Koronavírus: segélycsomagot kér több mint 100 brit szövetség

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.09.22. 09:36
Több mint 100 brit sportszövetség írta alá azt a közösen megfogalmazott levelet, amelyben a koronavírus-járvány miatt sürgős segélycsomagot kérnek Boris Johnson miniszterelnöktől.

A BBC beszámolója szerint a levélben a labdarúgó-szövetség, valamint az angol élvonalbeli futballbajnokság, a Premier League mellett többek között a tenisz-, a krikett- és a rögbiszövetség is aggódását fejezte ki, hogy „egy teljes generációt veszítenek el” a pandémia hatásai miatt.

Nagy-Britanniában a sportesemények túlnyomó többsége zárt kapuk mögött zajlik már hónapok óta, melynek következtében a bevételek jelentősen csökkennek, és az egyesületeknél, sportszervezeteknél munkahelyek kerülnek veszélybe.

„Egy átfogó támogatási csomagra van szükségünk, amely érinti a beruházásokat, az adókedvezményeket és a szabályozási reformot. A pandémia aláaknázta a kereskedelmi bevételeinket, mert mind a stadionok, mind pedig a szabadidős létesítmények zárva tartanak, vagy jelentősen csökkentett üzemmódban működnek”– írták a levélben a spotszövetségek, amelyek szerint mindez a sport és a mozgás szempontjából egy teljes generáció elvesztését eredményezheti.

A keddi adatok szerint az Egyesült Királyságban a koronavírussal fertőzöttek száma 401 122, és 41 877 ember halt meg a betegségben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik