F1: új gumiszállító érkezhet 2020-ban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.09.21. 11:12
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) közölte, hogy két gyártó jelentkezését is befogadta a 2020-as idénytől érvényes kizárólagos gumigyártó partnerének kiválasztására kiírt pályázatra, így mindkettejükkel tárgyalásokat fog kezdeni.

Az egyik cég – nem meglepetésre – a jelenlegi szállító, a Pirelli, amely 2011 óta látja el abroncsokkal a Formula–1-et, a másik pedig a dél-koreai Hankook, amely korábban sohasem volt kapcsolatban az F1-gyel, ám az autósport világában egy ideje már benne van: a DTM-nek és az európai F3-as sorozatnak is hivatalos szállítója.

Korábban a Michelin is érdeklődött, ám az elmúlt hónapban a franciák jelezték, nem élnének az F1-es visszatérés lehetőségével.

A Pirelli jelenleg érvényes szerződése a jövő év végén jár le, de a most használt 13 hüvelyk méretű gumik helyett az új, 18-as méretű abroncsokat csak 2021-ben vezetik be, vagyis ha a Hankook váltaná a jelenlegi szállítót, úgy egy évre kéne kifejlesztenie a 13-as abroncsot, aztán a nagyobb méretű gumikra kéne átállnia – a franciák pedig éppen azért szálltak ki korábban, mert pénzkidobásnak gondolták 2020-ra előállni a kisebb méretű abronccsal.

A dél-koreaiak azonban nem így vélekednek – és a jelek szerint készen állnak a kihívásra. A fejlesztést tovább bonyolítja, hogy 2021-től már a gumimelegítő papucsok használata is tilos lesz, tehát erre is külön oda kell majd figyelni a megfelelő keverékek kialakításakor.

Legfrissebb hírek

Nem áll meg a forgóajtó: jönnek-mennek az F1-es csapatfőnökök

F1
24 perce

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
Tegnap, 13:51

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08