K. T. I. 2021.04.13 10:19 Frissítve: 2021.04.13 13:36

Sportlövészet: „Nem céllövöldében vagyunk!” – Sidi válaszolt a szövetségnek

Mint ismert, érem helyett roppant kellemetlen incidenssel zárta szereplését az indiai sportlövő világkupaversenyen a férfi puskás csapat, amelynek konfliktusba keveredő tagjai nem álltak ki a döntőben. Az esetet azóta kivizsgálta a Magyar Sportlövők Szövetsége (MSSZ), majd ítéletet is hozott, ebben mindhárom sportolót elmarasztalva. Nagy György szövetségi elnök szavaira Sidi Péter a Nemzeti Sportnak küldött közleményben reagált. Nagy György viszonválaszát is közöljük.

Sidi Péter fellebbezés helyett a felkészülésre koncentrálna (Fotó: Tumbász Hédi, archív)

 

Amint arról március végén beszámoltunk, az indiai vk-versenyen a férfi puskásoknál hiába jutott döntőbe a Péni István (UTE), Pekler Zalán (KVSE), Sidi Péter (KOSE) összeállítású magyar együttes, a mieink nem álltak ki az aranymérkőzésre; Péni és Pekler nem kívánt együtt versenyezni társukkal, arra hivatkozva, hogy Sidi fegyvere szabálytalan. A nemzetközi sajtó érdeklődését is felkeltő botrány miatt április 1-jén a szövetség mindhárom sportolót megbüntette, három hónapra megvonva tőlük a Gerevich-sportösztöndíjat, amiért viselkedésükkel „jelentős kárt és presztízsveszteséget okoztak a magyar sportlövészetnek.”


Érem helyett botránnyal zárta vk-szereplését a magyar csapat
„Csapattársunk viselkedése elfogadhatatlan volt” – Péni István reagált
A szövetség kivizsgálja a „példátlan” esetet
Három hónapra megvonták a renitens sportlövők ösztöndíját
Péni és Pekler is becsapva érezte magát – Nagy György

„Az elmúlt hetekben akaratomon kívül főszereplője lettem a magyar sporttal kapcsolatos híreknek” – kezdi Nemzeti Sport szerkesztőségéhez eljuttatott „Nem céllövöldében vagyunk!” című közleményét Sidi Péter, aki leírja, bár az Új-Delhiben történtek valóban példa nélküliek a magyar sportélet történetében, bántja, hogy az ügy kapcsán „rágalomhadjárat indult ellene”.

Sidi szerint Nagy György húsvét előtt megjelent – a Nemzeti Sport Online-on is közölt – interjúja féligazságokat tartalmaz, ilyen például, hogy „az ISSF technikai igazgatójától érkezett levélnek csak az utolsó mondatát emeli ki, amelyben jelzi, hogy lehetséges szabályváltoztatás lesz a kérdéses balanszsúlyok használata kapcsán. A lényegi részt azonban nem említi az elnök, pedig a nemzetközi technikai igazgató kerek-perec levezette: a fegyverem, amivel az elmúlt négy évben változatlan felszereltséggel versenyeztem, szabályos volt Delhiben is”.

A 42 éves sportlövő az ISSF nevezési lapját csatolva igyekszik cáfolni, hogy a szövetséget megkerülve ő nevezett volna a csapatversenyre Péni Istvánnal és Pekler Zalánnal.

„Ebben a témakörben sajnos elnök úr vagy nem ismeri a szabályokat, vagy csak arra törekszik, hogy rossz színben tüntessen fel engem, akár hazugság árán is. Őszintén gondolom, hogy előbbiről van szó. Röviden összefoglalva: a nevezést az ISSF felé a magyar szövetség már jóval a verseny előtt leadta, amit bizonyít a 2021. március 15-i hivatalos nevezési lista is (...) Technikailag lehetetlen is lenne, hogy egy versenyző nevezzen, mert ez egy zárt rendszer, csak a tagszövetségek kijelölt embere léphet be és adhat le nevezést. Innentől kezdve nem kérdés, hogy nem Sidi Péter nevezte be a csapatot, és nem utólag. Az elnök sajnálatosan tévedett ebben a kérdésben.” 

Sidi kijelenti, nem akar pocskondiázni, rágalmazni senkit, de úgy érzi, ez fordított esetben nem valósult meg.

„Nagy Györgyöt becsületes, jó szándékú embernek ismertem meg. Nagyon bízom benne, hogy be tudja ismerni a mostani, prekoncepciójából fakadó hibát, és elnézést kér a téves információkon alapuló gyanúsításért. Egy elnök legyen méltóságteljes, megfontolt, bölcs vezető, viselkedjen minden pillanatban a pozíciójához méltón” – olvasható a közleményben.

A komáromiak világbajnoka szerint a tények „100 százalékig mellette állnak”.

„A magyar sport érdeke, hogy Tokióban a lehető legjobb eredményeket szállítsuk, éppen ezért itt az ideje, hogy végre ismét csak a sportra és a felkészülésre koncentráljunk. Üdvözítő lenne, ha a magyar lövészsport vezetése is hasonlóképpen gondolkodna, és nem kellene az edzések mellett a fegyelmi határozat megfellebbezésével, nyilatkozatokkal, a nevem, becsületem tisztázásával foglalkoznom.”

A Nemzeti Sport megkereste a Magyar Sportlövők Szövetségét. A szervezet elnöke, Nagy György reagált Sidi Péter nyilatkozatára.

„A sajtóban történő üzengetés és vádaskodás helyett tényekkel szeretném alátámasztani, hogy a magyar férfi puskás csapat nem volt itthonról benevezve a csapatviadalra” – mondta lapunknak Nagy György, aki reményét fejezte ki, hogy a hivatalos dokumentumok nyilvánosságra hozásával – amelyet a Nemzeti Sportnak engedélyezett – pont kerül az ügy végére.

Az MSSZ elnöke szerkesztőségünknek két dokumentumot küldött, az egyik az újdelhi világkupaversenyre leadott végleges nevezési lista, a másik az arra az Indiai Sportlövőszövetségtől válaszul kapott hivatalos dokumentum, amely az egyes versenyszámokra vonatkozó, a magyar szövetség által kifizetett nevezési díjakat tartalmazza – egyiken sem szerepel a férfi puskások csapatszáma.

A dokumentumok itt tekinthetőek meg!

2021.06.14 10:57:54

Egyéb egyéni LIPICZKY ÁGNES

Két csodás arany története Kairóból: Marosi Ádám és a magyar csapat 2009 után ismét világbajnok

2021.06.09 11:27:49

Egyéb egyéni B. D. K.

A 28 éves Paige Spiranac fotóitól felrobban az internet!

2021.06.07 21:52:07

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

Június 11-én három helyszínen, Győrben, Budapesten és Debrecenben rendezik meg a DigitalTesiLIVE programot. (x)

2021.06.06 06:51:47

Egyéb egyéni SZÖLLŐSI GYÖRGY

„A kamera jelenléte volt a legfontosabb garancia Öcsinek arra, hogy nem eshet bántódása.”

2021.06.05 08:39:00

Egyéb egyéni HOLMÁR ZOLTÁN

Párizsban a kard egyéni verseny döntőjében francia bírók előtt győzte le francia ellenfelét.