El: A hazai publikum nagy előnyt jelent majd a Celticnek – Tokmac Nguen

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.10.19. 11:09
null
Tokmac Nguen tavaly győztes gólt szerzett a Celtic Parkban (Fotó: Török Attila)
Tokmac Nguen, a Ferenváros norvég támadója szerint minden adódó lehetőséget ki kell használniuk a gólszerzésre a Celtic elleni labdarúgó Európa-liga-mérkőzésen – derült ki a Fradi Média videójából.

A Ferencváros tavaly 2–1-re nyert a Celtic Parkban, Tokmac Nguen a 75. percben lőtte a csapat győztes gólját.

„Azon az estén remekül játszottunk, nemcsak nekem, hanem az egész klubnak különleges volt, amit akkor véghez vittünk. Jó emlékeink vannak, amikre mindig büszkén tekinthetünk vissza, de kedden már egy másik meccs vár ránk” – mondta el Tokmac Nguen a Fradi Médiának.

A norvég támadó elmondta még, nagyon szeret nézők előtt játszani, a hazai publikum viszont nagy előny lesz a skót sztárcsapat számára.

„Tavalyhoz képest két teljesen más csapat fog kifutni a pályára. A hazai pálya némi előnyt jelent a Celtic számára, ugyanúgy szokták dominálni a bajnoki mérkőzéseiket, ahogy tesszük azt mi az NB I-ben. Éppen ezért az ilyen mérkőzéseken a ránk jellemző kontratámadások nagyon fontosak lesznek, ki kell használnunk minden adódó lehetőséget, hogy gólt szerezzünk. Én mindig közönség előtt akarok futballozni, a szurkolók nélkül teljesen más a játék. Mindig lenyűgöző ilyen csodás stadionokban pályára lépni, amikor tavaly a Bajnokok Ligájában szerepeltünk, azt kívántam, bárcsak telt ház előtt játszhattunk volna Barcelonában. Szerencsések vagyunk, hogy kedden ismét lehetnek nézők a stadionban. Nehéz mérkőzés lesz, a hazai publikum nagy előnyt jelent majd a Celticnek, de hamarosan ők is jönnek a mi pályánkra, és akkor fordulhat a kocka.”

EURÓPA-LIGA
G-CSOPORT, 3. FORDULÓ

OKTÓBER 19., KEDD
16.30: Celtic (skót)–Ferencváros(Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
OKTÓBER 21., CSÜTÖRTÖK

18.45: Real Betis (spanyol)–Bayer Leverkusen (német)

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Leverkusen 2 2 6–1 +5 6
2. Betis 2 2 7–4 +3 6
3. FERENCVÁROS 2 2 2–5 –3 0
4. Celtic223–8–50
A Nemzeti Sportot Glasgow-ból Borbola Bence és Szabó Miklós (fotó) tudósítja.
Legfrissebb hírek

A Fradi Saldanha és Traoré nélkül utazik edzőtáborba

Labdarúgó NB I
5 órája

Championship: ezek a csapatok keresik Kosznovszkyt, 500 ezer font kevés lesz – sajtóhír

Labdarúgó NB I
8 órája

A Werdernél továbbra sem kérnek a Fradinak kölcsönadott Keitából

Labdarúgó NB I
13 órája

Saldanha hatalmas összegért távozhat a Ferencvárostól – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 14:39

A francia kézilabdázó távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Kézilabda
2025.07.05. 13:04

Fölényes győzelmet aratott az FTC a Maccabi Tel-Aviv elleni „titkos” felkészülési mérkőzésen

Labdarúgó NB I
2025.07.04. 19:49

Ír válogatott középpályással erősített az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.04. 16:10

Kölcsönben Skóciába került a Ferencváros középpályása – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.03. 21:55
Ezek is érdekelhetik