Kékszalag: a rekordbajnok vagy a csúcsidőt tartó hajó? Mutatjuk, kik nyerhetnek az idén

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2023.07.02. 13:29
null
A Raiffeisen Fifty-Fifty tartja a rekordidőt a Kékszalagon (Fotó: Nemzeti Sport)
Címkék
Július 6-án, csütörtök délelőtt 9 órakor rajtol a Balatonfüred előtti vízterületről az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj, Európa leghosszabb távú és legnagyobb hagyományú tókerülő versenye, amelyre mintegy 600 hajót várnak a szervezők, ez körülbelül 3000 sportolót jelent. Vajon ki lehet a leggyorsabb az idén? (x)

 

Mint minden sporteseménynél, a Kékszalag esetében is lényegében lehetetlen megmondani, ki lesz a győztes, kik állhatnak a dobogóra. Az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjon annyi azonban valószínűsíthető, hogy az idén is a korszerű kéttestű hajók, azaz katamaránok egyike lesz a leggyorsabb – tavaly az első tizenkét helyen katamaránok végeztek. A 2022-es végeredmény ITT látható.

Mindenképp az esélyesek közé sorolható a Kékszalag időrekordját tartó tavalyi győztes Raiffeisen Fifty-Fifty Józsa Márton csapatával a fedélzetén, amely a múlt évben 7 óra 13 perc 21 másodperc alatt tette meg a légvonalban több mint 150 kilométeres távot, ezzel megjavítva a saját, 7 óra 13 perc 57 másodperces rekordját. Az sem lenne meglepetés, ha a korábbi győztesek közül például például az RSM, AUDAX Django vagy a tizenháromszoros győztes Litkey Farkas vezette Process Solutions futna be elsőként az idén. Ugyancsak az esélyes katamaránok közé tartozik a Team Kaáli, a Prospex-Delta, a Ribstory, a Nanushka Forestay, a Triniteam, a Poplart, a The Red és a Cofidis az esélyesek felsorolásánál a csapatok, hajók tavalyi neve szerepel, elképzelhető, hogy az idei Kékszalag rajtjára nevet váltanak.

Litkey Farkas, a rekordbajnok (Fotó: Kóczián Rita)
Litkey Farkas, a rekordbajnok (Fotó: Kóczián Rita)

A Kékszalagon persze nemcsak egymással, hanem az idővel is versenyeznek a csapatok. A végső időeredmény az időjárástól, azon belül a széljárástól függ. Optimális esetben elképzelhető, hogy a legyorsabb hajó akár 5 óra alatt megtegye a távot, de ehhez nagyon ideális szél kellene.

Az idei, július 6-án délelőtt 9 órakor kezdődő 55. Kékszalagra mintegy 600 hajót várnak a szervezők, ez körülbelül 3000 sportolót jelent. A légvonalban több mint 150 kilométeres Balatonfüred-Balatonkenese-Siófok-Keszthely-Balatonfüred táv megtételére 48 órájuk van a hajóknak, az utolsó érvényes befutónak tehát szombaton 9 óráig át kell haladnia a Balatonfüred előtt kitűzött célvonalon.

Az első nap, azaz a leggyorsabbak küzdelmeiről folyamatos élő közvetítésben számol be az M4Sport. A verseny végig követhető a kekszalag.reblog.hu folyamatosan frissülő hírfolyama, illetve a hunsail.hu, amely összefoglalókkal is jelentkezik. A Kékszalag eseményeit ITT, és a verseny hivatalos Facebook-oldalán is figyelheti.

Az internetes nyomkövetés – ingyenes regisztráció után – ITT érhető el!

A KÉKSZALAG EDDIGI GYŐZTESEI
1934 – Rabonbán – dr. Ugron Gábor

1936 – Kincsem III. – Kovács Béla
1938 – Kincsem IV. – Kovács Béla
1940 – Tramontana – Kultsár Istvánné
1942 – Tramontana – Kultsár Istvánné
1947 – Hungária – Tóth Kálmán
1949 – Vészmadár – Mihálkovics János
1951 – Nemere II. – Németh István
1953 – Nemere II. – Németh István
1955 – Nemere II. – Németh István
1957 – Nemere II. – dr. Schmalz József
1959 – Addio III. – dr. Horváth Boldizsár
1961 – Kékmadár – Farkas László
1963 – Tramontana – Vályi Pál
1965 – Olimpia III. – Tolnay László
1967 – Trinidad – dr. Debrőczy Tibor
1969 – Rabonbán – Berta Lajos
1971 – Tramontana – Bucsy Balázs
1973 – Blott X – Gosztonyi András
1975 – Blott X – Telegdy István
1977 – Tramontana – Lovas József
1979 – Tramontana – Lovas József
1981 – Hárpia – Izsák Szabolcs
1983 – Simi – Zdenka Richter
1985 – Simsalabim – Eindl Steeg
1987 – Simsalabim – Eindl Steeg
1989 – Tramontana – Gömöry Pál
1991* – Giftzwerg – Helmut Birkmayer és Nemere II. – dr. Balogh György
1993 – Manual – Tuss Miklós
1995 – Manual – Tuss Miklós
1996 – Manual – Tuss Miklós
1997 – Liberté – Christoph Wieser
1998 – Liberté – Munka László
1999 – Yuppie – Detre Szabolcs
2000 – Anna – Rutai István
2001 – Pleasure – Litkey Farkas
2002 – Gardazzurra – Litkey Farkas
2003 – Lisa – Litkey Farkas
2004 – Gardazzurra (Siemens Mobile) – Litkey Farkas
2005 – Lisa – Litkey Farkas
2006 – Clan des Team (Brokernet-Winterthur) – Litkey Farkas
2007 – Lisa (AXA-Brokernet) – Litkey Farkas
2008 – Clan des Team (Brokernet-Uniqa) – Litkey Farkas
2009 – Lisa (Brokernet-Uniqa)– Litkey Farkas
2010 – NaturAqua – Roland Gäbler
2011 – Lisa (Budapest Bank) – Litkey Farkas
2012 – Opel Fifty-Fifty – Józsa Márton
2013 – Lisa (Evopro) – Litkey Farkas
2014 – Opel Fifty-Fifty – Józsa Márton
2015 – Safram – Christophe Péclard
2016 – Artemis (Festipay) – Litkey Farkas
2017 – Artemis (Festipay) – Litkey Farkas
2018 – Safram – Christophe Péclard
2019 – Racing Django – Petrányi Zoltán
2020 – RSM – Vándor Róbert
2021 – RSM – Vándor Róbert
2022 – Raiffeisen Fifty-Fifty – Józsa Márton
* megosztott első helyet adtak ki

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik