UEFA-kupa: a Schalke is kikapott

2006.03.09. 20:10
Címkék
Az UEFA-kupa nyolcaddöntőjében a Schalkére és a Hamburgra maradt a német futball becsületének megmentése a nemzetközi kupákban, miután a BL-től a Bayern és a Werder is búcsúzott a héten. Az első felvonásban végül mindkét UEFA-kupás német csapat kikapott, ráadásul még gólt sem lőttek. Ráadásul a Schalkét olasz együttes győzte le, amely most különösen is fájó.
Kezdődött minden egy hete, az olasz válogatott 4-1-es győzelmével, amelynek szenvedő alanya a vb-házigazda német együttes volt. Aztán folytatódott a BL-ben, ahol a Juventus a Werdert, a Milan a Bayernt búcsúztatta.

Nem sikerült kiköszörülnie a csorbát az UEFA-kupa nyolcaddöntőjének első összecsapásán a Schalkének sem, amely a Palermótól szenvedett minimális, egygólos vereséget. A találkozót Brienza tizenötödik percben lőtt gólja döntötte el.

Igaz, a továbbjutás még azért elérhető a németek számára.

A hét német futballkudarca a Hamburg kora délutáni bukaresti vereségével teljes: Rapid-Hamburg 2-0.

A másik késő délutáni összecsapáson nem született gól, így a spanyol bajnokságban gyengélkedő Betis lélektani előnnyel várhatja a román Steaua elleni hazai visszavágót.
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK:
Steaua Bucuresti (román) Betis (spanyol) 0-0
Palermo (olasz) FC Schalke 04 (német) 1-0
Brienza 15.
Legfrissebb hírek

A FIFA elismerte a műszaki hibát a Svájc–Katar vb-csoportmeccsen

Foci vb 2026
14 perce

A világbajnokság következő játéknapjának programja

Foci vb 2026
29 perce

Kajak-kenu Eb: Opavszky Réka bronzérmes 500 méteren

Kajak-kenu
37 perce

Thomas Doll: Meglehet, olyan lesz, mint egy kézilabda-mérkőzés

Foci vb 2026
38 perce

Thomas Doll: A nagyok maradnak a torna végére, a németek is esélyesek

Foci vb 2026
44 perce

Tony Popovic: Nemcsak elrontottuk a törökök játékát…

Foci vb 2026
1 órája

Popovic: Sokan leírtak minket...

Foci vb 2026
1 órája

Statisztikák: az ausztrál kapus első vb-meccse a török legenda, Rüstü Recber bemutatkozását idézte

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik