Evezés: Galambos Péter ezüstérmes a belgrádi világkupán

2012.05.05. 17:45
Címkék
Galambos Péter ezüstérmet szerzett a könnyűsúlyú egypárok között az evezősök idei első, belgrádi világkupaversenyén. A nemzetközi szövetség honlapja alapján a 2010-ben világbajnoki bronzérmes magyar versenyző szombaton előbb megnyerte középdöntős futamát, majd a fináléban is remekül teljesített, s csak az olasz Pietro Ruta bizonyult gyorsabbnak nála.

„Az már az előcsatározások során is látszott, hogy Peti remek formában van, és a döntőben is nagyszerűen evezett. Az olasz és egy francia srác személyében két nagy erős riválissal kellett megküzdenie, és szerencsére jó hajrájával utóbbit sikerült megelőznie” – mondta a távirati irodának Székely Balázs szövetségi kapitány. Székely Balázs szövetségi kapitány.

A korábban vb-t és Eb-t nyert, majd hosszú szünet után tavaly ősz óta ismét együtt versenyző Hirling Zsolt, Varga Tamás könnyűsúlyú kétpár szintén jól ment a legjobb 12 között, futamában a második lett, s mivel az első három hely finálés szereplést ért, vasárnap az éremért küzdhet.

A már a londoni olimpiára készülő Simon Béla, Juhász Adrián kormányos nélküli kettesnek ugyanakkor nem sikerült beverekednie magát a legjobb hat közé - középfutamában utolsóként ért célba -, így a zárónapon a B döntőben szállhat majd vízre. A Hajdú Zsuzsa, Kabódi Erzsébet könnyűsúlyú kétpár és a Szabó Katalin, Gyimes Krisztina kétpár egyformán ötödikként haladt át a célvonalon szombati reményfutamában, így ezek az egységek is a B fináléba jutottak.

A Simon, Juhász kettősnek a belgrádi vk az első állomás az ötkarikás felkészülésben, míg a másik három páros a luzerni ötkarikás pótkvalifikációra készül. A május 20. és 23. között sorra kerülő svájci viadalon mellettük Galambos normálsúlyú egypárban száll majd vízre (a könnyűsúlyú egypár nem szerepel az olimpiai programban) és a Széll Domonkos, Elekes Szilveszter, Papp Gergely, Pétervári-Molnár Bendegúz összeállítású négypár is elindul.

BELGRÁD, EVEZÉS, VILÁGKUPA
FÉRFI KÖNNYŰSÚLYÚ EGYPÁR, A DÖNTŐ
1. Pietro Ruta (olasz) 6:56.94 perc
2. Galambos Péter 6:58.56
3. Jérémie Azou (francia) 7:01.06

 

Legfrissebb hírek

Röplabda MK: a férfiaknál biztosan lesz a négy között nem élvonalbeli csapat

Röplabda
2 perce

Két magyar bronzérem a varsói birkózóversenyen

Birkózás
3 perce

Edzőt váltott Molnár Ádin csapata

Minden más foci
44 perce

Súlyosan megsérült a Kisvárda védője

Labdarúgó NB I
56 perce

Kiderült, miért nincs ott a Ferencváros keretében Botka Endre – videó

Labdarúgó NB I
1 órája

Blackburn: Tóth Balázsért nem érkezett írásos ajánlat, és nem amiatt maradt ki a keretből – NS-infó

Légiósok
1 órája

Gabriel Jesus három évre az FC Barcelonáé – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2 órája

Öttusa: az Eb után a vb-t is megnyerte Kósa Nóra az U15-ösök között

Utánpótlássport
2 órája