Ekl: Kleinheisler László is már játékra kész

P. L.P. L.
Vágólapra másolva!
2021.07.22. 10:31
null
Nenad Bjelica (Fotó: AFP)
Nenad Bjelica ismerős helyszínre térhet vissza a labdarúgó Ekl-selejtező mai játéknapján, hiszen 21 órától együttese, az NK Osijek a lengyel Pogon Szczecin otthonában léphet pályára a párharc odavágóján. A horvátok 49 esztendős vezetőedzője 2016 és 2018 között a Lech Poznan szakvezetője volt.

 

„A Pogon az utóbbi 2-3 esztendőben a lengyel klubfutball élcsoportjába került, korábbi és jelenlegi válogatott játékosai is vannak és nagyon jó futballt játszanak – fogalmazott a lengyelországi találkozót felvezető sajtótájékoztatón az eszéki Bjelica. Alighanem igencsak meg kell szenvednünk velük, ha a következő körbe szeretnénk bejutni. Most az első, szczecini meccsre kerül sor, s biztosak lehetünk abban, hogy ezen még semmi sem dől el. Egy futballistáján kívül, aki Parmába távozott, a kerete gyakorlatilag az előző szezonbelivel azonos, s minden bizonnyal a 4–3–3-as felállást választja majd.”

Illő persze az NK Osijeknek arra is felkészülni, hogy az idegenben szerzett gólok jelentősége változott.

„A vendégcsapatnak így alighanem mind jobban kell majd támadni és győzelemre játszani, de megmondom őszintén, ezzel nekünk nagy problémánk nincsen, hiszen amúgy is támadó szellemű együttes vagyunk. Úgyis majd az idő dönti el, hogy ez jó változtatás volt-e, ugyanakkor biztos, hogy több hosszabbításos találkozó lesz így a jövőben, ami a feszített versenynaptár szempontjából korántsem mindegy.”

Az eszékiek kerete a két Eb-résztvevő labdarúgójuk visszatérésével bővült.

„Mile Skoric és Kleinheisler László másfél hete tréningezik, remekül dolgoznak. Az utóbbi három napban már esetükben is a frissítésen volt a hangsúly, így mindenképpen úgy számolhatunk, hogy akár lehetőséget is kaphatnak a találkozón.”

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉS

15.00: Ararat (örmény)–Slask Wroclaw (lengyel)
15.00: FK Asztana (kazah)–Arisz (görög)
16.30: AEL Limassol (ciprusi)–Vllaznia (albán)
17.00: FH Hafnarfjördur (izlandi)–Rosenborg (norvég)
17.30: FK Panevezys (litván)–Vojvodina (szerb)
18.00: Austria Wien (osztrák)–Breidablik (izlandi)
18.00: Kuopio PS (finn)–Vorszkla Poltava (ukrán)
18.00: Laci (albán)–Universitatea Craiova (román)
18.00: Molde (norvég)–Servette (svájci)
18.00: Olimpija Ljubljana (szlovák)–Birkirkara (máltai)
18.00: Qarabag (azeri)–Asdod (izraeli)
18.00: Szocsi (orosz)–Keshla (azeri)
18.00: FK Rigas FS (lett)–Puskás Akadémia, Jurmala (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
18.30: Dinamo Tbiliszi (grúz)–Maccabi Haifa (izraeli)
18.30: Dudelange (luxemburgi)–Bohemians (ír)
18.45: Elfsborg (svéd)–Milsami (moldovai)
18.45: Hammarby (svéd)–Maribor (szlovák)
19.00: Apollon Limassol (ciprusi)–Zilina (szlovák)
19.00: CSZKA Szófia (bolgár)–FK Liepaja (lett)
19.00: Dinamo Batumi (grúz)–BATE (fehérorosz)
19.00: FC Köbenhavn (dán)–Zsogyino (fehérorosz)
19.00: Gzira (máltai)–Rijeka (horvát)
19.00: Lokomotiv Plovdiv (bolgár)–Slovácko (cseh)
19.00: Petrocub (moldovai)–Sivasspor (török)
19.00: ViktoriaPlzen (cseh)–Dinamo Breszt (fehérorosz)
19.00: Riga FC (lett)–Shkëndija (északmacedón)
19.00: Suduva (litván)–Raków (lengyel)
19.00: Teuta (albán)–Inter Escaldes (andorrai)
19.00:Spartak Trnava (szlovák)–Sepsi OSK (romániai) – élőben az NSO-n!
20.00: Arda (bolgár)–Hapoel Beer-Seva (izraeli)
20.00: HB Tórshavn (feröeri)–Buducsnoszt (montenegrói)
20.00: Shkupi (északmacedón)–Santa Clara (portugál)
20.15: Basel (svájci)–Partizani Tirana (albán)
20.30: FCSB (román)–Sahtyor Karagandi (kazah)
20.30: Gent (belga)–Valerenga (norvég)
20.30: Larne (északír)–Aarhus (dán)
20.30: Szutjeszka (montenegrói)–Maccabi Tel-Aviv (izraeli)
20.30: Velez Mostar (bosnyák)–AEK Athén (görög)
20.45: Aberdeen (skót)–Häcken (svéd)
20.45: Hibernian (skót)–FC Santa Coloma (andorrai)
20.45: Linfield (északír)–Borac Banja Luka (bosnyák)
21.00: Újpest FC–Vaduz (liechtensteini), Szusza Ferenc Stadion (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
21.00: Drita (koszovói)–Feyenoord (holland)
21.00: Dundalk (ír)–Levadia (észt)
21.00: Hajduk Split (horvát)–Tobol (kazah)
21.00: Partizan Beograd (szerb)–DAC (Dunaszerdahely, szlovákiai) – élőben az NSO-n!
21.00: Pogon Szczecin (lengyel)–NK Osijek (horvát) – élőben az NSO-n!
21.00: Valur (izlandi)–Bodö/Glimt (norvég)
21.30:Sahtyor Szoligorszk (fehérorosz)–Fola Esch (luxemburgi)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik