Ekl: a Genk edzője szerint hasonló erősségű csapatok találkoznak

Vágólapra másolva!
2023.10.25. 15:44
null
Vrancken minden játékosára számíthat csütörtökön (Fotó: Getty Images)
A Genk labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint hasonló erősségű csapatok találkoznak csütörtök este, amikor a magyar bajnok Ferencváros a belga ezüstérmes otthonában lép pályára.

 

Wouter Vrancken a találkozót felvezető szerdai sajtótájékoztatón elárulta, nincsenek sérültek együttesében, mindenki bevethető, de egyelőre nem árulja el, kik kapnak majd szerepet a kezdőben.

A belga élvonalban a Genk ebben az idényben már hatszor is döntetlent játszott, hogy ennek mi lehet az oka, arra a tréner az MTI kérdésére így válaszolt:

„Minden egyes találkozó más és más, volt olyan, amikor a mérkőzés korai szakaszában kiállítottak tőlünk egy játékost, vagy éppen szerencsétlenek voltunk a befejezéseknél. Ugyanakkor nagyon büszke vagyok a játékosaimra, amiért ebben az időszakban is ugyanolyan keményen dolgoztak, és ennek például az előző fordulóban már meg is volt az eredménye” – fogalmazott a tréner, utalva ezzel a Mechelen elleni legutóbbi bajnokira, amelyet 4–0-ra nyert meg a Genk.

„Nem szeretnénk a múlton rágódni, továbbra is képesek vagyunk magas szinten teljesíteni és remélem, így lesz ez holnap is” – tette hozzá a vezetőedző, aki megjegyezte, a két csapat hasonló, támadó stílusban futballozik, ennek köszönhetően látványos és izgalmas mérkőzésre számít.

Wouter Vrancken kijelentette, minden játékosától extra teljesítményre van szükség ahhoz, hogy csapata otthon tartsa a három pontot.

A játékosok közül a kolumbiai védő, Carlos Cuesta állt az újságírók rendelkezésére, a dél-amerikai futballista elmondta, a Ferencvárost kiváló labdarúgók alkotják, a támadók képesek megtalálni az üres réseket, de ha kell, egy az egyben is veszélyesek. Hozzátette, a Genk célja mindenképpen a csoportgyőzelem, ehhez pedig nagyon fontos lenne megszerezni a három pontot.

EURÓPA-KONFERENCIALIGA
F-CSOPORT, 2. FORDULÓ
Csütörtök

21.00: Genk (belga)–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
21.00: Fiorentina (olasz)–Csukaricski (szerb)

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. FERENCVÁROS 2 1 1 5–3 +2 4
2. Genk 2 1 1 4–2 +2 4
3. Fiorentina 2 2 4–4 0 2
4. Csukaricski 2 2 1–5 –4 0
Legfrissebb hírek

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
15 órája

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
16 órája

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
2026.02.03. 20:45

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
2026.02.03. 17:39

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
2026.02.03. 13:18

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
2026.02.03. 11:04

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34
Ezek is érdekelhetik