MJSZ-eljárás Taraba ellen, lépett az UTE

Vágólapra másolva!
2011.05.02. 17:17
null
Taraba Sándor keddre sajtótájékoztatót<br />hív össze (Fotó: mob.hu)
Címkék
Ungvári Attila doppingügye kapcsán a Magyar Judoszövetség (MJSZ) fegyelmi eljárást kezdeményez az UTE-t erősítő Taraba Sándor ellen, akinek klubja a botrány lezárultáig nem nevez cselgáncsozókat a nemzetközi versenyekre.

Ruttner György ügyvéd, az MJSZ jogi képviselője hétfőn arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a szövetséget vezető Tóth László kezdeményezte az elnökség összehívását a Taraba Sándor elleni fegyelmi eljárás lefolytatására. Az ügyben az MJSZ fegyelmi bizottsága jár majd el.

„Emellett az UTE dzsúdós szakosztálya és a főszponzor közölte, hogy az eset felderítéséig nem nevezi cselgáncsozóit a nemzetközi versenyekre, és amíg nem tisztázódik a helyzet, a főszponzor felfüggeszt mindennemű támogatást is” – mondta Ruttner György.

A másfél hete az isztambuli Európa-bajnokságon 73 kg-ban helyezetlenül végzett Taraba pénteken bejelentette, hogy a nyilvánosság előtt kívánja bizonyítani ártatlanságát Ungvári Attila doppingügyében, ezért keddre sajtótájékoztatót hív össze.

„Taraba Sándor nem tartotta érdemesnek klubját és a szövetséget arra, hogy megossza velük az információit, ezért meg nem értésünket fejezzük ki, és érdeklődéssel várjuk a bejelentéseit – tette hozzá az MJSZ-t képviselő ügyvéd. – Úgy érzem, egyre inkább tisztul a kép, fokozatosan közelebb kerülünk a megoldáshoz.”

A szintén 73 kg-os Ungvári Attilának januárban a bakui Világkupán, majd februárban a budapesti Hungária Kupán – utóbbin aranyérmet nyert – adott mintájában találtak az ellenőrök doppinglistás anyagokat. A B próbát Ungvári egy bécsi laborban végeztette el, az eredmény azonban megegyezett az A teszttel. Ezután bátyjával, Miklóssal és edzőjükkel, Bíró Tamással együtt önkéntesen hazugságvizsgálatnak vetette alá magát, amely az ártatlanságát támasztotta alá.

„Álláspontunk szerint Ungvári Attila nem elkövető, hanem sértett, miután tudtán kívül került a szervezetébe a tiltott szer – hangsúlyozta ismét Ruttner György. – Alapos a gyanú, hogy valaki szándékosan csempészte a frissítőjébe a doppingszert, és tudomásom szerint magyar rivalizálás állhat az ügy hátterében. Ungvári Attila áldozat egy olyan bűncselekményben, amelyet mások követtek el az ő kárára.”

Az ügyben a nemzetközi szövetség (IJF) a folyamatban lévő rendőrségi büntetőeljárás eredményének ismeretében hoz majd ítéletet.

Legfrissebb hírek

Itt az első NS-dokumentumfilm: Videoton 1985 – A magyar futball utolsó csodája; Kovács Zoltán visszatért Diósgyőrbe

E-újság
3 órája

Jönnek, dörömbölnek – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Diósgyőr: várépítés – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Keddi sportműsor: folytatódik a klub-vb, cselgáncs-vb Budapesten

Birkózás
3 órája

Giroud és Lloris sem tudta megállítani a Chelsea-t a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
4 órája

Döntött a CAS, nem indulhat a Kl-ben az ír kupagyőztes

Európa-konferencialiga
6 órája

Bemutatták a Nemzeti Sport filmjét a 40 éve UEFA-kupa-döntős Videotonról

Labdarúgó NB I
6 órája

Vízilabda: csoportgyőztes a magyar csapat az U20-as vb-n

Utánpótlássport
6 órája
Ezek is érdekelhetik