F1: új beszállító, 2021-től pedig 18 colos gumik érkezhetnek

2018.07.20. 14:58
null
Könnyen lehet, hogy nem sokáig láthatjuk már a Pirelli nevét az F1-es gumikon (Fotó: AFP)
Könnyen lehet, hogy a következő lesz az utolsó idény, amikor a Pirelli látja el gumikkal az Formula–1-es csapatokat, a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) ugyanis pályázatot írt ki. Az új beszállítónak viszont csak egy évig kellene gyártania a jelenleg is használt gumikat, 2021-től ugyanis 18 colosra cserélhetik az eddigi 13 colos abroncsokat.

 

A jelenlegi hivatalos gumiszállító, a Pirelli szerződése a 2019-es szezon végén lejár, így az FIA pályázatot írt ki az ezutáni időszakra. Az új beszállítónak – vagy akár a Pirellinek, ha továbbra is az olasz gyártó készíti majd az abroncsokat az F1-es csapatok számára – 2020-ban még a jelenleg is használt gumikat kellene gyártania, azonban a következő idénytől már új, nagyobb abroncsokkal szolgálna a csapatok számára. A megbízás 2023-ig tartana.

Ami pedig a változásokat illeti, főként a méreteken szeretnének módosítani. Az eddigi 13 colos gumik helyett 18 colosakat használnának. A hátsó abroncsok szélessége maradna 405 milliméter, az elsőké viszont 270-re csökkenne a jelenlegi 305-ről.

Hosszú ideje tervben van már a gumimelegítők betiltása, ezen ötlet elvetését viszont eddig mindig a biztonsági tényezőkkel indokolták. Jelen állás szerint azonban 2021-től már nem lehet használni a melegítő paplanokat.

Az FIA eddig nem számolt be arról, hogy bármelyik gumigyártó vállalat is jelezte volna az érdeklődését, erre azonban egészen augusztus 31-ig van még lehetőségük. A pályázatokat szeptember 14-ig vizsgálják át biztonsági és technikai szempontból, azután megkezdődhetnek a kereskedelmi tárgyalások a követelményeknek megfelelt gyártókkal. A végső döntést a Liberty Media hozza meg, azonban az FIA-nak is rá kell bólintania a szerződés megkötésére.

Legfrissebb hírek

Rövidebbek lesznek az F1-es futamok a jövő évtől

F1
12 órája

Visszatért a Red Bullhoz Isack Hadjar – hivatalos

F1
12 órája

Mikor áll végre Verstappen újra a dobogó tetején?

F1
2026.09.19. 09:06

Égető kérdés a Ferrarinál: hol az időmérős tempó?

F1
2026.09.18. 14:07

Hétvége a sebesség templomában – fókuszban Monza

Képes Sport
2026.09.17. 19:43

Verstappen könnyedén győzte le száz gokartos ellenfelét – videók

Egyéb autó-motor
2026.09.16. 21:15

Vettel örülne neki, ha Antonelli döntené meg a rekordját

F1
2026.09.16. 17:00

F1: tíz sprintfutam és 24 versenyhétvége a jövő évi versenynaptárban

F1
2026.09.16. 11:12