Tokió 2020: a világbajnok súlylökő szerint a karantén alkalmat adhat a csalásra

Vágólapra másolva!
2021.03.31. 14:57
null
David Storl szerint a karantén alkalmat adhat a csalásra (Fotó: AFP)
David Storl, a németek világbajnok súlylökője attól tart, hogy a tokiói olimpián nem lesznek egyenlőek a feltételek, mert a koronavírus-járvány megkönnyíti a csalók helyzetét.

A 2011-ben és 2013-ban is vb-győztes német dobóatlétával szerdán jelent meg egy interjú a Die Welt című lapban, melynek elmondta, akkor ébredt rá, hogy mekkora veszélyt jelent a kialakult helyzet, amikor neki kellett két hétig karanténban tartózkodnia a fertőzés miatt.

A londoni olimpia ezüstérmese felidézte, hogy doppingellenőrök jelentek meg nála, miután megfertőződött, ő pedig közölte velük, hogy nem engedheti be őket a lakásba, mire az ellenőrök távoztak.

„A karantén alatt jöttem rá, hogy nem lesznek egyenlő feltételek a játékokon, amennyiben megtartják. Képzelem, milyen szélesre tárhatja a kaput a csaláshoz a karantén. Otthon, teljes elzártság mellett minden lehetőség megvan bizonyos képességek fejlesztésére tiltott szerekkel” – nyilatkozta a 30 éves súlylökő, aki szerint a karantén alatt is megoldható lenne a mintavétel, például, ha a vizeletminta-adást videóhíváson keresztül ellenőriznék az ellenőrök.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik