Darts: ilyen még nem volt – rendhagyó körülmények között német továbbjutás

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.04.28. 23:57
null
Max Hopp nyerte meg a PDC Home Tour „csonka” csoportját (Fotó: PDC)
Három győzelemmel és egy vereséggel a német Max Hopp nyerte meg a 12. számú csoportot a dartssport első számú szervezetének online versenyén, a PDC Home Touron, ezzel bejutott a verseny második szakaszába, a legjobb 32 közé.

 

Hopp csoportjában két angol (Conan Whitehead, Keegan Brown) és egy belga versenyző (Mike De Decker) szerepelt volna még, ám az élet – illetve a technika – közbeszólt, Keegan Brown lakásában ugyanis az első mérkőzése után (amelyen egyébként kikapott Whiteheadtől) megjavíthatatlanul megszakadt az internetkapcsolat, ezért a második és a harmadik meccsét már nem is tudta lejátszani – így kénytelen volt kvázi visszalépni.

A szervezők gyorsan reagáltak, Brown mérkőzésének eredményét törölték, és a küzdelmek az éterben maradt három játékossal folytatódtak, mégpedig úgy, hogy mindenki kétszer játszott mindenkivel.

Hoppnak – aki a 23. a világranglistán – így a De Deckertől elszenvedett veresége után nem kettő, hanem három meccse volt, hogy javítson, s mivel ezeket megnyerte, csoportelsőként továbbjutott a verseny második szakaszába. És ehhez nem is kellett igazán jól játszania, hiszen körátlaga csak az egyik mérkőzésén érte el a 90 pontot…

DARTS, PDC HOME TOUR
12. CSOPORT

Max Hopp (német) (89.8)–Mike De Decker (belga) (94.61) 3–5
Mike De Decker (belga) (87.53)–Conan Whitehead (angol) (87.58) 2–5
Conan Whitehead (angol) (81.32)–Max Hopp (német) (81.86) 3–5
Mike De Decker (belga) (85.98)–Max Hopp (német) (90.35) 3–5
Max Hopp (német) (81.95)–Conan Whitehead (angol) (83.63) 5–2
Conan Whitehead (angol) (77.6)–Mike De Decker (belga) (89.33) 1–5

A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Max Hopp 4 3 1 18–13 +5 85.996
2. Mike De Decker 4 2 2 15–14 +1 89.364
3. Conan Whitehead 4 1 3 11–17 –6 82.532
Az utolsó előtti oszlopban a játékosok napi átlagát tüntettük fel.

A SZERDAI PROGRAM
13. CSOPORT
20.30
(Tv: Sport1)
Steve Beaton (angol)–Callan Rydz (angol)
Matthew Edgar (angol)–Carl Wilkinson (angol)
Callan Rydz (angol)–Carl Wilkinson (angol)
Steve Beaton (angol)–Matthew Edgar (angol)
Matthew Edgar (angol)–Callan Rydz (angol)
Carl Wilkinson (angol)–Steve Beaton (angol)

Az eddig továbbjutó játékosok: Jamie Lewis, Luke Woodhouse, Dave Chisnall, Geert Nentjes, Nick Kenny, Ryan Searle, Jelle Klaasen, Jonny Clayton, Martijn Kleermaker,Nathan Aspinall, Alan Tabern, Max Hopp

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik