Paralimpia: komoly segítséget kaptak a mieink a londoni felkészülésre

2011.10.20. 12:38
Címkék
Komoly támogatóval erősödött csütörtökön a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB): a szervezettel együttműködési megállapodást kötött a gyógyászati segédeszközöket forgalmazó Rehab Trade Kft.

A szerződés aláírásakor elhangzott, hogy a cég nemcsak sporteszközökkel segíti az MPB-t, hanem anyagi támogatást is nyújt a paralimpiai bizottságnak, illetve sportolóinak. A megállapodás 2012. augusztus 31-ig szól, a pénzügyi részletekről nem nyilatkoztak a felek.

„Szeretném megköszönni azt a törődést és figyelmet, melyet a cégtől kapunk, valamint azt a minisztériumi támogatást, mellyel később vásárlók is lehetünk" – nyilatkozta Gömöri Zsolt, az MPB elnöke.

„A sportolóknak nagyon fontos az eszköztámogatás, mindig öröm számunkra, ha olyan támogatót találunk, aki az olimpiai mozgalmat segíti – mondta Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára. – Bízom benne, ez a támogatás hozzásegíti a paralimpiai bizottságot, hogy a londoni játékokon is sikeresek legyenek a magyar sportolók."

Az eseményen részt vett Krajnyák Zsuzsanna is, aki a múlt heti, cataniai kerekesszékes vívó-világbajnokságról négy éremmel, közte a párbajtőr egyéniben kiharcolt arannyal tért haza.

„Egy sportolónak rendkívül fontos, hogy eszközeit biztosítsák, nekünk ez egy óriási segítség" – mondta a Szicíliában hat dobogós helyezéssel zárt magyar küldöttség legeredményesebb versenyzője.

Legfrissebb hírek

Marco Rossi reagált Nikitscher szavaira: Semmi problémám nincs Tamással

Magyar válogatott
6 perce

Alapemberek is távoznak a női kosárlabda-bajnokságban ezüstérmes DVTK-tól

Kosárlabda
15 perce

Nagy Erik izgalmas meccsen nyert a sznúker Q School első tornáján

Egyéb egyéni
27 perce

Íjász Európa-bajnokság: Sipőcz szétlövéssel búcsúzott, továbbjutott a csigás vegyes páros

Egyéb egyéni
49 perce

A Kecskemét és a Nyíregyháza korábbi trénere Csíkszeredába tart – NS-infó

Minden más foci
1 órája

Bosnyák bírók vezetnek az Győri Audi ETO KC-nek a női kézi BL elődöntőjében

Kézilabda
1 órája

Jégkorong-vb: első a család! Galló Vilmos elhagyta a csapatot

Jégkorong
1 órája

NS-jótékonyság: „Licit a futballcsukámért!” – Priskin Tamás

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik