Sportpolitika: Czene szerint az olimpiai bajnokok példát mutatnak az ifjúságnak

MTI MTIMTI MTI
2011.06.10. 13:31
Címkék
Az olimpiai bajnokok hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyermekek példaértékűnek tekintsék: a sport gyakorlása legalább olyan fontos, mint bármilyen tanulmányi eredmény elérése - mondta Czene Attila sportért felelős államtitkár pénteken Budapesten a Szabó Lőrinc Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnázium fennállásának 150. éve alkalmából rendezett ünnepségen.

A sportteljesítmények kapcsán kiemelte: "soha nem a könnyebb utat kell választani, hanem a nehezebbet, mert az az értékesebb". Az elején egy kicsit talán "védekeznek" ez ellen a sportoló növendékek, de aztán bebizonyosodik, hogy a tanároknak, illetve az edzőknek mindig igazuk van – mutatott rá.

Az államtitkár a napi szintű sportolás fontosságát hangsúlyozta a nyári szünidő idejére is. Azt a kívánságát is kifejezésre juttatta, hogy "a tanintézet vezetősége mihamarabb megvalósíthassa álmát, és végre felépülhessen az új tornacsarnok".

Czene Attila utalt arra: Buda legnagyobb oktatási intézményében, a "Szabó Lőrincben" a tanulók felkészültsége "már hosszú ideje messze a budapesti átlag felett van; ez a tény pedig egyértelműen az iskola pedagógusainak" munkáját, "az itt tanulók együttműködő készségét és példás hozzáállását dicséri".

Az ünnepségen Czene Attilának Szabó Lőrinc-emlékérmet és emléklapot, a megjelent olimpiai és világbajnok sportolóknak, illetve sportvezetőnek – Bánhidi Petrának, Dömölky Lídiának, Hoffmann Nórának, Kárpáti Györgynek, Nagy Tímeának, Rózsa Norbertnek és Tóth Lászlónak – pedig emléklapot nyújtott át Zoltán László, az iskola igazgatója.

Az ünnepség végén megkezdődött a "jubileumi pasaréti futás" a főváros II. kerületének utcáin, négy korcsoportban, fiúk, lányok bontásban.

Legfrissebb hírek

Tour de Hongrie: egy Giro-győztes is indulé a magyar körversenyen

Kerékpár
4 perce

Úszás: Pádár Nikolett Eb-szintet úszott 400 gyorson

Úszás
34 perce

Nyílt vízi úszó vk: két nyolcadik hely a magyarok legjobbja a szardíniai 10 kilométeres versenyen

Úszás
37 perce

PSK: a Honvéd legyőzte a Panathinaikoszt

Minden más foci
37 perce

Távozott a Seattle Krakentől az NHL történetének első női edzője

Jégkorong
1 órája

Kiderült, mennyi pénzt keres Infantino a FIFA elnökeként

Foci vb 2026
1 órája

„Lehet, hogy visszavonulok” – Lindsey Vonn még nem tudja, mit tartogat neki a jövő

Téli sportok
1 órája

Két hellyel hátrébb került a sakkvilágranglistán Rapport Richárd

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik