Szabolcsi sportkrónika – immár huszonöt éve!

V. H. L.V. H. L.
Vágólapra másolva!
2025.12.07. 13:59
null
Negyedszázada, 2001-ben jelent meg először a Nemzeti Sport állandó szerzője, Bodnár Tibor és a Népsport egykori tudósítója, Hájer Zsigmond közös kiadványa, Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegye és Nyíregyháza Sportévkönyve, amely a szerzők reményei szerint a Nagy Béla Programnak is köszönhetően a következő huszonöt évben is dokumentálja majd majd a kelet-magyarországi vármegye sportéletét.

Egyidős az új évezreddel Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegye és Nyíregyháza Sportévkönyve, amely az idén már 25. alkalommal jelent meg. A 2001-ben induló kezdeményezés mind tematikájában, mind pedig a megélt korát tekintve egyedülálló az országban, csaknem harminc sportág kiemelkedő szabolcsi eredményeit, a régióban rendezett rangos eseményekről szóló beszámolókat rendezték ebben az évben is egy kötetbe a szerkesztők.

 

A szerző- és szerkesztőpáros a negyedszázad alatt állandó, ráadásul mindkettőjük köthető lapunkhoz: Bodnár Tibor 29 éve állandó szerzője a Nemzeti Sportnak, elsősorban szűkebb pátriája, Szabolcs-Szatmár-Bereg sporteseményeit örökíti meg, míg Hájer Zsigmond is tudósította az akkori Népsportot pályája elején. Terveik szerint nekivágnak a második huszonöt éves ciklusnak, ebben segítheti őket a mostani kötet megjelenését is támogató, a Magyar Sportújságírók Szövetsége által működtetett Nagy Béla Program.

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a világbajnok sportlövő, Bodnár Tibor

Egyéb egyéni
2022.02.05. 14:55

Ajánló: megjelent az Almafák – futballmesék apákról és fiúkról című kötet

Minden más foci
2021.11.25. 14:45

Könyvajánló: Kammerer Zoltán pályafutásáról jelent meg könyv

Egyéb egyéni
2019.11.21. 14:34
Ezek is érdekelhetik