Sportpolitika: kormánytámogatás az ifjúsági olimpia győri megrendezéséhez

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.11.17. 18:12
Címkék
A kormány szerdai ülésén úgy döntött, hogy támogatja Győr városának a 2017-es Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál megrendezésére irányuló szándékát.
Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője az MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleményében hangsúlyozta: a pályázat sikeressége amellett, hogy komoly gazdasági és sportdiplomáciai sikert jelentene Magyarország számára, egy jelentős sportlétesítmény-fejlesztési programot indítana el Győrött és környékén. A kétévente megrendezése kerülő eseményen 49 ország 4000 versenyzője vesz részt, a 14–17 éves sportolók kilenc sportágban mérik össze erejüket. A közlemény szerint a rendezéshez szükséges pályázatot péntekig kell benyújtani az Európai Olimpiai Bizottságnak.
Legfrissebb hírek

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
5 órája

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
5 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
6 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
6 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
7 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
7 órája

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
7 órája

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
7 órája
Ezek is érdekelhetik