Golf: csalás miatt kizárták a háromszoros Major-győztest

2011.01.21. 10:15
Címkék
Csalás miatt pénteken kizárták az ír Padraig Harringtont, a világ egyik legjobb golfozóját az Abu-Dzabiban zajló, 2.7 millió dollár összdíjazású versenyről.

A sportág Grand Slam-erőpróbáinak számító Major-tornák háromszoros győztese még csütörtökön, a viadal első napján a hetedik lyuknál "trükközött", az úgynevezett greenen (a lyuk közvetlen közelében) előrébb pöckölte a labdáját, amikor a jelző (marker) helyére visszatette azt.

A közvetítő televíziós társaság munkatársai észlelték az esetet, és jelentették a versenysorozat, a European Tour illetékeseinek. A játékost tulajdonképpen azért zárták ki, mert a nap végén aláírta az ütéslapot. Amennyiben még ezt megelőzően jelezte volna, hogy az egyik lyuknál hibázott, két ütés büntetéssel megúszta volna a dolgot.

„Őszintén szólva nem gondoltam akkor, hogy előrébb gurult volna a labdám, nem vettem észre – kommentálta a kizárást Harrington, majd nevetve hozzátette: – Hát így most lett három szabadnapom, amit nagyon fogok élvezni.” 

A 39 éves Harrington a világranglistán jelenleg a 26. helyen áll, pályája eddigi csúcsát pedig a 2007-es és 2008-as évad jelentette. Előbbi esztendőben a British Openen diadalmaskodott, egy évvel később pedig megvédte a címét, majd néhány héttel később a US Openen is győzni tudott.

Legfrissebb hírek

Háromhetes kihagyás vár Lang Ádámra – hivatalos

Labdarúgó NB I
13 perce

Marko Nikolics a Nemzeti Sportnak: Igaza van Vitális Milánnak, jól beilleszkedett

Bajnokok Ligája
33 perce

Vízilabda: Zadarba utazik a Vasas, Athénban játszik a Szeged; orosz és német ellenfelet kapott a Dunaújváros

Vízilabda
34 perce

Varga Barnabás, Toni Schumacher, Hajdu Attila – tíz életveszélyes ütközés a futballpályán

Minden más foci
58 perce

Visszavonult Michelle Gisin kétszeres olimpiai bajnok alpesi síző

Téli sportok
1 órája

Sikeres műtéten van túl Tóth Alex, a kórházi ágyról üzent – fotó

Légiósok
1 órája

Giro d'Italia: május 8-án Triesztből indul a 110. verseny

Kerékpár
1 órája

Sportlövő-vb: kilenc tizedre volt a döntőtől Nagybányai-Nagy Anna légpuskában

Egyéb egyéni
1 órája