Ázsiai Játékok: Kína 977 fős csapatot indít, 35 olimpiai bajnokkal

2010.10.27. 11:15
Címkék
Valóságos sportolói hadsereggel, összesen 977 versenyzővel vesz részt Kína a november 12. és 27. között hazai földön, Kantonban rendezendő Ázsiai Játékokon.

A szerdai pekingi bejelentés szerint a válogatott kisebb részben nemzetközi klasszisokból – köztük 35 olimpiai bajnokból –, nagyobb részben pedig olyan tehetségekből áll, akiknek a 2012-es londoni nyári olimpián szánnak fontos szerepet a kínai élsport irányítói.

A Kínai Népköztársaság most második alkalommal lesz házigazdája az Ázsiai Játékoknak, első ízben 1990-ben Peking adott otthont a négyévente rendezendő kontinentális csúcsversenynek.

Legfrissebb hírek

Bánki József: Jól játszik a Fradi, sok labdát szerez

Európa-liga
13 perce

Két évre eltiltották a legjobb román tornásznőt

Torna
27 perce

Brit F3: Molnár Martin az összetett dobogóért versenyez Barcelonában

Utánpótlássport
46 perce

Szurkolói vonulás a San Siróhoz, helyzetjelentés Milánóból – ilyen volt a felvezetőnk a Milan–Fradihoz

Európa-liga
56 perce

Sportpolitika: szigorúan ellenőrzött összegek

Egyéb egyéni
57 perce

Félóra után a Mliannak helyzete sem volt, az FTC már vezethetne a San Siróban

Európa-liga
1 órája

Újfajta csalásra figyelmeztetnek a doppingellenes ügynökségek

Egyéb egyéni
1 órája

Varga Ádám: Muszáj visszahoznom a régi formámat

Kajak-kenu
1 órája