Sportlövészet: Sidi Péter visszautasítja a vádakat, keresetet nyújtott be

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2021.05.20. 10:04
null
Sidi Péter keresetet nyújtott be a Fővárosi Törvényszékre (Fotó: Tumbász Hédi)
Sidi Péter világbajnok és Európa-bajnok sportlövő közleményben visszautasította azokat a vádakat, amelyek szerint köze lenne a világranglista-vezető Péni István indiai világkupán adott pozitív doppingmintájához – közölte az MTI.

 

„A tisztelt közvélemény napok óta érdeklődéssel kíséri az indiai világkupán történt eseményeket. A sajtóban megjelent közlemények alapján olyan hírek terjengenek, hogy engem gyanúsítanak Péni István doppingolása közreműködőjének, melyet visszautasítok – olvasható a Magyar Sportlövők Szövetsége (MSSZ) által felfüggesztett komáromi puskás, Sidi Péter közleményében, amelyet a 24.hu-nak küldött. – Mai napig a szövetség vezetése ezen körülményekkel kapcsolatosan nem keresett, viszont Péni István által megküldött szállodai folyosói felvétel alapján az elnökség fegyelmi eljárást kezdeményezett ellenem, és felfüggesztette a versenyzési jogomat. Azért indult ellenem eljárás, mert szerintük jogosulatlanul beléptem Péni szobájába.″

A légpuska alapversenyének világcsúcstartóját múlt szerdán függesztették fel. Állítása szerint a nyilatkozattal azért várt mostanáig, mert május 18-ra tűzték ki a fegyelmi tárgyalását, ám az végül elmaradt, mivel a testület három tagjából csak kettő jelent meg.

„Úgy gondoltam, hogy ez az a fórum, amelyen a véleményemet az ügyről elmondhatom″ – jelentette ki.

Sidi a közleményben arra is felhívta a figyelmet, hogy szerinte már az eljárás megindításának és felfüggesztésének módja is szabályellenes, mert azt az MSSZ elnöksége rendelte el és nem a fegyelmi bizottság elnöke.

Ez sérti a fegyelmi felelősségről szóló kormányrendelet negyedik paragrafusában foglaltakat. Ez egyértelműen prejudikálás, hisz a másodfokú fegyelmi szerv gyakorlatilag meghatározta a fegyelmi bizottság döntését.”

„A fegyelmi bizottság értesítéséhez jogszabályellenesen nem csatolták a bizonyítékokat, amely alapján a fegyelmit elrendelték – így különösen a szállodai videofelvételt, amelynek eredetére sem kaptunk magyarázatot –, ennek hiányában bármiféle nyilatkozat részemről megalapozatlan lenne″ – írta Sidi, megjegyezve, hogy ügyvédje is hiába kérte a felvételt, a mai napig nem bocsátották a rendelkezésére.

Azt is sérelmezi, hogy a tárgyalásra Péni Istvánt, a feljelentőt nem idézték be, pedig szerinte ez alapvető követelmény lenne, „különösen az ügy homályos előzményeire tekintettel.″

„Ügyvédem a tárgyaláson ismételten kérte a felvétel kiadását, melyre ígéretet tettek, de a mai napig ezt nem teljesítették” – írta Sidi. Emellett azt is megjegyezte, hogy a május 27-re kiírt új tárgyaláson sem ő, sem Péni nem tud megjelenni.

Az olimpiai ötödik helyezett sportoló az ügy kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy hosszú ideje van feszültség Péni és közte.

„Az Európa-bajnokságon való részvételem megakadályozásának okai már korábbi évekre visszavezethetők. Csak a 2020. évi februári és szeptemberi országos bajnokságokon Péni István óvással és egyéb módon akadályozta a versenyzésemet, arra hivatkozva, hogy a fegyverem szabálytalan. Akkor még az óvásait elutasították, de a zaklatásai az eredményeimet negatív irányba befolyásolták, majd a 2021. március 7-ei újonc főbírónál az óvás eredményt ért el és kizártak a versenyből ugyanazon ok miatt. Megjegyzem, hogy négy éve ugyanazon felszereltségű puskával versenyzek és minden nemzetközi versenyen azt szabályosnak találták″ – hangsúlyozta Sidi, aki szerint a szövetség kettős mércét alkalmaz Pénivel és vele szemben, amit az indiai világkupán történtek után is bizonyított, mivel nemcsak a csapatverseny döntőjétől visszalépő Pénit és Pekler Zalánt, hanem őt is büntették.

Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy ezen fegyelmi eljárása, illetve a március 7-én rendezett hazai versenyből történt kizárása miatt keresetet nyújtott be a Fővárosi Törvényszékre.

Ezért maradt el Sidi meghallgatása

A Nemzeti Sport megkérdezte a Magyar Sportlövők Szövetségét arról, miért nem tudták megtartani Sidi Péter meghallgatását az eredetileg kiírt, május 18-i időpontban. A szövetség vezetői hangsúlyozták: a világ- és Európa-bajnok komáromi sportoló fegyelmi ügyében a vizsgálatot a szervezet fegyelmi bizottsága folytatja le, amely az eljárás befejezése után ad majd tájékoztatást az üggyel kapcsolatos döntéséről.

„Miután akadályoztatás miatt a háromtagú tanács egyik tagja nem tudott részt venni a tárgyaláson, a fegyelmi bizottság új időpontot jelölt meg a sportoló meghallgatására” – tette hozzá Sinka László, a Magyar Sportlövők Szövetségének főtitkára.

A klasszis puskás ügyvédjén keresztül szerette volna elérni, hogy felülvizsgálják felfüggesztését, annak érdekében, hogy szerepelhessen a napokon belül rajtoló eszéki Európa-bajnokságon: „figyelemmel arra, hogy sem a Péni doppingügyében, sem az ellenem indított fegyelmi eljárásban még bizonyítás nem került lefolytatásra és Pénit az ISSF (nemzetközi szövetség) nem függesztette fel.”

Sidi Péter szerint az eljárás azt a célt szolgálja, hogy ne szerepelhessen az Európa-bajnokságon, amelyen 5-6 éremre is képesnek érezte magát, illetve az olimpiai szereplését is meg akarják akadályozni.

„A felfüggesztésemnek és a versenyektől való távoltartásomnak vannak haszonélvezői, akiknek a szerepe az ügy kialakulásában is jelentős volt. Az általam szerzett kvótára pályázni fog Pekler Zalán, aki a világkupán az aranymeccstől visszalépett, valamint Hammerl Soma, dr. Hammerl László fia, aki Péni István csapattársa az UTE-ban. Az előzményekből megállapítható, hogy nem Én akadályozom Péni István fejlődését, nem Én indítok ellene eljárásokat megalapozatlanul, nem Én lépek vissza csapatversenyektől, nem Én kezdeményeztem az Ő felfüggesztését és nem Én alkalmazok tisztességtelen eszközöket hibám kivédésére” – zárta a közleményt Sidi.

Az MSSZ vasárnap bejelentette, hogy pozitív lett az olimpiai kvótás Péni István márciusi doppingtesztje, de ott lehet a május végi eszéki sportlövő Európa-bajnokságon. Az MSSZ hírlevele szerint a sportoló az indiai világkupaversenyen adott pozitív mintát, ami után kezdeményezte önkéntes felfüggesztését a nemzetközi szövetségnél.

„Mivel a vizsgálat jelen szakaszában a szabotázs ténye megállapítható, az ISSF első döntése értelmében nem korlátozzák az UTE sportlövőjének versenyzési jogait, így az önkéntes felfüggesztés feloldásra került, Péni pedig ott lehet az eszéki Európa-bajnokságon″ – írta az MSSZ, jelezve, az ügy – amelynek kapcsán az MSSZ felfüggesztette Sidi Péter versenyengedélyét, és eljárást indított ellene – rendőrségi és fegyelmi bizottsági kivizsgálása folyamatban van, annak lezárása és a végleges döntés az Eb után várható.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik