MotoGP: mintha nem is Marc Márquez ülne a motoron

Vágólapra másolva!
2022.04.30. 12:51
null
Marc Márquez továbbra is nagyon küzd az új Hondával (Fotó: Hantos László)
Eseménydúsan alakult Marc Márquez számára a Spanyol Nagydíj első három szabadedzése. Három kanyaron belül kétszer bukott pénteken, több versenyzőt is akadályozott, szombat reggel pedig Jack Miller felvezetésére volt szüksége a Q2-be jutáshoz. Három edzés után Pecco Bagnaia áll az élen, de Fabio Quartararo a legnagyobb esélyes.


Fabio Quartararo és Marc Márquez is egy-egy vizes folton bukott a Spanyol Nagydíj első edzésnapján. A francia férfiasságát rosszul érintette az eset (szó szerint, fizikailag), de a tempóját nem, hiszen kéttizedes előnnyel megnyerte a pénteki napot.

Verőfényes napsütés volt az előrejelzés a Spanyol Nagydíj idejére, olyannyira, hogy vasárnapra már csaknem 30 fokos meleget jósolnak, így a portugáliai fagyoskodás és ázás után nyugodt hétvégére számítottunk. Erről épp csak a pályának felejtettek el szólni.

Egyedül csütörtök délután volt némi esély a csapadékra Jerez környékén, ami nagy dirrel-durral meg is érkezett a felvezető sajtótájékoztató alatt, hogy aztán bő két órán át áztassa az aszfaltot, melynek nyomai még szombat reggelre sem tűntek el teljesen. Igen, a bokszutcában még másfél nappal korábbi esőzés után is voltak vizes foltok!

Az igazi gond pedig, hogy ez a jelenség a pálya több pontján is fellelhető volt, nemcsak az első, de még a második szabadedzés alatt is. Péntek késő este ezért gépekkel próbálták szárítani a pályát, ez azonban már késő volt Fabio Quartararónak és Marc Márqueznek is.

Quartararo a reggeli szabadedzés első negyedóráját zárta egy igen kellemetlen eséssel a célra fordítóban, amikor Fabio Di Giannantoniót próbálta a rázókőhöz közel belülről kikerülni.


 

 

A francia visszapattant a motorra, hogy minél hamarabb visszaérjen a bokszba, de a bokszutca bejáratánál átadta a motort szerelőjének, miközben ő fájdalomtól összegörnyedve kuporgott hosszú másodpercekig.

Mint délután kiderült, legérzékenyebb testrészét nem is az esés alatt érte behatás.

„Ne aggódjatok, nincs nagy baj, lehetnek még gyerekeim – kezdte széles mosollyal a beszámolót. – Én ütöttem meg magam, még csak nem is a motor volt. Amikor visszaugrottam a motorra, ráugrottam valamire, amit nemrég helyeztünk el a tankon… Igen, ennyi történt mindössze, és elég hülyén is érzem magam miatta. Mert elestem, de semmim sem sérült meg, majd visszaugrok a motorra és… Talán jobb lett volna hazudni, hogy a gumi volt, de be kell vallanom, én voltam a balga.”

Jó barátja, a Moto2-es Jake Dixon sietett először Quartararo segítségére (Fotó: Kovács Nikolett)
Jó barátja, a Moto2-es Jake Dixon sietett először Quartararo segítségére (Fotó: Kovács Nikolett)

 

Marc Márquez délután került a figyelem középpontjába, amikor három kanyaron belül kétszer is bukott. „Igazából csak egyszer buktam – magyarázta a Repsol Honda versenyzője. – A második a pálya problémáját mutatta: azok után, hogy egész nap nem esett, nem számítottam erre. Az ideális íven kívül haladtam és nagyon lassan. Oliveira volt belül, én pedig a bokszba tartottam az esés után. Egy teljesen vizes folt volt a pálya felszínén. Ezt a jövőben mindenképp meg kell oldani.”

Ez a feladat másra hárul, a Hondával fennálló gondokat azonban Márqueznek és a csapatának kell megoldania. Pénteken kockáztattak, és két teljesen eltérő beállítással próbálkoztak, az újítás pedig nem jött be. Marc azzal a motorral bukott, amin jobban érezte magát, így hiába ült át a másikra, tudta, hogy azzal esélye sincs jó időt futni. Nem is futott, így 19.-ként várta a szombat reggeli folytatás hozzátéve, hogy nagyon messze vannak a top 10-es tempótól.

Nem lódított, egyedül ugyanis esélye sem volt a direkt Q2-be kerüléshez. Nem először Jack Millert választotta csalinak, aki mögött a negyedik időt futotta meg.

Az ausztrál épphogy befért az első tízbe szombat reggel, de egyáltalán nem vette zokon, hogy Márquez „használta őt”.

Nem úgy Aleix Espargaró, aki pénteken szokásához híven úgy kiakadt, mint egy kakukkos óra.

Egyértelmű, hogy Marc Márquez nagyon messze van korábbi önmagától, ami motorozásának minden mozdulatában tetten érhető. Ahogy arra számítani lehetett, a péntek délutáni köridők nem voltak elegendőek az azonnali Q2-be jutáshoz. Pecco Bagnaia 67 ezreddel futott jobbat Fabio Quartararónál, de utóbbi belehibázott az utolsó gyors körébe.

A legjobb hondás továbbra is Nakagami Takaaki, akinek talán ez a hétvége az utolsó igazi esélye, hogy benn tartsa magát a MotoGP körforgásában.

A mostani futam talán áttörést hozhat Maverick Vinalesnek is, akinek a legnagyobb gondja továbbra is az, hogy egy körön nem tud igazán gyors lenni, és nem tudja kihasználni a friss gumi jelentette előnyt.

Szombat reggel az ötödik helyen végzett, így az már biztos, hogy a rajtrács első feléről indulhat majd. Ha sikerül egy jó rajtot összehoznia, és azt egy jó eredményre váltani vasárnap, az nagy löketet jelenthet neki.

A szabadedzések eredménye IDE KATTINTVA tekinthető meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik