Triatlon: Major és Halász megvédte címét a hosszú távú ob-n

MTI MTIMTI MTI
2011.07.30. 19:25
Címkék
Major József és Halász Annamária győzelmével ért véget az idei hosszú távú triatlon országos bajnokság Nagyatádon.

Az immár 21. alkalommal megrendezett nyílt nemzetközi viadalon új részvételi csúcs született: egyéniben 470-en neveztek a 3.8 km úszásból, 180 km kerékpározásból és 42.2 km futásból álló erőpróbára, váltóban pedig csaknem 700-an próbáltak szerencsét.

A férfiak között Kis Gyula fejezte be elsőként az úszást a gyékényesi bányatóban, de a 200 méteres előny nem tartott ki a második szám végéig sem. A címvédő Major József a kerékpározás során átvette a vezetést, és fokozatosan növelve előnyét végül magabiztosan szerezte meg pályafutása hetedik nagyatádi elsőségét.

„Számomra eddig ez volt a legnehezebb verseny ezen a pályán. Az úszás jól sikerült, a futás alatt azonban akadt néhány holtpont. Örülök a sikernek” – mondta a célban a 32 esztendős sportember, aki továbbra is tagja a világranglista élmezőnyének, és a hagyományos hawaii világbajnokságra készül.

A hölgyek mezőnyében a korábbi hétszeres atádi győztes Harsányi Zsuzsanna zárta az élen az úszást, a kerékpározás során aztán húszperces előnyt szerzett a tavalyi bajnok Halász Annamária, aki végül az elmúlt évinél csaknem harminc perccel jobb időeredménnyel az aranyérmet is elhódította.

Legfrissebb hírek

Littler fantasztikus játékkal ejtette ki Rockot a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
58 perce

Caligula lova – S. Tóth János publicisztikája

Foci vb 2026
2 órája

Dárdai Pál az első négybe várja az Újpestet; Golomán György nem rossz szájízzel jött el a spanyol bajnokságból

E-újság
2 órája

Sziasztok! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Pénteki sportműsor: Nyíregyháza–Újpest meccsel rajt az NB I-ben

Minden más foci
2 órája

Gert Remmel: Ez a teljesítmény messze nem volt tökéletes, nehéz meccs vár ránk idegenben

Európa-konferencialiga
2 órája

Borbély Balázs: Összességében teljesen rendben volt ez a meccs

Európa-liga
2 órája

Kovácsik Ádám: El kell menni Görögországba, és nyerni kell

Európa-konferencialiga
3 órája