Lósport: Kincsemre emlékezik Berlin leghíresebb lóversenypályája

MTI MTIMTI MTI
2011.06.09. 16:35
Címkék
Az egykori legyőzhetetlen magyar csodakancára, Kincsemre emlékezik Berlin és Európa egyik leghíresebb lóversenypályája, a hoppegarteni létesítmény.





Gerhard Schöningh, a nagy hagyományokkal büszkélkedő, 1868-ban alapított hoppegarteni pálya tulajdonosa csütörtökön, a berlini magyar nagykövetségen tartott, rendkívüli sajtóértekezleten jelentette be, hogy mostantól minden évben külön futamot rendeznek az 1874-ben született, pályafutása során 54 versenyen induló és 54 győzelmet arató, többszörös díjnyertes magyarországi versenyló emlékére. Az első ilyen viadalra pünkösd vasárnapján kerül sor.

Schöningh az MTI-nek elmondta, hogy a világ első számú kancájának tartott Kincsem emlékére rendezendő verseny hosszú idő óta az álmai között szerepelt, s a terv most realizálódott, a magyar kapcsolatoknak köszönhetően. A tulajdonos ezzel összefüggésben utalt rá, hogy a korábbi súlyos betegsége miatt az utóbbi időben vereségeket is elszenvedő Overdose Hoppegarten és Németország kedvence, és külön kiemelte: a pünkösdi Kincsem-futam feletti védnökséget a lóversenypálya megkeresésére Czukor József berlini magyar nagykövet vállalta. Szponzori szerepet vállalt a Németországban is nagy ismertségnek és elismertségnek örvendő Herendi Porcelángyár, amely már most vasárnap külön erre a célra készített herendi vázákkal díjazza a Kincsem-futam győztes lovának tulajdonosát, a ló trénerét és a zsokét. A fődíj egy kézi festésű, Kincsemet ábrázoló, mintegy 1500 eurós, gyönyörű váza lesz, amelyet a vasárnapi futam után a berlini magyar nagykövet ad át.

Schöningh az MTI-nek kiemelte, hogy annak idején Kincsem – akárcsak most Overdose – rendkívüli népszerűségnek örvendett Németországban. Hoppegarten külön büszkesége, hogy a magyar csodakanca, a legyőzhetetlen „díva” első és második gőzelmét a berlini lóversenypályán aratta. A krónikák szerint egyébként Kincsem – akit a németek „Mein Schatznak” is neveznek – 1876. június 21-én diadalmaskodott először, és az 1000 méteres távon négy lóhosszal győzött. A hoppegarteni lóversenypályán pünkösd vasárnapján Kincsem emlékére az 1876-os, 1000 méteres futamot kívánják „megismételni”, és a megemlékezést mostantól rendszeresnek szánják.

Kincsem bemutatására a magyar csodakanca pályafutásáról és „rigolyáiról” a hoppegarteni pálya az ünnepi alkalomra külön kiadványt is készített. Ebben a többi között beszámolnak arról, hogy az angol telivér apa és az ozorai Esterházy-ménes kancája frigyéből származó, magyar versenyló különösen a vízre volt érzékeny. Külföldi versenyei során is szinte kizárólag a magyar forrásvizet itta, a helyire legtöbbször még csak rá sem hederített.

Az MTI-nek nyilatkozva Schöningh annak a remények adott hangot, hogy a súlyos patasérülésből felépülő Overdose Kincseméhez hasonló sikereket ér el. Hoppegarten Overdose-t mindig tárt karokkal várja – jelentette ki.
Legfrissebb hírek

Két hellyel hátrébb került a sakkvilágranglistán Rapport Richárd

Egyéb egyéni
8 perce

Labdarúgó NB II: jogerős a Tiszakécske négypontos levonása

Labdarúgó NB II
23 perce

Dárdai Mártonra ismét szemet vetett az Augsburg – sajtóhír

Német labdarúgás
43 perce

Ha az Újpest bő 10 év után újra legyőzi a Fradit, már vasárnap bajnok lehet az ETO

Labdarúgó NB I
48 perce

Brazília: négy évvel meghosszabbítják Ancelotti szerződését

Foci vb 2026
1 órája

Döntős a magyar női válogatott a fallabda csapat Eb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Curling vegyes páros vb: bennmaradt a magyar csapat

Téli sportok
1 órája

Az örök élethez is kell edzésterv – Hosszú Kávé Nagy Károly plébánossal

Képes Sport
1 órája
Ezek is érdekelhetik