Az UEFA elutasította Vanczákék fellebbezését

2011.09.13. 15:59
null
A Celtic készülhet az El-csoportkörre (Fotó: celticfc.net)
Címkék
Egy svájci polgári bíróság határozata ellenére az Európai Labdarúgó-szövetség elutasította a Sion fellebbezését, így a Celtic készülhet az Atlético Madrid elleni mai Európa-liga-mérkőzésre. Erről a skót csapat hivatalos honlapja számolt be.

Mint beszámoltunk róla, Vaud kantoni polgári bírósága úgy határozott, hogy az UEFA-nak vissza kell vennie az Európa-ligába a Vanczák Vilmost is foglalkoztató klubot, a korábban kizárt Siont.

A svájci egylet előzőleg a hivatalos honlapján számolt be a Vaud kantonban található bíróság határozatáról, amely szerint az UEFA – a csapat mellett – köteles az átigazolási mizéria miatt eltiltott játékosok szerepeltetését is engedélyezni az Európa-ligában.

A bírósági határozat azonban, úgy tűnik, hogy nem hatotta meg az európai szövetséget, amely helybenhagyta korábbi döntését, azaz a selejtezőben a Sion ellen alulmaradó Celticet juttatta az El csoportkörébe – legalábbis ez áll a skót együttes hivatalos honlapján. Az UEFA a saját határozatát hivatalosan még nem kommunikálta.

A Sionnak még van egy lehetősége az ügy folytatására: a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz fordulhat.

Mint ismert, a Sion legyőzte a Celticet a kvalifikáció utolsó körében, de a glasgow-i klub megóvta a párharcot, mondván, a FIFA egy 2009-es, ám csak idén januárban hatályba lépett ítélete alapján a Sion egy évig nem igazolhatott volna játékost. Vanczák klubja azzal védekezett, hogy a tiltást a svájci bíróság ideiglenesen feloldotta és engedélyt adott rá, hogy augusztusban hat új játékost szerződtessen. Ezt azonban az UEFA nem fogadta el.

A spanyol sajtó ezalatt kíváncsian várta, hogy a Celtic vagy a Sion érkezik-e csütörtökön Madridba, az Atlético elleni meccsre...

Legfrissebb hírek

Cadu: Most sokkal jobban együtt van a csapat

Labdarúgó NB I
54 perce

Három szettben búcsúzott Marozsán Fábián a US Opentől, már az első körben

Tenisz
6 órája

Borbély Balázs már vendég Győrben...; ezek voltak a transzferpiac legnagyobb dobásai

E-újság
7 órája

Csütörtöki sportműsor: ETO–Ferencváros rangadó az NB I-ben

Birkózás
8 órája

[email protected] – Mohay Gábor publicisztikája

Egyéb egyéni
8 órája

Hajrá, magyar atlétika! – Vincze Szabolcs jegyzete

Atlétika
8 órája

Olasz Kupa: a Sassuolo tizenegyesekkel, az Udinese szoros győzelemmel jutott tovább

Olasz labdarúgás
8 órája

US Open: Medvegyev simán jutott be a 3. fordulóba, Shelton nagy csatában gyűrte le Hurkaczot

Tenisz
8 órája