F1: jelentős kihívója akadt a Pirellinek, már autót is vett a tesztekhez

Vágólapra másolva!
2018.10.02. 11:54
Állítólag a Williams 2011-es autójával bonyolítja le első tesztjeit a Hankook, a dél-koreai gyártó – amely szívesen venné át 2020-tól a Formula–1 hivatalos gumiszállítójának szerepét a Pirellitől, és eddig lenyűgözte a pályázatot kiíró FIA-t, így jelentős kihívója lehet az olasz cégnek.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Formula–1 jelenlegi gumiszállítójának, a Pirellinek a szerződése 2019 végén lejár, a Nemzetközi Automobil-szövetség(FIA) pedig nemrégiben pályázatot írt kia 2020-ban kezdődő időszakra. Azóta az is kiderült, hogyeddig két gyártó jelentkezését fogadták be– a Pirelli szívesen maradna, de a Hankook érdeklődését is felkeltette az autósport királykategóriája.Nemzetközi Automobil-szövetség(FIA) pedig nemrégiben pályázatot írt kia 2020-ban kezdődő időszakra. Azóta az is kiderült, hogyeddig két gyártó jelentkezését fogadták be– a Pirelli szívesen maradna, de a Hankook érdeklődését is felkeltette az autósport királykategóriája.

A dél-koreai gyártó a DTM és a Formula–3-as Európa-bajnokság mezőnyét is ellátja abroncsokkal, a legfrissebb hírek szerint pedig annyira komolyan gondolja az F1-es projektet, hogy már autót is vásárolt az első tesztek lebonyolításához. A Hankook a Williams 2011-es gépét szerezte be egy átalakított Formula–2-es négykerekű mellett, valamint egy meg nem nevezett korábbiFormula E-s tesztpilótával is megegyezett az autók vezetését illetően.

Az FIA is komolyan veszi a dél-koreaiak jelentkezését, és állítólag igencsak lenyűgözte a Tedzsonban kialakított központ, így már csak a Pirelli és a Hankook van harcban a 2020-as pályázat elnyeréséért.

Legfrissebb hírek

F1 75: ütközés, rekordszámú bokszkiállás és utolsó körös előzés – Button utolsóból első a kanadai káoszban

F1
16 órája

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
19 órája

F1 75: Hamilton diadalmaskodott a kanadai gumikáoszban

F1
2025.08.17. 11:48

F1 75: beteljesült a Brawn GP és Button tündérmeséje Brazíliában

F1
2025.08.16. 10:42

F1 75: pokolból a mennybe – Hamilton drámai körülmények között szerezte meg az első vb-címét

F1
2025.08.15. 11:04

F1 75: az újonc Hamilton zsebében volt a vb-cím, de a sanghaji kavicságy közbeszólt

F1
2025.08.14. 12:09

F1 75: igazi klasszikus lett az első esős Magyar Nagydíj

F1
2025.08.13. 13:00

F1 75: Räikkönen és Alonso átverekedte magát a mezőnyön Szuzukában

F1
2025.08.12. 11:56
Ezek is érdekelhetik