El, Ekl: csak Messi volt képes arra, amire Bruno Fernandes most – érdekességek

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.04.14. 11:44
null
Bruno Fernandes már 60 gólnál és 50 gólpassznál jár a Manchester United színeiben (Fotó: Getty Images)
Bár hazai veretlenségét megőrizte, a Manchester United két öngóllal 2–2-es döntetlent játszott a Sevillával a labdarúgó Európa-liga negyeddöntőjének első mérkőzésén. A hazaiak Marcel Sabitzer által szerzett első góljánál az asszisztot Bruno Fernandes adta. Amióta a portugál a Manchester Unitedbe igazolt, 60 gólig és 50 gólpasszig jutott, ezen időszak alatt pedig csak Lionel Messi (80 gól, 59 gólpassz) szerzett legalább 50 gólt és gólpasszt. Az Európa-liga és az Európa-konferencialiga érdekes statisztikái a csütörtöki játéknap után.

Erik ten Hag már másodszor él át két öngólt hozó mérkőzést, hiszen a Manchester United előtt a Chelsea szerzett két öngólt egy meccsen a nemzetközi porondon, 2019 novemberében a londoni „kékek” épp az Erik ten Hag által vezetett Ajax ellen vették be kétszer is saját kapujukat.

A Bayern Münchentől kölcsönzött Marcel Sabitzer 73 mérkőzés után tudott ismét duplázni, hiszen legutóbb még az RB Leipzig játékosaként a 2020 márciusában rendezett Tottenham elleni BL-meccsen volt kétszer eredményes.

Az MU portugál középpályása, Bruno Fernandes amióta 2020 februárjában aláírt a „vörös ördögökhöz” 60 gólt és 50 gólpasszt jegyzett, ezen időszak alatt rajta kívül csak egy labdarúgó, Lionel Messi (80 gól, 59 gólpassz) jutott legalább 50 gólig és gólpasszig.

A Manchester United közel állt a győzelemhez, ám a 2–2-es döntetlennel is 25 meccsesre növelte hazai veretlenségi sorozatát, a Sevilla pedig sorozatban negyedik meccsén maradt veretlen a „vörös ördögök” ellen.



A Juventus sorozatban negyedik meccsét nyerte meg úgy a nemzetközi porondon, hogy nem kapott gólt. Legutóbb ilyenre a 2016–2017-es BL-idényben voltak képesek a torinóiak, amikor döntőbe jutottak.

A Fiorentina a második olyan olasz csapat lett, amely egymás után kilenc meccsét nyerte meg a nemzetközi porondon. Ilyenre korábban csak 1992 szeptembere és 1993 áprilisa között az AC Milan volt képes, amely a selejtezővel együtt tíz meccset nyert zsinórban.

A firenzeiek brazil csatára, a Lech Poznan elleni meccs első gólját szerző Arthur Cabral már 10 gólt szerzett minden sorozatot figyelembe véve 2023-ban, csak a Napolit erősítő Victor Osimhennek van ennél több – 15.



Az AS Roma 1–0-ra kikapott Rotterdamban a holland Feyenoordtól, pedig José Mourinho együttese közel állt a gólhoz, hiszen kapufáig is jutott, s már 26-szor találta el azt ebben az idényben, ami a legtöbb az öt európai topliga csapatai közül – a Bayern München és a Paris Saint-Germain is 23 kapufánál jár ebben a kiírásban.

A hollandok alaposan kitettek magukért, hiszen a Feyenoord minden sorozatot figyelembe véve hazai pályán 19 mérkőzés óta veretlen, ráadásul a Betisszel holtversenyben már öt gólt szereztek a holland csapat játékosai a 16-oson kívülről ebben a kiírásban.

A Feyenoord és a Roma meccsén Orkun Kökcü 103-szor ért labdába, ami a legtöbb a mérkőzést tekintve, ráadásul kilenccel több passza volt a támadóharmadban, mint bármelyik másik játékosnak.

A holland futball történetében először fordult elő, hogy sorozatban négy meccset nyerjenek a klubok olasz csapat ellen, hiszen a Feyenoord a Roma és a Lazio ellen is győzött, míg az AZ a Laziót verte meg.

Érdekesség, hogy Kerkez Milosék Anderlecht elleni mérkőzésének második félidejében csupán egy szabálytalanság történt, ilyen pedig legutóbb a 2009–2010-es idényben történt az Opta statisztikái szerint.



Xabi Alonsónak is jól megy a Bayer Leverkusen élén, hiszen a gyógyszergyáriak legutóbbi 10 meccsükön nem találtak legyőzőre – nyolc győzelem, két döntetlen.

Az ellenfélnél, a belga Union Saint Gilloise-nál a vezető gólt a nigériai Victor Boniface szerezte, aki hatodik találatát jegyezte az El mostani kiírásában, s ezzel vezeti a sorozat góllövőlistáját.

 



 

EURÓPA-LIGA
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS

Manchester United (angol)–Sevilla (spanyol) 2–2 (Sabitzer 14., 21., ill. Malacia 84. – öngól, Maguire 90+2. – öngól)
Feyenoord (holland)–AS Roma (olasz) 1–0 (Wieffer 53.)
Juventus (olasz)–Sporting CP (portugál) 1–0 (Gatti 73.)
Bayer Leverkusen (német)–Union Saint-Gilloise (belga) 1–1 (Wirtz 83., ill. Boniface 51.)

EURÓPA-KONFERENCIALIGA
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
Lech Poznan (lengyel)–Fiorentina (olasz) 1–4
(Velde 20., ill. Arthur Cabral 4., N. González 41., Bonaventura 58., Ikoné 63.)
Anderlecht (belga)–AZ (holland) 2–0 (Murillo 22., Ashimeru 70.)
FC Basel (svájci)–Nice (francia) 2–2 (Amdouni 26. – 11-esből, 71., ill. Moffi 38., 45+1.)

Gent (belga)–West Ham United (angol) 1–1
(Cuypers 57., ill. Ings 45+3.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik