Sakk: nemzetközi tornát rendeznek Kállai Gábor emlékére

Vágólapra másolva!
2022.09.22. 14:39
null
Háromnapos tornát rendeznek Kállai Gábor emlékére (Fotó: Reviczky Zsolt)
A Magyar Sakkozásért Alapítvány partnerségben a Kasparov Chess Foundation-nel tornát szervez a 2021. december 31-én elhunyt Kállai Gábor sakknagymester emlékére – tudatta a Magyar Távirati Iroda.

Flumbort András, az alapítvány kuratóriumi titkára csütörtökön arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a versenyre november 28. és december 1. között kerül sor Budapesten. A rendezvény fővédnöke Szabó András, aki Kállai Gábor mentorának, a néhai Szabó László nagymesternek az unokaöccse.

A 10 résztvevős, legalább 10 ezer dollár összdíjazású tornán hét játékos indulása már biztos, a magyarok közül asztalhoz ül Berkes Ferenc Európa-bajnoki harmadik, Ruck Róbert olimpiai ezüstérmes, Horváth Csaba kétszeres magyar bajnok és a 20 éves Kozák Ádám nagymester, valamint a már a felnőtt válogatottban is bemutatkozott 15 éves Gaál Zsóka.

Jelezte részvételét a szlovén Aleksander Beljavski, az 1984-es olimpiai bajnok szovjet csapat éltáblása is.

„A rendezvény célja, hogy méltó módon emlékezzünk meg a magyar sakkozás egyik legkiválóbb és legsokoldalúbb személyiségéről. A versenyen résztvevők rapid és blitz játszmákat váltanak, a verseny játszmái a helyszínen, illetve az interneten élőben, jeles szakkommentátorok közvetítésében követhetők” – írta a Magyar Sakkozásért Alapítvány.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik