Világjátékok: a magyar pályázatot népszerűsítették Lausanne-ban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.11.19. 19:03
Címkék
A Világjátékokra benyújtott pályázat sikere érdekében lobbizott szombaton Lausanne-ban Budapest és Gödöllő.
A második alkalommal megrendezett, sporteseményeket középpontjába állító City Eventen a szervezők a Magyar Turizmus Zrt.-vel közösen egy standon mutatták be elképzeléseiket a szakmai közönségnek. „Azért volt nagyon fontos részt vennünk az eseményen, mert itt találkozhattunk a nemzetközi szövetségek képviselőivel, a világ nagy sportmagazinjainak munkatársaival és egyéb sportesemények szervezőivel is – nyilatkozta Szántó Éva, a Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) főtitkára, az NSSZ közleménye szerint. – A standon Budapest előnyei mellett a Világjátékok pályázatát is bemutattuk, valamint személyes megbeszéléseket folytattunk az érdeklődőkkel. Pozitív, hogy Budapest neve ebben a körben is forog, és a magyar fővárost összekapcsolják a kandidálással.” Budapest és Gödöllő közösen pályázott az olimpián kívüli sportágak közös eseményének megrendezésére, melyért Wroclawval és Fokvárossal van versenyben. A Világjátékok Nemzetközi Szövetségének (IWGA) döntéshozói várhatóan 2012 elején jelentik be a végeredményt.
Legfrissebb hírek

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
4 órája

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
5 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
5 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
5 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
5 órája

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
5 órája

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
6 órája
Ezek is érdekelhetik