Torna: az olimpiai bajnok Berki újra versenyközegben

2012.09.27. 12:38
Címkék
Az olimpiai bajnok Berki Krisztián is jelen lesz a tornászok immáron hagyományos nemzetközi Magyar GP-jén, a Thales-kupán, amelyre szeptember utolsó hétvégéjén, Szombathelyen kerül sor.

A 4. Magyar GP-t a szokások szerint a szombathelyi Aréna Savariában rendezik, a hazai versenyzők mellett a környező országok tornászai is szerepelnek, külön kuriózumnak számít, hogy az arab nemzetek is képviseltetik magukat, így várhatóan Szaúd-Arábiából és Kuvaitból is érkeznek sportolók.

Szombaton 15 és 17.30 között az egyéni összetettet rendezik, míg vasárnap ugyanebben az időpontban a szerenkénti finálékra kerül sor.

A londoni olimpikonok közül Böczögő Dorina áll a szerekhez, felemás korláton és gerendán indul. Berki Krisztián és Hidvégi Vid is részt vesz a viadalon, mindkét napon végig jelen lesznek, és díjakat is adnak át. Ennek ellenére lólengésben éremeséllyel indulunk, hiszen versenyzik Kállai Zoltán, aki évek óta érmet hoz erről a viadalról.

Az olimpiai bajnok Berki egy hete érkezett haza Dominikáról, ahol beszámolója szerint az aktív pihenésé volt a főszerep, főleg úszással, napozással, pihenéssel töltötte az időt, ahogy ő fogalmazott, végre minden kötelezettség nélkül tehette, amihez éppen kedve volt.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: kezd az ETO a női kézi BL-ben, Nigériával játszunk a kosár-vb-n

Minden más foci
1 órája

Farkas Júlia nyolc góllal járult hozzá a Dunaszerdahely sikeréhez

Kézilabda
2 órája

Stollárék párosban továbbjutottak a US Open első fordulójából

Tenisz
2 órája

Vitorlázás: világbajnoki belépő Vadnai Jonatántól

Egyéb egyéni
2 órája

Kerkez Milos: Édesapám nem hagy elkényelmesedni; A Győr visszaülne Európa trónjára, a négy közé jutna az FTC

E-újság
2 órája

Öt gól, két kapufa és egy piros lap – képekben a Vasas–Nyíregyháza bajnoki

Labdarúgó NB I
2 órája

Nepál hangja – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Füttyre futball – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája