Utánpótlás: 1.6 milliárdos központi támogatás az NSI-nek

2011.01.27. 18:24
Címkék
Az állami sport utánpótlás-neveléssel kapcsolatos feladataiért felelős Nemzeti Sport Intézet (NSI) 2011-ben 1.6 milliárd forintos központi támogatást kap – jelentette be közleményben a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkársága.

Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára csütörtökön felkérte a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) szakmai alelnökét, a Nemzeti Sport Intézet vezetőjét, Szabó Tamást, hogy a MOB és a magyar sportélet szerkezetváltásával együtt járó folyamat részeként hozza létre és irányítsa azt a munkacsoportot, amely kialakítja a MOB és az NSI jövőbeni együttműködésének szerkezetét.

A szerkezeti átalakítás után a kiemelt közhasznú testületként működő MOB gondoskodik majd a versenysport fejlődéséhez nélkülözhetetlen utánpótlás-nevelés feladatait finanszírozó állami források célba juttatásáról is. A Magyar Olimpiai Bizottsággal való egyeztetést követően, előreláthatóan e munka koordinációját is Szabó Tamás fogja majd ellátni, mint a MOB utánpótlás-nevelésért felelős igazgatója.

A szerkezetátalakítást felügyelő munkacsoportban a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Sportért Felelős Államtitkárságának, a Miniszterelnökség sportpolitikai tanácsadó testületének, az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottságának, a MOB-nak és az NSI-nek 1-1 képviselője vesz részt.

A munkacsoport közreműködésével várhatóan 2011 júliusára valósulhat meg a struktúra átalakítása. A Sport XXI. Nemzeti Sportstratégia módosítását követően, a tervek szerint 2011. május 6-án, a Magyar Sport Napján kerül elfogadásra az új sporttörvény. A Nemzeti Sportstratégia és az új sporttörvény együtt rögzíti majd a magyar sport – mint kiemelt stratégiai ágazat – működésének jogi és szakmai alapjait és irányelveit.

Legfrissebb hírek

Nagyot küzdött önmagával a világ egyik legnehezebb versenyén

Csupasport
5 perce

Háborús veszély miatt elhalasztották Ázsia legnagyobb futballtornáját

Minden más foci
10 perce

Majoross Gergely komoly kihívásra számít Amiens-ben a férfi jégkorong NEK-en

Jégkorong
24 perce

Kálnoki-Kiss Attila: A magyar sport a következő évben is biztos alapokon működhet

Minden más foci
49 perce

November végén dől el, hogy Szőke Balázs marad-e a kaposvári kosárcsapat edzője

Kosárlabda
55 perce

Gyűlölet, nem múló lelki teher, súlyos eltiltás, börtön – mi vár a tragikus ütközés másik szereplőjére?

Spanyol labdarúgás
56 perce

Marco Rossi: Urblík József lehet Szoboszlai Dominik helyettese

Magyar válogatott
1 órája

Sportlövő-vb: Rédecsi Máté jól áll gyorstüzelő pisztolyban, Jákó Miriam hetedik szabadpisztolyban

Egyéb egyéni
1 órája