Evezés: vízitúrán fertőződött meg a britek elhunyt olimpiai bajnoka

2010.10.29. 11:29
Címkék
A vízen szerezte legnagyobb sikereit, de ott is érte végzete Andy Holmest, a britek kétszeres, immár 51 éves olimpiai bajnok evezősét. A kiváló sportoló egy igen ritka, halálosnak bizonyuló fertőzést kapott el, méghozzá egy vízitúrán. A tragédiáról a kajak.hu számolt be.

Andy Holmes 14 évesen kezdett evezni, és már tinédzserként szép sikerek érték. Huszonöt évesen aztán három társával együtt 36 szűk esztendő után olimpiai aranyat nyert Nagy-Britanniának az 1984-es Los Angeles-i olimpián. Négy évvel később Steve Redgrave-vel osztozott újra a sikerben. Ám ezt követően nagyon hamar, 1990-ben abbahagyta az élsportot, és választott természetes közegétől.

Barátai azonban rábeszélték, és tizenhét évvel a visszavonulás után ismét lapátot ragadott, képletesen. Egy női csapatot kezdett edzeni, majd a Langley Akadémia evezős részlegének elnöke lett, ahol már a londoni olimpiára készülő versenyzőket irányította.

Mivel kiváló fizikai állapotban volt, ő maga is hajóba ült, legutóbb a végzetesnek bizonyuló 26 kilométeres maratonon, Bostonban. Bátyja, Simon emlékszik vissza az eseményekre. „A hazatérés után egyre rosszabbul lett, láza volt, és egyáltalán nem javult az állapota. Egy dél-londoni kórházba szállították, és szinte azonnal az intenzív osztályra került. Az orvosok hamar megállapították, hogy Weil-kórja van. Az utolsó napokban már alig működött a mája. Vasárnap hunyta le örökre szemeit."

A Weil-szindróma, más néven leptospirosis egy nagyon ritka baktériumos fertőzés, amely a beteg állatok vizeletével jut a vizekbe. Általában antibiotikumokkal kezelhető, de az Adolf Weil által 1886-ban leírt típus gyors lefolyású, és minden esetben halálos: komoly máj- és vesezavarokat valamint belső vérzést okoz. „Borzasztó, kegyetlen tréfa a sorstól, hogy éppen így betegedett meg, hiszen igazán az evezés volt a mindene" – mondja Simon.

Társa, az ötszörös olimpiai bajnok Sir Steve Redgrave is tisztelettel adózik emlékének. „Számos emlékezetes és érzelmes pillanatot éltünk át együtt, el sem tudom mondani, mennyire szomorú vagyok a hír hallatán. Családja, akárcsak sporttársai és tisztelői teljesen lesújtottan állunk. A szöuli olimpia után Andy távozott a sport világából, ám nemrég edzősködni kezdett. Amennyire fantasztikus volt látni mit végzett, olyan fájóan érezzük, milyen nagy veszteség ért minket."

Holmes öt gyermek édesapja volt, legkisebb utódja alig egy hónapja született meg.

Legfrissebb hírek

Terepkerékpár: három magyar indul a hollandiai Eb-n

Utánpótlássport
10 perce

Férfi kézi Eb-selejtező: Magyarország–Montenegró

Kézilabda
21 perce

Európa-liga: Dibusz az idényben először véd az alapszakaszban, Modric a padon a hazaiaknál – kezdők

Európa-liga
24 perce

Eltemették a Tenerife kedden elhunyt labdarúgóját

Spanyol labdarúgás
26 perce

„Kértem, hogy maradjon, de el kell fogadnom a döntését” – Jorge Jesus Cristiano Ronaldóról

Minden más foci
1 órája

Az évezred eddigi legjobb eredményét érte el a magyar birkózás a 2026-os világbajnokságokon

Birkózás
1 órája

A Ferrari a saját démonaival küzd, a Mercedes koronázásra készül Brazíliában

F1
1 órája

Jégkorong: az orosz külügyminisztérium szerint Kanada semmibe veszi a nemzetközi sport szabályait

Jégkorong
1 órája