk Szocsiba. Ugyanilyen izgalommal várjuk azt is, hogy Mugello az első F1-es versenyét tarthatja, mely egyben a Ferrari fennállásának 1000. nagydíját is jelenti majd. Mind a két futam hatalmas löketet ad a rajongóinknak, és a következő hetekben még tovább bővítjük a versenynaptárunkat" – olvasható Chase Carey közleményében.

Mugello és Szocsi csatlakozásával tehát már tíz nagydíj időpontja hivatalos, a vezetőség célja pedig továbbra is 15–18 versenyhétvége.

 

A 2020-AS VERSENYNAPTÁR**
rajt*győztes
pole pozíció
Július 5. Osztrák Nagydíj, Spielberg 15.10BottasBottas
Július 12.Stájer Nagydíj,Spielberg15.10
Július 19. Magyar Nagydíj, Mogyoród 15.10
Augusztus 2. Brit Nagydíj, Silverstone 16.10
Augusztus 9.A 70. Évforduló Nagydíja, Silverstone16.10
Augusztus 16. Spanyol Nagydíj, Barcelona 15.10
Augusztus 30.Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps15.10
Szeptember 6. Olasz Nagydíj, Monza 15.10
Szeptember 13.Toszkán Nagydíj, Mugello
15.10
Szeptember 27.Orosz Nagydíj, Szocsi
13.10

*A rajtidőpontok magyar idő szerint értendőek

**A vezetőség a következő hetekben ismerteti a versenynaptár további részleteit

Legfrissebb hírek

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
6 órája

„Semmi sem működik” – Verstappen pocsék napon van túl a Hungaroringen

F1
7 órája

Thierry Boutsen: A legnagyobb veszély sem tántorított el minket

F1
8 órája

Norris és Piastri maradt az első két helyen, de majdnem összeütköztek a Hungaroringen

F1
11 órája

Alonso autóba ül a második edzésen a Hungaroringen

F1
12 órája

F1 75: tragikus, fekete hétvége Imolában

F1
13 órája

A Tanítsunk Magyarországért program diákjai is kérdeztek az F1-es sztároktól

F1
13 órája

A McLaren párosa zárta az élen a Magyar Nagydíj első szabadedzését

F1
14 órája
Ezek is érdekelhetik