Sportlövészet: négyórás egyeztetés a fegyvertatási jogszabálytervezetről

MTI MTIMTI MTI
2010.03.08. 19:17
Címkék
A Magyar Sportlövő-szövetség (MSSZ) vezetői több más civil szervezettel együtt négy órán keresztül egyeztettek hétfőn a fegyvertartási jogszabálytervezetről, kifogásaikra, felvetéseikre azonban konkrét választ és ígéretet nem kaptak a kormány képviselőitől.

„Hosszúra nyúlt ez a mai megbeszélés, mert nagyon átfogó jogszabályról van szó – mondta a távirati irodának Krzyzewsky Miklós, a sportlövő szövetség elnöke. – Ha egy bizonyos kérdésben valamelyik minisztérium képviselője hajlandóságot mutatott kérésünk elfogadására, akkor valaki azonnal jelezte, hogy javaslatunk egyéb jogszabályokba ütközik. Nagyon sokszor futottunk neki egyes kérdéseknek, de legalább sikerült elmondanunk kifogásainkat."

Az elnök hozzátette, hogy az egyeztetésen ott volt a sportlövészetben 1980-ban olimpiai bajnok Varga Károly, illetve Lénárt Ágota sportpszichológus is.

„A kormány részéről annyit mondtak csak, hogy megjegyzéseinket továbbítják majd az illetékeseknek, de sajnos arra ígéretet nem kaptunk, hogy a mi igényeinknek megfelelően változtatnának a szerintünk átgondolatlan, és szakmaiatlan jogszabálytervezeten."

Krzyzewsky kifejtette: sportszempontból két komoly kifogásolni való van a jogszabálytervezetben, melyet várhatóan szerdán elfogadnak. Az egyik, hogy minimum három év sportlövői klubtagság után tenné csak lehetővé a fegyvertartási engedély kiadását, a másik, hogy ezt is csak az A és B szintű lövőknek. Ezzel Krzyzewsky szerint tönkre tennék a sportlövészetet, az amatőrök ugyanis tömegesen hagynák el a sportágat, márpedig az ő tagdíjaik tartják el a legjobbakat. Az elnök megismételte korábbi kijelentését, mely szerint ugyancsak a valóságtól elrugaszkodott elképzelés az, hogy a fegyvereket a klubokban kellene tárolni, mivel ehhez nem adottak a feltételek.

Szollár Domokos kormányszóvivő a múlt héten szerdán jelentette be, hogy elkészült a fegyvertartás általános jogi szabályozását módosító jogszabálytervezet, s azt kedden megküldték az érintett civil szervezeteknek.

„A kormány javaslata szerint a fegyvertartás szigorítása mellett a fegyvert használók, beleértve a sportlövők alkalmasságát is szigorúbban vizsgálnák, rendszeresebben ellenőriznék; a fizikai alkalmasság mellett pszichológiai tesztek eredményeihez kötnék a sportlövészetet" – mondta akkor a kormányszóvivő.

Legfrissebb hírek

Női röplabda Extraliga: elszakadt a Békéscsaba kapitányának keresztszalagja

Röplabda
2 perce

Cristiano Ronaldo fia bekerült a portugál U17-es válogatott keretébe

Minden más foci
13 perce

Urblík József, Pető Milán és Szendrei Ákos is bekerült Rossi keretébe, Szalai Attila visszatér

Magyar válogatott
18 perce

Moór Ádám szerezte az első magyar érmet az ifjúsági olimpián

Egyéb egyéni
32 perce

„Teljes lelkemből sajnálom” – az ellenfél oldaláról Gerard Piqué is részvétet nyilvánított

Spanyol labdarúgás
52 perce

Immár két Fazekas a férfi kéziválogatottban, de már nagyon várják, hogy hárman legyenek!

Kézilabda
59 perce

Antonelli rengeteg F1-es rekordjához a mexikói dobogó is csatlakozott

F1
1 órája

Nagy becsben tartják a magyarokat is az AEK-nél

Bajnokok Ligája
1 órája